Titkolt tények: Trianon
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
A bevásárlóközpont biztonsági szolgálata a rendőrség kíséretében az egész épület komplexumot kiürítette, a kiürítés alatt a tűzszerészet is a helyszínre érkezett, akik elkezdték az épület teljes átvizsgálását.
Több száz vásárló és az ott dolgozók az utcáról, illetve az üzletház főbejáratánál konstatálják a kialakult rendkívüli helyzetet. Személyi sérülésről nem érkezett hír, a környéket a rendőrség lezárta mindaddig, míg nem biztonságos az épületbe történő belépés, illetve míg minden épület részt át nem vizsgálnak. Nem hivatalos forrásból értesültünk, hogy előreláthatólag a West endben működő Cinema mozi 22 óra 30 perctől újból fogadja a nézőket.
Vajda Attila
Hírigazgató
NHN24
Ez az egész egy virtuális csalás. Egy banki bűnözés, mert romlott terméket adtak el. Bepereltem a bankomat, mert nem az történt, amiben megegyeztem velük. Azt szeretném elérni, hogy fizessék vissza azt, amivel lenyúltak, és térjünk vissza az eredeti megállapodáshoz. Vissza a kamatokkal, amit befizettem – mondta határozottan Pataky a Blikknek, aki öt éve fizeti a hitelt, és az előtörlesztés ellenére is még mindig 28 millióval tartozik. – Még én sem tudom, hogyan fizetem vissza ezt a pénzt. Kíváncsi vagyok, hogy a Kúria tesz-e valamit, vagy másodszor is elárulja a nemzetet.
Mint ismert, az énekes 45 millió forint hitelt vett fel öt évvel ezelőtt. Később egy barátja kisegítette nyolcmillió forinttal, így át tudta váltani forintra a hitelt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy feladta volna a harcot. Jogi úton követeli vissza a pénzintézettől a – szerinte – jogtalanul bevasalt sarcokat - mondta a Blikknek.
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Kevesen élték túl a rendszerváltozás utáni olajmaffia leleplezéseit, de Karancsi Tibor rendőr százados a túlélők közé került. Vele készítettünk interjút. Az állami maffializmust le...
A HírAréna főszerkesztője, ingyenes és keresztény jogvédő és dokumentumfilmes ma feljelentette Orbán Viktort Hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt, Vida Ildikót H...