2024. 04. 19., Péntek
Emma névnapja

Bíró Ica kilakoltatása élőben (Tudósító: Molnár F. Árpád)

Bíró Ica kilakoltatása élőben (Tudósító: Molnár F. Árpád)
2020-09-24

A nagyon sok pénzből tenyésző fake news médiumok hazugságaival ellentétben nem történt egyetlen erőszakos cselekmény sem, egyetlen rendőr ellen sem, mert ilyenek Magyarországon nem történnek. Hanem ami Magyarországon szokás, az történt most is, és mint mindig, a bulvárszenny médiumok fedezékében: erőszakos cselekményeket kizárólag a rendőrség követett el a fegyvertelen lakosság tagjai ellen. A kamu médiák sérült rendőrökről hallucináltak, miután egy alacsony és idős asszony az ajtót feltörő, közel két méter magas rendőröket, a lakáson belülről lefröcskölte olajjal, és a szennylapok ebből kerítettek hírt, nem a történelmi botrányokból, de ettől még Bíró Icát rángatták erőszakkal a rendőrök, és a helyszínen lévő nőket és idős asszonyokat zaklatták és fenyegették.

A kilakoltatásról élőben tudósított:
Molnár F. Árpád (a Hírháttér Multimédia alapító-főszerkesztője, a HírAréna Online főszerkesztője, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesület elnöke)

Executive Producer:
Domján Tibor
(a HírAréna Online lapigazgatója)

Az élő adás:

 

 

Feltöltve egy másik videmegosztó portálra:

 

Feltöltöttük a BitChute videomegosztó oldalra is:
A Facebook és a YouTube egész világ elleni betiltásai miatt
nézze meg és regisztráljon is a BitChute videomegosztó oldalon:

 

 

 

 

---

Az RTL Csoportot is tulajdonló, a magyarok cenzúrázásának jogát a Facebooktól megszerzett német Bertelsmann az alábbi köztörvényes bűnözőt is mániákusan próbálta rejtegetni, a körözött bűnöző megtalálását lehetetlenné tenni vagy súlyosan megnehezíteni, de nekünk és a magyar rendőrségnek köszönhetően megvan a tettes: Pascu Lucia Veronika és az arab is, akivel üzletelt. A bűnügyi leleplezéseknek és a további intézkedéseinknek nincs vége. Rendőrségi körözési fotók Pascu Lucia Veronikáról (a középen lévő bilincset mi szerkesztettük oda):

 

 

---

Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a spórolásunk miatti halott (mint pl. Fejes-Forgács Mária halála, vagy a hajdúszoboszlói, a saját gyerekét kivégző, majd öngyilkos lett házaspár), 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját. Továbbá míg az olyan fake news gyűlöletmédiák, mint az m1 vagy a HVG hazugságokat és államilag megengedett tartalmakat tesznek közzé, addig mi soha, sehol nem látott ismeretekkel gazdagítjuk a lakosságot. Ezért (is) aki tenni akar a közjóért, anyagilag is segítheti munkánkat, hogy ne csak a HVG-hez hasonló klikkvadász hazugsággyárak és központilag engedélyezett szennylapok működhessenek, hanem azok is, akik páratlan információkkal és kordokumentumokkal szolgálhatnak.

Számlaszám (a főszerkesztő Molnár Ferenc Árpád nevére):
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB

Médiáinkon kívül a Jogvédő Egyesületünket is keresheti, ha ebbéli tevékenységünket hajlandók vagyunk újraindítani: Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesület. Telefon: +36/30/919-6386.

Aki komoly bajban van, avagy bűncselekményekről vagy állami szervekről stb. információi vannak: Tel.: +36/30/919-6386.

Ha Ön haragszik a (volt) munkahelyére, vagy ha rendőr, katona vagy hírszerző (volt) stb., várjuk jelentkezését együttműködésre: Telefon: +36/30/919-6386.

Hírháttér Multimédia: http://echelon8.org
HírAréna Online: http://hirarena.com
Tel.: +36/30/919-6386

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda