2019. 05. 24., Péntek
Eliza,Eszter névnapja

Csak az önégetés brutálisabb (Fodor Sándorék éhségsztrájkba kezdtek) (Filminterjúval!)

Csak az önégetés brutálisabb (Fodor Sándorék éhségsztrájkba kezdtek) (Filminterjúval!)
2014-03-31
Mintegy 20 emberrel - a tervek szerint - legalább egy hetes éhségsztrájkba kezdett az otthonvédelem egyik legnevesebb személye, Fodor Sándor, a Kiskun-Kaláka vezetője. A vele készült interjúnkból olvashatnak illetve megtekinthetik a teljes (6 és fél perces) filmriportot.
 
Nyilatkozik: Fodor Sándor
Interjú: Molnár F. Árpád
Interjúoperatőr: Domján Tibor
Executive Producer: Emma Paradigma
Zeneszerző: Sid Modwooder

Kb. 20-an tegnap (2014.03.30.-án), déli 12 óra 30-kor kezdtek éhségsztrájkba Fodor Sándorral, aki a Kiskun-Kaláka vezetője, Magyarország egyik legnevesebb otthonvédője, aki az Otthonvédelmi Tanácstól kezdve a Koppány Csoportig számos otthonvédelmi szervezettel közösen küzd, számos devizahiteles találkozón, ülésen, rendezvényen és demonstráción vesz részt, továbbá nevéhez fűződik a Hősök terén, 2013-ban tartott éhségsztrájk megszervezése is. Mint azt Fodor Sándor a HírArénának nyilatkozta: jelenleg a választások utánig, 2014. április 7-ig tervezik az éhségsztrájkot folytatni, amelyre mindenkit - pártokat is - várnak.
 
Az éhségsztrájkra minden érdeklődőt is várnak. A helyszíne a 4-es és 6-os villamossal is megközelíthető, amikoris a Margit hídnál, a Jászai Mari téren kell leszállni. Az éhségsztrájkot a Képviselői Irodaház mellett, tehát az országgyűlési képviselők orra előtt folytatják.

- Jelen pillanatban 7 aktív éhező lesz, akik aktívan vállalták az éhezést - nyilatkozta Fodor Sándor -, ezenkívül van még 1 aktív, aki még nincs itt, (...) és van még 13 személy, aki részleges éhezésre jelentkezett, ezzel is kifejezze... úgymond sikolyt fejezzen ki. Ez egy sikoly - mondta.

Fodor Sándor úgy nyilatkozott:

- ... mivel már több tízezer petíciót, több ezer ultimátumot üzentünk és küldtünk mind a kormánynak, mind a felelős minisztereknek, mind olyanoknak, akik igenis tehettek volna már sok mindent annak érdekébe, amiért éhezünk, és nem tették meg, innentől kezdve kénytelenek vagyunk ehhez az "etikátlan" módszerhez folyamodni - mondta képletesen, így folytatva: - ettől már csak egyetlen egy durvább van az erőszakmentes tiltakozási formának, ez az önégetés.

Fodor Sándor választ vár a demonstrációjukra.

Mint azt közölte, ez egy "ÉHEZEM" demonstráció, ahol éheznek a becsületre, az erkölcsre, a közöny helyett a szolidaritásra...

Mátyás király megmérgezését a Jézus Krisztus kereszten szomjazásához hasonlította.

Fodor Sándor elmondta: nyílt levelet is írt a képviselőjelölteknek. Fontosnak tartana egy becsületszerződést, valamint azt, hogy a képviselők megvédjék a kifosztásból a hitelcsapdába jutottakat. Mint mondotta: fontos lenne hozni egy "olyan alkotmányt, ami tényleg alkotmány, nem alaptörvény, mert tudomásom szerint az Alkotmányra esküdtek fel a képviselők. És annak a megtartására és annak a hűségére. Most ezt eltörölték egy Alaptörvénnyel - nyilatkozta.

Fodor Sándor úgy gondolja, hogy "csak a nép alkotmányozhat."

- És erre szükség van - jelentette ki.

A Fodor Sándorral készült 6 perces filminterjúnkat a következő video-lejátszón is megtekinthetik:
 
 
Filmfelvétel: 2014.03.30.; A Képviselői Irodaház mellett (Széchenyi rkp. 19., Jászai Mari tér)
Készült: 2014.03.31.; Budapest (Bp.), Magyarország (Hungary).
Premier: 2014.03.31.


Ezt megelőzően legutóbb 2013-ban forgattunk szóló filmet Fodor Sándorral, amely a következő címet kapta: "Éhségsztrájk a Hősök terén - Filmriport Fodor Sándorral, a Kiskun-Kaláka vezetőjével".

Csillag Ösvény Jósda