2024. 03. 28., Csütörtök
Gedeon,Johanna névnapja

Déjá vu és jelek, előző életeinkből

Déjá vu és jelek, előző életeinkből
2014-05-18
Az európai ember hajlamos a keletieknél kétkedőbben fogadni a reinkarnáció gondolatát, de ez nem jelenti azt, hogy a keletieknek ne oszlana meg a véleményük arról, hogy létezik-e újjászületés. Meglehetősen kevés embernek van saját véleménye ahhoz, hogy biztos tudás birtokába jusson, de akad néhány elgondolkodtató példa és jelenség, mely szolgálhat akár a reinkarnáció bizonyítékául is.

Krősz Zsuzsanna, Budapest
 
 
Vannak kutatók, akik annak szentelték az életüket, hogy az újraszületések lehetőségeit kutassák. Az eddigi legmeggyőzöbb bizonyítékokat valószínüleg Ian Stevenson,  amerikai pszichiáter szolgáltatta. Kutatása során különböző családokat látogatott meg, melyekben úgy tűnt, valamelyik,kisgyerek spontán módon emlékszik előző életére. Ismeretlenek nevét emlegette, akiket rokonainak vélt, célzásokat tett már meghalt személyekre, vagy erős vágyódást érzett különböző helyek iránt.
 
 
Olyan élményekről számolt be, melyek nyilvánvalóan nem történhettek meg vele, már csak életkorából adódóan sem. Néhány esetben sikerült azonosítani is azt a személyt, akinek életkörülményeiről és haláláról a gyerekek részletesen beszámoltak.

Stevenson azonban még ennél is tovább ment. Feltételezte, hogy a különböző rendelleneséggel született gyerekek sérülései összefüggésben lehetnek az általuk említett ember halálos sebeivel. Listát készített arról, hogy bizonyos típusú sérülések hogyan felelnek meg a halálos sebet ejtő eszköz nyomának a testen. Egy másik bizonyító erejű jelenség, amikor valaki olyan képességekkel és tudással rendelkezik, melyet nem sajátított el.
 
Ennek példáival a regressziós, hipnózisban és a csodagyerekek kapcsán találkozhatunk. Bár a hipnózisban több lehetőség adódik a csalásra, mégis dokumentáltak néhány olyan esetet, amikor a hipnotizáló alany valamilyen idegen nyelvet beszélt, melyet nem  ismerhetett, vagy olyan helyszínekről, történelmi személyekről adott részletes leírást, melyekről elvileg nem rendelkezhetett információkkal, például azért, mert a tudás nem volt nyilvánosan hozzáférhető.
 

Léteznek olyan csodagyerekek, akik született tehetségeknek tűnnek valamilyen művészeti ágban. Zseniként játszanak hangszeren, melyet először vesznek a kezükbe, vagy hihetetlen érzékkel kezdenek hozzá a tanuláshoz, és olyan könnyen sajátítják el a mesterfogásokat, hogy a tanárok csodálkozva állnak a jelenség előtt. Van aki ritkábban tapasztalja, míg másoknál szinte mindennapi érzés, hogy hatalmas erővel tör rájuk a felismerés: ezt az embert ismerik  valahonnan.
 
Amikor valaki váratlanul és hihetetlenül ismerősnek tűnik és biztos vagy benne, hogy már legalább ezer éve ismeritek egymást. Még egy szót sem váltottál vele, de máris  pontosan tudod, hogy mit érez vagy gondol. Egyesek az ilyet a szerelem első látásra tipikus jeleként tartják, míg mások egy egyszerű bizonyítéknak a reinkarnációra. Nemcsak emberek, hanem helyzetek is ismerősek lehetnek, ez mindmáig a misztikus déjá vu, amit néhányan a reinkarnációra, mások pedig egészen más dolgok magyarázatának tartanak, de tény, hogy a racionalitás kereteibe nehezen illeszthető.
 
 
Egy másik, bár az eddigieknél sokkal kellemetlenebb bizonyíték lehet a reinkarnációra a tudattalan gátak esete. Ekkor olyan érthetetlen ellenérzéseid jelentkeznek valamilyen helyzetben, melyeknek nem találod a magyarázatát. Az adott szituáció objektíven nem tűnik különösebben szorongatónak, neked mégis menekülhetnéked van, vagy rossz érzés kerít hatalmába. Néhány vélemény erre más pszichológiai magyarázatot talál, de egyesek a reinkarnáció bizonyítékának tekintik, mivel, hogy egy előző életbeli fájdalom hagyott benned olyan nyomot, melynek hatására megfogadtad, hogy elkerülsz bizonyos körülményeket. Hasonló a helyzet a fóbiákkal, melyeknek szintén nem minden esetben van a jelenlegi életben visszakereshető okuk, főleg, ami az egészen ritka és egyedi fóbiákat illeti. 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda