Miközben Mark Zuckerberg, az RTL Group-ot tulajdonló német Bertelsmann, valamint többek közt Írország azzal vannak elfoglalva, hogyan korlátozzák a világ népeinek jogait és a szólásszabadságot, aközben azok, akiket betiltanak, folyamatosan harcolnak a tömeges kilakoltatások ellen. Míg a gazdagok politikai és gazdasági üldözöttei holnapra is több kilakoltatásról értesítették Molnár F. Árpádot, aközben a magyar néppel és az Emberiséggel ellenséges dúsgazdagok tovább áskálódnak és gyűlölködnek a jogvédők ellen, és tömegeket kergetnek hajléktalanságba és öngyilkosságba.
Legutóbbi felmérésünkből kiderült, a kilakoltatásokon megjelentek közül mind a 28 személyt, akiket megkérdeztünk, már betiltotta a Facebook!
A HírAréna főszerkesztőjének legutóbbi betiltásával pedig 3-4 főre tehető, akiknek azért nem tudtuk időben a kilakoltatásukat megakadályozni, mert a gyűlölködő és rosszindulatú amerikai Facebook betiltotta a főszerkesztő jogvédővel való kommunikációt!
A multiérdekeknek és politikai lobbiknak alávetett idegen, felelőtlen és rosszindulatú Facebook nettó népirtásai megfékezésére folyamatos ellenállásba kezdtünk, és elkezdtünk lobbizni kormányoknál és titkosszolgálatoknál egyaránt. Így többek között a betiltásokért felelős idegen multik Magyarországról és más államokból való végleges betiltására és kitiltására!
A Facebook a legmegbízhatatlanabb és legintoleránsabb rendszer. Ha az USA vagy más ellenséges multiérdek (pl. az RTL Csoportot tulajdonló német Bertelsmann) betiltja a műsort, vagy ahogy hónapokon át az összes élő adásunkkal tették, blokkolásra kerül, akkor nézze tovább például ezen a csatornán: https://www.youtube.com/user/Ocean989
Hogy ne maradjon le páratlanul szókimondó és exkluzív élő műsorainkról, iratkozzon fel facebookos és youtube-os csatornáinkra egyaránt!
A YouTube-on így látták az élő adást:
A Facebookon ekképpen volt látható:
A HÍRHÁTTÉR Számlaszáma:
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB
Aki bajban van, információi vannak vagy segítségre szorul, vagy Ő segítene nekünk bármiben: Tel.: +36/30/919-6386.
Ha Ön haragszik a (volt) munkahelyére, vagy ha rendőr, katona vagy hírszerző (volt) stb., várjuk jelentkezését együttműködésre: Telefon: +36/30/919-6386.
Ha több és jobb műsorokat szeretne, iratkozzon fel pl. erre a YouTube-csatornánkra is: Klikk!
Jelöljön be minket a BitTube nevű videomegosztón is: https://bit.tube/Hirhatter_Multimedia
Hírháttér Multimédia: http://echelon8.org
HírAréna Online: http://hirarena.com
Tel.: +36/30/919-6386