Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legyártott ember, a neve Benjamin Netanyahu. Netanyahu Izrael miniszterelnöke, egyúttal az izraeli titkosszolgálatok legfőbb látható ura volt, továbbá a Likud nevű izraeli párt vezetője. Annak a Likudnak, amelynek testvérpártja az Orbán Viktor által vezetett magyar Fidesz.
Benjamin Netanjahu 2009 óta Izrael miniszterelnöke. Testvérpártja, a Fidesz pedig 2010 óta kapott kétharmadot. Aztán 2014-ben tulajdonképpen még egyszer. 2014-ben pedig Benjamin Netanyahu még mindig miniszterelnök. Ő egyúttal az izraeli titkosszolgálatok legfőbb látható ura is. Az USA számára a világ talán legfontosabb országának, Izraelnek a vezetője.
Ennek a nagyon nagy embernek, Netanyahunak régi-régi, jól bevált tanácsadója, számos világsajtó-forrás szerint is még mindig a legfőbb tanácsosa Arthur J. Finkelstein, a világ leghírhedtebb kampánytanácsadója. Finkelstein már korábban is (1996-ban is) juttatta hatalomra Netanyahut, akkoriban Simon Peresszel szemben.
Érthető, hogy Netanyahu és Orbán Viktor közös tanácsadója, azaz Arthur J. Finkelstein mögött nem kevesebb, mint maga az amerikai haditechnológia áll. A legmodernebb, amivel nyomon követhetetlenné váltak a világ úgynevezett demokráciáinak parlamenti választásai éppen úgy, mint a lottósorsolások mindegyike is, amik egytől egyig egyszerű csaláson alapulnak. A választások és a lottósorsolások egyaránt.
Hogy miről van szó? A bennfentesek tudják. Mi is tudjuk. Mi is bennfentesek vagyunk.
Folytassuk: Arthur J. Finkelsteint, azaz a Likud párti Netanyahu tanácsadóját megbízták, hogy a Likuddal testvérpárt magyarországi Fidesz legfőbb tanácsadója legyen. Orbán Viktor megkapta ehhez az Amerikai Egyesült Államok hadi arzenáljának támogatását is, de ez titok. Ez bennfentes információ. Úgyhogy ne beszéljünk róla. Ahogyan a választási csalásokról sem.
Hallgat is az ellenzék és hallgat annak legfőbb szócsöve, az ATV is. Mindenki tudja, de senki sem mondja. Csak a többi média és a nép. De a vesztesek hallgatnak. Nekik ez a dolguk. Egyikük azért hallgat, mert mindenki mástól is ezt látta, a többi meg azért, mert ez bennfentes információ és elméjét úgy alakították, hogy hallgasson. Nekik a csicska szerep jutott, míg mások az USA és Izrael asztalánál, az Európai Unió amero-izraeli erők által kinevelt diktátorával közösen lakomáznak.
Az USA és a Moszad ugyanakkor megbízást adott ebben a világméretű bennfentes pénzügyi és hatalmi játékban Ron Werbernek is, aki szintén bevallottan zsidó, hogy színleg tanácsadója legyen az ellenzéknek. Vagyis az MSZP-nek, Mesterházy Attilának és a társainak.
És láss csodát: az ellenzék pártjai egyarcúként, egy hangon bénáztak, idétlenkedtek, tehetetlenkedtek mindvégig! Mindenki behódolt felfelé a láthatatlan diktatúra irányába és azt csinálta, amit neki mondtak! Így teszi ezt most is! A hétköznapi ember látta, hogy szavaik és tetteik még egy birkát sem képesek meghatni, de ők nem látták. Akik pedig látták, úgy tettek és tesznek közülük, mintha nem vettek volna észre semmit. Mert akik nem tudták, hogy ez egy bennfentes játék, azok csak együgyű naivak, mások lakájok, továbbá szervilis, gerinctelen rabszolgák, akik pedig tudták, ők hallgattak, hiszen ez egy bennfentes játék, amiben már döntést hoztak a nagyok és annak eszközei. Az Amerikai Egyesült Államok és a már-már apokaliptikus lovasa, Izrael.
Megbízatásuktól kezdve a Moszad és az USA két teljesen egy ivású embere, Ron Werber és Arthur J. Finkelstein közösen dolgoztak egy új Magyarország megvalósításán. Az elnöki diktatúrán. Finkelstein dolga már 2010 előtt is az volt, hogy a Fideszt - az amerikai mind controll hadi arzenállal összhangban - kétharmadra segítse, Netanyahuval szoros kapcsolatban kinevelve egy stabil elnöki diktatúrát, annak oligarcháival, Ron Werbernek pedig szintén az volt a dolga, hogy a Fideszt juttassa abszolút hatalomra, ő pedig katasztrofálisan rossz tanácsaival és szintén az amerikai hadi arzenál teljes odaadó támogatása mellett. A cél: történelmi vereségre verni a magyarországi ellenzéki összefogást. Mégpedig az MSZP-s konvoj és Mesterházy Attila legfőbb tanácsadójaként. Finkelstein végigvezényelte, amit kellett, Ron Werber pedig eljátszotta a szigorú, de gondos és aggódó szülő szerepét. A világ legrosszabb tanácsaival. Katartikusan, katasztrofálisan rossz tanácsokkal.
Mindenki, akinek elmondták, mi történik ebben az interkontinentális elmetechnológiai bennfentes játékban, tudta. Tudja most is. Végig is játszották a színdarabot, játsszák továbbra is a bennfentes kereskedelmet, amelynek nem csak Magyarország a tétje és természetesen a nép és a választópolgárok számítanak a legkevésbé. Azok csak távirányított ikszelők.
Orbán Viktor egyszer azt mondta, annak idején: hagytuk nyerni a szocialistákat.
És a szocialisták 2010-ben és most, 2014-ben? Az elmeprogramozásról mindegyikük tudott, aki számított. A Fideszben is. De kik voltak beavatva az okokba, miért kell nekik ilyen végtelenül tehetségtelennek és ostobának lenni, hogy a Fidesz taroljon ismét? Kik tudták közülük, hogy ennek a konkrét célú interkontinentális bennfentes játéknak a résztvevői? Hogy a tanácsadók, a versengés, az elsöprő győztes fideszes mozgás, a katasztrofálisan bugyuta, primitív és ostoba ellenzéki téblábolás csak színjáték, egy előre eldöntött interkontinentális, bennfentes játszmában. Akik nem tudták közülük és észre sem vették, ők bizony méltatlanok arra, hogy a közéletben részt vegyenek eztán, hiszen olyan mérhetetlenül ostobák, hogy alkalmatlanok egy ország irányításában való részvételre. Akik pedig tudták, azért méltatlanok és alkalmatlanok, mert egy tál lencséért eladták Magyarországot és a magyar népet a spekulatív gazdasági világdiktatúrának. Annak, amiről a Biblia a Jelenések Könyvében beszél, 2000 évvel ezelőtt és amiről elmondja: az egész világot és annak minden népét, nemzetét egyetlen tőkés világdiktatúrába fojtja, a Föld lakosságának homlokára, azaz elméjére sütve a fenevad pecsétjét. Az elmét irányítás alá vonó, tébolyt és rabszolgaságot hozó hadiarzenállal.
Eközben Romániában titkos választásokat tartottak. Victor Ponta román miniszterelnök és Traian Băsescu köztársasági elnök nevével fémjelezve Orbán Viktor - az Európai Unió előre tervezetten legfőbb diktátorává nevelt amerikai-izraeli pártfogolt és kinevelt miniszterelnök - tökéletes megállapodást kötöttek, hogy Románia engedélyezzen Magyarországnak egy olyan választási rendszert, amiben biztos, hogy Magyarországon az elnöki diktatúrát támogatják és Magyarország szélsőjobbra tolódását. Tehát engedélyezze Románia, ami a látszólagos érdekeivel abszolút ellentétes és majdan valóban háború is lehetne belőle, hiszen egy háború sem több egyszerű napi üzletnél.
Minden úgy ment, ahogyan az USA és Izrael, valamint a mögöttük álló Nagy Titok eltervezte: Romániában a szavazópolgárok 95%-a Orbán Viktorra adta le voksát, hogy Magyarországon még inkább megszilárduljon a jobboldali elnöki diktatúra: Orbán Viktoré.
Közben kirobbant egy új hidegháború is, amiben Oroszország bevonult az ukrajnai Krím-félszigetre és pár nap alatt Oroszországhoz csatolta azt.
Románia pedig behívta az amerikai hadsereget, az amerikaiak pedig felajánlották "baráti" segítségüket. Az indok: Romániának az év végégig nincsen légiereje, ezért jöjjön be az amerikai légierő, hiszen Oroszország fenyegetést jelent. Nagy a szerelem, jönnek is az amerikaiak, behurcolva elmetechnológiai arzenáljaikat is - mint Irakban, amikor az iraki hadsereg sírva rogyott áldott hangulatában az amerikai katonák lábai elé -, behordjanak tehát mindenféle olyan eszközt, ami lokálisan, valamint a világ más területein elhelyezett haditechnológiai fegyverekkel egységben bármire használható.
Lezajlottak a 2014-es, magyarországi választások, ahogyan a Likud fegyveresei és a mögöttük álló amerikai nagytőke mágnásai és urai előre meghatározták. Duzzadnak is a pénztárcái azon oligarcháknak, akiknek előre szóltak e bennfentes játékról, amihez az amerikai hadsereg és csillagtechnológiái szolgáltatják a biztos szavazati garanciát. Ők tudták, ki fog győzni, tudták, kire kell a tőzsdén és a világ piacain spekulálni, mert biztos a végeredmény, hiszen a Cég döntötte el! A Cég pedig, ama Nagy Babiloni Titok - jegyezzük meg - a legritkább esetekben támogatja az erkölcsök vagy a jólét bármiféle értékelhetőbb formáját!
5 nap telt el a 2014-es lejátszás vagy végigjátszás (Céges és hazug médianevén "választások") óta, és megy minden tovább, a régi kerékvágás szerint. A rekordszéles spektrumú és mennyiségű választási csalások tengeréről az ellenzék és annak szintén izraeli-amerikai tengelyű médiaeszközei, mint az ATV mélyen hallgat, viszont csaknem minden idejét továbbra is az ellenzék belső együttműködésével és nem együttműködésével, az ellenzék hogylétével, bugyuta tanulságainak álságos, lebutított és idióta, formális keresésével, valamint holmi II. Világháborús, a zsidókat szerintük sértő emlékművecskével töltik. A hülyeség eme emlékmű csontját szintén Netanyahu izraeli elnök barátja, a Likudos finkelsteinizmus vetette a szánalmas, kifosztott és céljait, valamint interkontinentális támogatóit radikálisan vesztett Mesterházy-Bajnai-Gyurcsány-féle ellenzék szájába, amire az ellenzék - jó kutyaként és kiváló amero-izraeli nevelt vágómarhaként - rá is harapott.
Rágnak is, rágnak, csámcsognak az odavetett koncon, mélyen hajolva kifosztóik valaga előtt, hátha kerül még a szájukba valami a nagyok - Finkelstein, Izrael, a Moszad, Netanyahu és az Amerikai Egyesült Államok nevető és őket megvető - ruhájából vagy asztaláról. Eladnak ők mindent és mindenkit - esküdöznek, ki-ki magában, ki pedig az istenei előtt -, csak adjanak még nekik valami harapni vagy legalább szopogatni valót.
A kisérdemű, nagyon-nagyon-nagyon kisérdemű publikum pedig csak néz és néz és néz és béget, mint Bencsik András, valamint csahol, mint Bayer Zsolt a rothadt kapitalizmus ellen, amitől tárgyakként és eszközökként kapták - vélt ellenségeiktől: Izraeltől és az Egyesült Államoktól - falatkáikat és minden, összes napi és napi harapni valóikat. Nagy a habzsi-dőzsi és az önmagukat is zavarba ejtő szitkozódás, hiszen azt kellene nekik szidalmazni, amitől minden vagyonukat és befolyásukat kapták és kapják. Lehet azért - ez az igazság - csaholni és ugatni, mert engedély van rá. Ti vagytok a kinevelt és távirányított ellenzék. A Jelenések Könyvében emlegetett globális világkereskedő kapitalizmus mesterségesen, annak érdekeit teljesítő gyártott ás beprogramozott bírálói, kritikusai és ellenségei. Magától a felséges kapitalizmustól és annak nagytőkés haduraitól kaptátok a programot, a gondolatokat, a kritikát, az engedélyt és a teljes médiahálózatot.
De Bayer, vigyázz, mert a végén még igazat szólsz! Hanem inkább csak csendesen, a titokzatos Nagy Babilon alázatos szolgájaként, annak álkritikusaként, álellenzékeként, gondos, engedelmes ügynökeként, mint az elmetechnológiákkal annak idején, együtt és a közelmúltban, mikor szóltam és ezért akartál a tévében szólni a mindenkit irányító totális kontrollról, de olyan hülyékkel vettek körül, hogy nem mertél végül beszélni.
És itt minden, minden, minden szigorúan bennfentes információ... Mint a japán és a szecsuáni bosszú-földrengés, Indonézia Hercules teherszállítója, Indonézia vonatkaramboljai, a spanyol vonatrobbantások - ej, milyen sokat kerestek páran azzal is a tőzsdén(!), hát muszáj volt eltitkolnia mindenkinek, na(!) - vagy pl. a fukushimai atomkatasztrófa. Na meg például - mert a Bibliai próféták is igen nyitottak - Kazcynski és a száz lengyel bosszú-kivégzése. Mert nehogy már azt higgye bármelyik elnök, hogy biztonságban van tőlünk!
És Ti, Kedves Informátoraim: melyik országban robbantsuk ki a következő háborút? Vagy öljünk megint elnököket?
Vagy inkább a Biblia Istene, a Teremtő és Bosszúálló JAHVE legyen a választott Út?
Vagy talán mint első gimnazista koromban, a katonai iskolában, hej, de vicces viccemben, miszerint:
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek...