2024. 03. 29., Péntek
Auguszta névnapja

Bábuakasztás után mindent lefoglalt a kormány az érpataki önkormányzatnál! A HírAréna feljelentést tett!

Bábuakasztás után mindent lefoglalt a kormány az érpataki önkormányzatnál! A HírAréna feljelentést tett!
2014-08-06
Az érpataki önkormányzatnál az összes kamerát, fényképezőgépet, számítógépet is lefoglalták, mindenkitől, aki jelen volt és akinél ilyesmit találtak. Érpatak független polgármestere, Orosz Mihály Zoltán szombati, ténylegesen életvédelmi akciója olyan látványos politikai üldözést indított be, amilyen az Európai Unió leginkább diktatórikus államához illik.
 
Orosz Mihály Zoltán, Érpatak független polgármestere ugyanis egy a szombaton megtartott népirtás-ellenes demonstráción, beszédét követően felakasztatott két bábut, amely Netanjahu izraeli miniszterelnök és Simon Peresz jelképe volt.
 
A hatóságok - több közlemény és híradás szerint - a Nemzeti Nyomozóirodáig bezárva sok mindenkit felvonultattak, mintha legalábbis valami móri mészárláshoz hasonlót követtek volna el. Az őrületet mutatja, hogy a bábuakasztás "kinyomozására" a megyei életvédelmi osztály is felvonult, azaz népi nevén a gyilkossági csoport.
 
A példátlan hatósági üldözés azt követően kezdődött, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök közvetlen vezetése alatt működő Külügyminisztérium - Ilan Mor izraeli nagykövettel egyetemben, aki levelet írt az ügyészségnek - elfogadhatatlannak és gyűlöletkeltőnek minősítette - egyébként hamisan - Orosz Mihály Zoltán érpataki demonstrációját. Azt viszont szemérmetlenül láthatjuk, hogy Magyarországon - Izrael vezetőinek kegyeit keresve - nyíltan elkezdődött a politikai üldözés. Izrael háborús politikája már magyar belügy, és semmi szín alatt sem a halomra gyilkolt polgári lakosság, hanem az ENSZ országai és az ENSZ-főtitkár által elévülhetetlen háborús bűnökkel vádlottak, azaz Izrael vezetőinek oldalán.
 
Molnár F. Árpád, a HírAréna főszerkesztője aláírásával, a hatóság tettesei ellen büntető feljelentés született, ezek világszerte is elküldésre kerültek, és a feljelentés olvasatán több újságíró és médiavezető jelezte vissza, hogy miért nem értesítették, mert aláírásukkal csatlakoztak volna a büntető feljelentéshez.
 
Cikkünkben a már nyilvános megjelenése előtt is népszerűvé vált feljelentést olvashatják.
 
Bevezető: Sz. L.

Tisztelt Hatóságok!


Én, Molnár F. Árpád (an.: Retezár Mária, sz.: Kecskemét, 1972.11.13.) büntető feljelentést teszek
ismeretlen tettesek ellen
- a Büntető törvénykönyv (Btk.) 305. §-ába ütköző Hivatali visszaélés bűntette, továbbá
- a Büntető törvénykönyv (Btk.) 282. §-ába ütköző, annak (1) a), b), c), valamint (2), valamint (3) a), b), c) és d) pontjai szerint minősülő Bűnpártolás bűntette miatt.

Indoklás:
2014. 08. 02.-án Érpatak független polgármestere, Orosz Mihály Zoltán beszédet tartott a Községháza épülete előtt az ENSZ tagállamai és az ENSZ főtitkára által is háborús bűnnek nevezett izraeli fegyveres beavatkozások és a polgári lakosság ellen elkövetett tömeges gyilkosságok ellen, amelyet Izrael vezetése Palesztinában, a palesztin polgári lakosság ellen követett és követ el, valamint fog elkövetni. (A hatóságok figyelmébe ajánljuk, hogy a háborús bűntettek ténye még Magyarországon is annyira nyilvánvaló, hogy számos közismert magyarországi antifasiszta vagy teljesen hallgat az egész izraeli-palesztin konfliktusról (hiszen morálisan vállalhatatlan számunkra), vagy pedig elítélően nyilatkozik Izrael jelenlegi módszereiről.)

Orosz Mihály Zoltán polgármester említett szombati beszéde 28 perc 49 másodperc terjedelemben a következő internetes címen publikálásra került:
https://www.youtube.com/watch?v=oQRxF54GB_k

A filmfelvételen jól láthatóan cigányok és magyarok demonstrálnak a palesztin lakosság ellen elkövetett tömeggyilkosságok ellen.

A média híradásai szerint a rendőrség ma, 2014. 08. 06.-án házkutatást tartott az érpataki önkormányzatnál és lefoglalta az ott talált számítógépeket és más adathordozókat, mégpedig azt állítva, hogy Orosz Mihály Zoltán "közösség elleni uszítást" követett el, amikor Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt és Simon Peresz államfőt ábrázoló bábut felakasztatta.

Tisztelt Hatóság!

Benjamin Netanjahu és Simon Peresz nem csoport, hanem két magánszemély. Közösség elleni uszítást az tud elkövetni, aki közösség ellen uszít, nem két magánszemély ellen. Ennek értelmében Benjamin Netanjahu és Simon Peresz hiába lehetnek az őket eltartó polgári lakosság pénzéből olyan gazdagok, mint Orbán Viktor és Simicska Lajos, akkor sem többek két állampolgárnál. Amennyiben tehát Netanjahu és Peresz sérelmezik a történteket, akkor magánindítványra pert indíthatnak Orosz Mihály Zoltán polgármester ellen becsületsértés és/vagy rágalmazás címén. De a magyar államnak nem tiszte, sőt, kifejezetten törvénytelen, hogy a nép pénzén meggazdagodott, a nép vagyonából eltartott és busás körülmények közé hizlalt politikusokat - akik törvényi érinthetetlenséget is megszavaztak maguknak, ezt aztán törvénynek nevezve - védelmezzen és ilyenek előtt csússzon-másszon, hanem az a kötelessége, hogy a magyar polgári lakosság állampolgári és szabadságjogait, a szólásszabadsághoz, a lelkiismereti és vallásszabadsághoz fűződő feltétlen jogát biztosítsa, továbbá még látszólag se nyújtson segédkezet semmiféle állam vezetése által szervezett és elkövetett lakosság elleni tömegmészárlásokhoz, azaz semmilyen olyan bűntetthez és terrorcselekményhez, amelyet az Emberiség nemzetközi emberjogi szervei és bíróságai elévülhetetlen Emberiség elleni bűncselekményként határoznak meg, annak elkövetőit pedig életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetik.

Orosz Mihály Zoltán beszédét végighallgatva, a történteket végignézve semmiféle olyan adatot nem találtunk, ami alapján a büntető eljárást meg lehetett volna indítani és a hatóságok 2010. óta elkövetett gyakorlatából az is egyértelmű, hogy amennyiben ellenem vagy emberjogvédő munkatársaim ellen tartottak volna ilyen tüntetést (ez nem történhet meg, mert az antifasisztáktól a nácikig mindenki elismeri az érdemeinket, természetesen a Fideszt és annak szintén a nép pénzén, a mi pénzünkön eltartott hatóságait kivéve) és rólunk mintázott bábukat akasztották volna fel, akkor egyrészt nyilvánvaló, hogy az Orbán Viktor és Pintér Sándor vezénylete alatt működő, az Európai Unió demokratikus sereghajtóiként elhíresült magyar hatóságok semmiféle eljárást nem indítottak volna, ha pedig feljelentést teszünk, talán hajlandóak megindítani a nyomozást, de 100 %, hogy azt le is zárták volna azzal, hogy nem történt semmilyen jogsértés. Annak ellenére, hogy ez esetben mi lettünk volna a megnevezett sértettek, magyar állampolgárokként, akik személyes sértettekként tettek volna feljelentést, ahogyan a törvények ezt teszik lehetővé. Nem azt, hogy külföldi politikusokra hivatkozva magyar állampolgárokat és magyar politikusokat terrorizáljanak koncepciós perekkel, olyan népirtásokat védve, amikről a világ országai már kimondták, hogy háborús bűncselekmények, tehát elévülhetetlen Emberiség elleni bűntettek. Az, hogy a Fidesznek teljesen alárendelt magyar hatóságok esetünkben - akik ellen nem születtek ENSZ-határozatok arról, hogy háborús bűncselekményeket és tömeggyilkosságokat követtünk el a polgári lakosság ellen - nem keltek volna a védelmünkre, korábbi, a médiában publikált eseteinkből is mintegy adekvát módon egyértelmű.

Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester beszédében nem tagadta a Holokausztot, hanem többször is "ártatlan zsidó áldozatok"-at emlegetett, akiket - szavai szerint - 'a zsidóság bűnöző rétege pajzsként tart maga elé'. Mivel a magyarságnak éppen úgy van bűnöző rétege, mint a zsidóságnak, a szuahélieknek, az indiánoknak és a hottentottáknak, ezért Orosz Mihály Zoltán e tézise sem jogsértő. A zsidóság nem a Föld felett lebeg, nem azonosak JAHVE angyalaival, következésképpen - ahogyan a világ minden népének - létezik a zsidóságnak is bűnöző rétege. A bűnözés ugyanis az emberi nemben genetikailag kódolt feltétlen sajátosság. Elég csak a magyar kormányra nézni és máris olyan, az egész világon megvetett bűnözőket láthatunk, mint Orbán Viktor vagy haverja, Simicska Lajos. Vannak tehát bűnöző rétegek.

A beszédben Orosz Mihály Zoltán elítélően nyilatkozott a faji alapú megítélésről. Többször is. A zsidóság bűnei helyett pedig az úgynevezett "szabadkőművesek" bűneiről beszélt és az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) tagállamainak, valamint az ENSZ főtitkárának az egész világon publikált álláspontjával azonos módon elítélte Izrael Palesztinában elkövetett bűntetteit. Azonban finomabban fogalmazott, mint az ENSZ, mivel nem jelentette ki konkrétan, hogy a palesztin lakosság elleni tömegmészárlással az izraeli kormányzat elévülhetetlen Emberiség elleni bűntetteket követett el.

Orosz Mihály Zoltán a szombati beszédében kifogásolta, hogy Izrael szabadkőműves lobbija nem tartja be a "jogszabályokat és az ENSZ határozatait". Ilyen esetben tehát csakis bűnözők indíthatnak eljárást a népirtások ellen felszólalók ellen, mivel az ENSZ határozataira hivatkozni és elítélni a háborús uszítást és a védtelen polgári lakosság tömeges halomra mészárlását nem bűncselekmény.

A magyar hatóságoknak annyi a dolga, hogy az elhangzottak alapján mérlegeljen, nem pedig az, hogy mint valami gondolatrendőrség, azt vizsgálgassa, vajon Orosz Mihály Zoltán életvédelmi beszéde mögött meghúzódik-e titokban, a gondolataiban zsidók elleni rasszizmus vagy sem. Orosz Mihály Zoltán gondolatai ugyanis nem bűncselekmények, így a hatóságoknak semmi közük ahhoz, hogy akár Orosz Mihály Zoltán, akár bárki más mit gondol. A gondolatok nem Orbán Viktor és Pintér Sándor fogpoloskás és lézeres gégemikrofonos stb. hatáskörébe tartoznak - amely eszközök javát az Amerikai Egyesült Államoktól kapták (én is a titkosszolgálatban dolgoztam, ráadásul pont Orbán Viktor és Pintér Sándor első kormányzása idején) -, hanem a gondolatok legfeljebb az Isten hatáskörébe tartoznak. Nem a magyar rendőrség hatáskörébe.

Orosz Mihály Zoltán kvázi sabbath-beszéde a magyar jogszabályok értelmében politikai véleménynyilvánításnak minősül, és semmiképpen sem lépte túl a mindenkit megillető szabad véleménynyilvánítás kereteit. Mivel ez nyilvánvaló, ezért az a magyarországi, fideszes poltikai és hatósági hálózat, amely mégis eljárást indított, házkutatást tartott és a község törvényes működéséhez elengedhetetlenül szükséges eszközöket lefoglalta, halmazati bűncselekménynek minősül, amely illeszkedik abba a környezetbe, amelyet a világsajtó az Európai Unió demokratikus sereghajtó, oligarcha- és banditaállamaként konstatál, ahol a szólásszabadságnak egyre kevesebb helye van, a lelkiismereti és vallásszabadság egyre betiltottabb, és amely ország kormánya és annak hivatalos szervei - a bíróságokig bezárólag, amelyek analfabétákat is alulmúló politikai és orbánpolitikai ítéletei ellen a Strasbourgi Emberjogi Bíróság ítél meg állandóan kártérítéseket - nem tartják be a nemzetközi jogokat, törvényeket, kötelességeket, határozatokat és emberjogi normákat, az emberi jogokat nem tisztelik, hanem egyre nagyobb tömegével és egyre nyíltabban üldözik.

A hatósági üldözések összesének megítélésében és az elévülhetetlen Emberiség elleni bűntettek pártfogásának megítélésében perdöntően fontos lehet az a tény is, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök legfőbb tanácsadója az az Arthur J. Finkelstein, akit a világsajtó a világ leghírhedtebb kampánytanácsadójaként tart számon, és aki egyúttal legbelsőbb tanácsadója Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek. Ugyanakkor Netanjahu pártja, a Likud, testvérpártja Orbán Viktor Fidesz nevű pártjának. Finkelstein pedig Orbán Viktor első kétharmados győzelme után is saját honlapján hirdette, hogy ez az ő eredménye. Ezek már olyan halmozott összefonódások, amiket egy következő kormány hatósága - a kémkedés és más, életfogytig tartó fegyházbüntetéssel is büntethető bűncselekmények miatt - Orbán Viktor és társai vonatkozásában vizsgálni köteles. Ez alatt az irányítás alatt Magyarország - mindössze 4 év alatt - az Európai Unió legdiktatórikusabb országává vált, Orbán Viktor magyar miniszterelnök pedig az önzés, a rosszindulat, az antiszociális viselkedés és a szociopátia, valamint az autoriter, diktatórikus és súlyosan személyiségzavaros vagy elmebeteg kormányzás világszerte hírhedt mintaképévé vált. Miközben a világsajtóban számos alkalommal meghúzták a párhuzamot Orbán Viktor viselkedése és propagandagépezete, valamint tanácsadója, Arthur J. Finkelstein személyisége között, ugyanis Orbán Viktornak és gépezetének még a szövegszerkesztése is szakasztott olyan, mint amit tanácsadójáról, Arthur J. Finkelsteinről a világ lexikonjaiban és vezető médiumaiban olvashatunk.

A magyarországi politikai hálózat által Orosz Mihály Zoltán kapcsán elkövetett Hivatali visszaélés bűntette mellett a hálózat illetékesei a Bűnpártolás bűntettét is elkövették. A Btk. értelmében az követ el Bűnpártolást, aki "segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön, közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában".

Mivel Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt és Izrael illetékeseit a világ országainak zömét tömörítő Egyesült Nemzete Szervezete és annak főtitkára elítélte a palesztin polgári lakosság ellen elkövetett gyilkosságokért és elévülhetetlen Emberiség elleni bűntettek miatt, ezért a magyar hatóságok által szervezetten elkövetett politikai üldözések jogilag is pontosan megfelelnek a Bűnpártolás büntetőjogi tényállásának, ahol konkrétan Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és társai háborús bűntettei és a fegyvertelen nép elleni tömegmészárlásai védelmében követik el a bűntetteket. Ezért a Bűnpártolás bűntettét a Fidesz rendőrségének elkövetői megvalósították a 282. § mindeme bekezdéseiben és pontjaiban egyaránt: annak (1) a), b) és c), valamint (2), valamint (3) a), b), c) és d) bekezdések és pontok.

A számítógépek és számítástechnikai eszközök lefoglalása külön súlyos bűncselekmény a fideszes elnöki hatóságok részéről, mivel azoknak semmi közük a tüntetéshez, az ott elhangzottakhoz, továbbá Orosz Mihály Zoltán nem eltitkolni, hanem nyilvánosságra hozni akarta saját szavait, amelyet az egész bolygó teljes nyilvánosságával kívánt megosztani, felhívva a figyelmet az izraeli kormányzat által elkövetett féktelen brutalitásra, terrorizmusra, tömegmészárlásokra és emberiség elleni bűntettekre, beszéde pedig nyilvánosan hozzáférhető a Föld bolygó szinte összes népe, nemzete, rassza és nyelve számára.

A hatóságok bizonyára Orbán Viktor megjátszott értetlenségét mutathatják, amikor közöljük, hogy a polgári lakosság számára viszont egyértelmű, hogy Orbán Viktor 2010-es regnálása óta azért követik el a politikai hatóságok tömegesen a házkutatásokat és a számítógépek, pendrive-ok lefoglalását, mert a céljuk nem a bűnüldözés, hanem minden Orbán Viktornak nem tetsző személy és vélemény teljes elhallgattatása, betiltása, eltitkolása, elnémítása, valamint minden ilyen személy és civil szervezet koncepciós bűnszervezeti elkövetésekkel végrehajtott anyagi ellehetetlenítése, ahogyan ez a Norvég Alap kapcsán is elkövetésre került.

A fenti tényhalmazat miatt kérjük a büntető eljárások megindítását és a törvénytelen, az ENSZ-ben elítélt népirtások védelmét és annak tovább folytatását célzó orbánhatósági bűntettek felszámolását.

Üdvözlettel Molnár F. Árpád feljelentő, politikai üldözött keresztény, nonprofit emberjogvédő, dokumentumfilmes, a HírAréna főszerkesztője, minden magyar idők első Echelon- és elmeprogramozásokat feltáró filmjeinek rendezője, akit minden európai idők legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg a világ minden részéből.

2014.08.06.; Budapest, Hungary.
http://www.hirarena.com/

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda