A hazai kanyarójárvánnyal kapcsolatban a HírAréna megpróbálta előkeríteni a fertőzöttek oltási státuszainak pontos kimutatását. (Ön, kedves Olvasó, tud ilyenről? Ha igen, akkor kérjük, éljen az interaktivitás lehetőségével és a naleksz@gmail.com címre legyen szíves küldje el megjelentetésre információit, mivel a közegészségügy közügy, a járványügyi zárlat pedig nem hírzárlat.)
Nem nyáj vagyunk, emberek, azaz nemcsak kötelezettségeink, jogaink is vannak, még akkor is, ha a több évtizedes hazudozások eredményeként egy átlagos magyar ember több területen birkább a birkánál is.
A Híraréna oldalain a közelmúltban több, immár történelmi, cikk volt olvasható, ami a hatóságok rugalmatlanságát és embertelenségét kritizálta:
Végezetül mellékeljük Mary Holland jogászprofesszor 2016 április 26-án az ENSZ-ben elmondott beszédét, aminek minden egyes bekezdése az üldözött magyar családok által a hatóságok elé szórható igazgyöngy.
- f
ordította: Czárán Judit, forrás: Mary Holland (Law Professor): Killing the Messenger: U.S. Vaccine Law and Policy
"Az egyes nemzetek oltáspolitikája számos kényes kérdést felvet a nemzetközi jog talajáról nézve. Különösen élesen vetődnek fel ezek a kérdések az oltásmellékhatások kutatásának és elismerésének intézményes megtagadása és az oltást megtagadók üldözése és diszkriminációja miatt.
Ma arról szeretnék Önöknek beszélni, hogyan védi a törvény az emberi jogokat az oltások esetében. Vajon lehet-e itt jól egyensúlyozni a kollektív és az egyéni jogok között? Az oltások természetüknél fogva az egész populációt érintő orvosi beavatkozások. Ha elég sokan vetik alá magukat a beavatkozásnak, akkor az ún. “nyájimmunitás” elve alapján a populáció védve van az adott fertőző betegséggel szemben. Bár az oltást az egyén kapja, az intézkedés nemcsak az egyén, hanem a társadalom érdekeit is szolgálja.
Az ENSZ egyik fő célkitűzése, amelyet alapokmánya 1. cikkelyében rögzít, hogy nemzetközi együttműködés keretében “támogassa és ösztönözze az emberi jogok és az egyéni szabadságjogok védelmét”. Vagyis az ENSZ-nek és az egyes tagországoknak az oltások vonatkozásában is kötelességük tiszteletben tartani az emberi jogokat. De mit jelent ez a gyakorlatban? Nos, ezt a problémát alaposan körbe kell járnunk, mert a kérdésre adott válasz közvetlenül érinti mind az egyén egészségét, mind a közegészségügyet.
A második világháború után a nemzetközi közösség számára világossá vált, milyen komoly veszélyeket rejt magában, ha embereket arra köteleznek, hogy tudományos és orvosi kísérleteknek vessék alá magukat. A nácik által elkövetett súlyos orvosi atrocitások nyomán a világ jóváhagyta a Nürnbergi Kódot, amely kimondja, hogy ilyesmire “kizárólag önkéntes alapon, az egyén beleegyezésével” kerülhet sor.
A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 1966-os szövege tilt minden nem önkéntes emberen történő kísérletezést, és kimondja, hogy „senki nem válhat orvosi vagy tudományos kísérletezés tárgyává, aki ehhez szabad akaratából nem járul hozzá”. Ez a tilalom ma már világszerte annyira elfogadott, hogy vannak bíróságok és jogtudósok, akik szerint ma már a nemzetközi jog része, hogy minden emberkísérlethez szükség van az egyén tájékoztatáson alapuló beleegyezésére. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy ez a jog mindenkit megillet, függetlenül attól, hogy mit tartalmaznak egy adott ország törvényei, ugyanúgy, ahogy ma már a rabszolgaságot, a népirtást, a kínzást vagy a kalózkodást is nemzetközi jog tiltja.
De mi a helyzet a tájékoztatáson alapuló beleegyezéssel, ha orvosi kezelésekről van szó, beleértve a megelőző kezeléseket is? Mi a helyzet az oltásokkal? Ez ma erősen vitatott kérdés sok országban, többek közt az Egyesült Államokban is.
2005-ben az UNESCO is napirendre tűzte a problémát, amikor is 193 ország konszenzusos alapon elfogadta a Bioetika és Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, abban a reményben, hogy az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatához hasonlóan ez is egyfajta elvi útmutatásul szolgál majd a kérdésben. A Nyilatkozat többek közt kimondja, hogy bármilyen preventív… orvosi beavatkozásra csak akkor kerülhet sor, ha ahhoz az egyén előzetesen szabad akaratából, megfelelő tájékoztatást követően hozzájárulását adja.
A Nyilatkozat továbbá azt is hangsúlyozza, hogy ezt a jogot „semmilyen tudományos vagy társadalmi érdek” nem írja felül.
Mindez a 2500 éves múltra visszatekintő hippokráteszi eskü kiterjesztését jelenti, miszerint az orvosnak a betege érdekeit kell szolgálnia, neki semmilyen körülmények közt nem árthat. A „ne árts” elve a legfőbb parancs, amely fokozott óvatosságot ír elő az orvos számára, és egyben az egyén érdekét egyértelműen a közösség, a „nyáj” érdeke fölé helyezi.
Az óvatosság elvéből egyenesen következik, hogy az oltást csak javasolni lehet, kikényszeríteni nem. A doktor-beteg viszony mindenekelőtt a bizalmon alapul, márpedig a bizalmat a kényszer egészen biztosan aláássa. Ha a doktor kényszeríti valamire a betegét, az azt jelenti, hogy nem őt szolgálja, hanem az államot, vagy kiterjesztve a társadalmat. Ez roppant sikamlós pálya, amelyen a modern kori orvoslás már sokszor elcsúszott.
Dr. Leo Alexander, a nürnbergi bíróság vezető amerikai orvostanácsadója 1949-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy „apró dolgokkal is kezdődhet a társadalom alapvető értékeinek a lebontása”. Rámutat, hogy már jóval a nácik hatalomra kerülése előtt, 1931-ben volt az amerikai orvostársadalomnak egy olyan rétege, amely a fogyatékkal élők eutanáziájáról illetve elpusztításáról értekezett, és ezzel „egyengette az utat a haszonelvű, hegeliánus elvek elfogadása felé”.
A kötelező orvosi elővigyázatosság elvéből kiindulva az oltás nem lehet kényszer, csak ajánlás. Az egyes embernek joga van a maga és kiskorú gyermekei nevében szabadon dönteni arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogadja vagy elutasítja a preventív orvosi beavatkozást, vele szemben semmiféle kényszer nem alkalmazható, nem lehet őt gazdasági szankciókkal vagy az oktatáshoz való hozzáférés elvesztésével fenyegetni. A megfelelő tájékoztatást követő hozzájárulás nem csak azért az egyetlen járható út, mert a kényszer aláássa az orvos-beteg közti bizalmi viszonyt, hanem azért is, mert a kényszer korlátozza az ember alapvető jogát az életéhez, a szabadságához, a teste fölötti rendelkezéshez, a magánéletéhez és ahhoz, hogy szülőként ő dönthesse el, mi tart jónak a gyermeke számára.
Sok fejlett ország, például a jelen konferenciát is szponzoráló Ukrajna, Németország vagy Japán oltási politikájában ezt az elvet érvényesíti, és a gyermekek oltását ajánlásként tartalmazza. De más fejlett országok is vannak, amelyek kényszerítő eszközök alkalmazása nélkül is meggyőző eredményeket tudnak felmutatni a közegészségügy terén, ilyen többek közt az Egyesült Királyság, Ausztrália, Ausztria, Dánia, Izland, Hollandia, Új-Zéland, Svédország, Norvégia, Finnország, Dél-Korea vagy Spanyolország.
Ezzel együtt a Bioetika és Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 27. cikkely tartalmaz bizonyos korlátozásokat az alapjogok tekintetében, ám ezeket a korlátozásokat törvénybe kell foglalni, és csak akkor megengedettek, ha azok „a lakosság egészségének vagy mások jogainak illetve szabadságának védelmét szolgálják” és „minden ilyen törvénynek összhangban kell állnia a nemzetközi emberi jogi törvényekkel”.
A nemzetközi bíróságok tudják tesztelni, hogy az alapjogok korlátozása egy-egy konkrét esetben legitim és törvényes-e. A teszt azt vizsgálja, hogy az intézkedés összhangban van-e a törvényekkel, feltétlenül szükséges-e és arányban áll-e a kockázat mértékével. Annak az államnak, amelyik ilyen korlátozást vezet be, bizonyítania kell, hogy a kötelező orvosi beavatkozás törvényes, feltétlenül szükséges és arányos a kockázat mértékével. Általában a korlátozásnak kell lennie az utolsó eszköznek a közegészségügy céljainak megvalósításában, a kényszertől mentes megoldásokat mindig előnyben kell részesíteni. Vagyis mindig az adott államnak kell bizonyítania, hogy a kevésbé korlátozó alternatíva nem alkalmas az adott cél elérésére.
Ezen túlmenően, ha az állam kötelezővé tesz egy oltást, akkor felelősséget kell vállalnia minden olyan kárért, amit az oltás valakinek okoz. Mint minden vényköteles szer, a vakcina is okozhat egészségügyi károsodást vagy akár halált is bizonyos embereknél. Ilyen esetben a tényleges jóvátétel garantálása minden demokratikus társadalomban a vonatkozó törvényi szabályozás alappillére kell hogy legyen. És a jóvátételnek valóságosnak kell lennie, nem látszólagosnak, vagyis a károsultnak igazi segítséget kell kapnia.
Az oltásokkal kapcsolatos irányelvek drasztikusan megváltoztak a huszadik század eleje óta, amikor az oltások még elsősorban a teljes lakosság körében végzett vészhelyzeti intézkedéseknek számítottak, például egy himlőjárvány kitörése esetén. Ma viszont főleg gyerekeket oltanak, egy sor súlyos vagy kevésbé súlyos betegség nem vészhelyzeti megelőzése céljából. A törvényhozásnak és az igazságszolgáltatásnak újabban számos ebből fakadó problémával kell megküzdenie, például az oltások okozta károk kompenzálása, a vallási vagy filozófiai okokból való mentességek megállapítása, az oktatáshoz való joggal, a tájékozott beleegyezéshez való joggal vagy a szülői döntési joggal kapcsolatos problémák kezelése. A továbbiakban különböző országok vonatkozó ítélkezési gyakorlatát szeretném bemutatni néhány példa segítségével.
Japánban 1992-ben a Tokiói Legfelsőbb Bíróság elé került egy eset, amelyben egy vakcina (éppen MMR - szerkesztői megjegyzés) 159 ember egészségkárosodását illetve halálát okozta. A bíróság megállapította, hogy a hibát az Egészségügyi Minisztérium követte el, amikor elmulasztotta kiszűrni az oltási programból azokat, akiknél a vakcina adása ellenjavallt és csak azzal törődött, hogy minél több embert vonjon be a programba, a vakcina káros mellékhatásainak viszont nem szentelt elég figyelmet. A bíróság azért is elmarasztalta az Egészségügyi Minisztériumot, hogy az nem tájékoztatta megfelelően az orvosokat és a lakosságot a vakcina mellékhatásairól, és végül kötelezte a minisztériumot, hogy fizessen kártérítést az áldozatoknak.
Ukrajnában 2004-ben az alkotmánybíróság az egyenlőség elvén alapuló alkotmányos jognak mondta ki az oktatáshoz való hozzáférést, vagyis azt, hogy az alkotmány mindenki számára garantálja a közoktatásban való részvétel jogát. Ez azt jelenti, hogy Ukrajnában egyetlen gyereket sem zárhatnak ki az iskolából azért, mert nincs beoltva.
A török alkotmánybíróság 2015-ben úgy döntött, hogy a csecsemők és a gyermekek oltásához továbbra is szülői beleegyezés szükséges. Kimondta, hogy hiába állítja az egészségügyi minisztérium, hogy az oltás a „gyermek érdeke”, a gyerek testi integritásához fűződő jogát csak orvosi vészhelyzetben és a törvényi előírások figyelembevételével lehet megsérteni, rutinszerű oltásához a korábbiakhoz hasonlóan a szülő engedélyét kell kérni.
A cseh alkotmánybíróság ezzel szemben egy 2015-ös ítéletében fenntartotta azt a közegészségügyi törvényt, amelynek értelmében óvodáskorú gyerekek csak akkor járhatnak óvodába, ha be vannak oltva kilenc fertőző betegség ellen, kivéve ha valakinél valamilyen oltás ”egészségügyi okokból tartósan ellenjavallt”. Ám az alkotmánybíróság ítélete itt is parázs vitákat váltott ki, sokan azt állították, hogy politikai döntés született, ami nem az alkotmány szövegének szigorú jogi elemzésén alapult. A szakadárok szerint a többségi döntés nem vett tudomást a közegészségügyi törvény alkotmányellenes voltáról, és ezért az végső soron inkább aláássa az oltások legitimitását, mintsem hogy növelné azt.
Az Egyesült Államokban a kötelező iskolai oltások legitimitása 2015-ben került élesen fókuszba, mikor majd húsz államban olyan törvényt hoztak, amely korlátozza vagy megszünteti az oltások alól való mentességeket, illetve azokat néhány kivételes orvosi esetre szűkíti. A törvény csak Kalifornia államban vált általános érvényűvé, bár hasonló törvények két másik államban, Mississippiben és Nyugat-Virginiában is léteznek. Valószínűleg a közeljövőben fog kiderülni, hogy a kaliforniai bíróság fenntartja vagy visszadobja az új törvényt, amely nyilvánvalóan ellentétes a kaliforniai alkotmánnyal, az ugyanis minden gyerek számára garantálja a közoktatásban való részvétel jogát. Kérdés, hogy a bíróság kész lesz-e szentesíteni ezt az újfajta iskolai szegregációt, amely 225.000 gyereket sújt, akiknek az oltottsági állapota nem felel meg pontosan a kaliforniai előírásoknak.
Mivel több mint 270 vakcina van jelenleg is kutatási illetve fejlesztési stádiumban, a törvényhozásnak és a bíróságoknak meg fog nőni a szerepük az oltási előírások fenntartásában illetve megszüntetésében csakúgy, mint az oltások áldozatainak járó kárpótlásokkal kapcsolatos döntések meghozatalában. Mindnyájan tudjuk, hogy az egészségvédelem óriási üzlet világszerte, és ezen belül a különböző vakcinák egyre nagyobb részesedéssel és egyre nagyobb haszonnal vannak jelen a piacon. Ha nem ragaszkodunk következetesen az egyén élethez, szabadsághoz és a testi épséghez fűződő jogaihoz, továbbá ahhoz, hogy az egészségünkről megfelelő előzetes tájékoztatást követően magunk dönthessünk, akkor hamarosan számtalan ismert és még ismeretlen bajjal fogjuk szembetalálni magunkat.
Végezetül utalnék Eisenhower elnöknek az Egyesült Államokhoz intézett 1961-es búcsúbeszédére, amelyben a hadászati ipar túlburjánzásának veszélyeire figyelmeztet. Az ő szavait parafrazálva én a magam részéről a gyógyászati ipar túlburjánzásának a veszélyeire hívnám fel a figyelmet, amely ma sok szempontból ugyanolyan kockázatot jelent az emberiségre nézve, mint amilyenekről annak idején az elnök beszélt.
Számolnunk kell azzal, hogy sokszor rémisztően nagy hatalom összpontosul nem megfelelő kezekben, és hogy ez a folyamat nem fog leállni. Ne hagyjuk, hogy bármilyen hatalom veszélybe sodorja a szabadságunkat és a demokráciánkat. Semmit ne vegyünk természetesnek. Csak mi, éber és jól tájékozott állampolgárok tudunk megfelelő ellensúlyt képezni ezzel a hatalmas gyógyászati-ipari gépezettel szemben, csak mi tehetünk azért, hogy a biztonságunk is és a szabadságunk is megmaradjon… A tudományos kutatásokat és azok eredményeit maximálisan tiszteletben tartva tisztában kell lennünk azzal, hogy a tudományos-technológiai elit érdekei nem feltétlenül esnek egybe a köz érdekeivel.
Vagyis legyünk résen, legyünk tájékozottak és vigyázzunk mind az egészségünkre, mind pedig a szabadságunkra."
Mary Holland jogászprofesszor
2016. április 26.
Nagy Sándor (Naleksz)
Soroksár, 2017. március 20.
