2024. 12. 22., Vasárnap
Zénó névnapja

Az ukrajnai magyar rendőrség is átállt a néphez!

Az ukrajnai magyar rendőrség is átállt a néphez!
2014-02-20
Miközben világszerte arról számoltak be, hogy Ukrajnában az ukrán rohamrendőrség tagjaiból átálltak a felkelőkhöz, addig megjelent a friss hír: miszerint a Kárpátaljai megyei rendőrség teljes állománya is a nép oldalára állt!

Több ezren tüntettek az ukrajnai Ungvár városában, a Kárpátalja megyei közigazgatási hivatal előtti téren, mialatt az épületben a megyei és járási tanácsok képviselői és a települések polgármesterei tárgyaltak arról a helyzetről, ami Ukrajnában kialakult.

A fórumon felszólították a megyei rendőrség parancsnokát, Vaszil Varcaba tábornokot, hogy az alá beosztott egész testülettel együtt fogadjon hűséget a népnek és tagadja meg minden - úgymond - bűnös parancs végrehajtását. Eztán Vaszil Varcaba tábornok a hozzá beosztott tiszti és legénységi állománnyal együtt - többek között a Berkut nevű különleges alakulat tagjaival közösen - a tüntetők ezrei elé állt, majd az egész állomány hűséget fogadott a lakosságnak.

A tüntetők eztán az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megyei kirendeltségének központjához vonultak, hogy az SZBU is nyilvánítsa ki, hogy a nép mellett áll és ítéljék el Viktor Janukovics elnök bűnös tetteit. Ekkor az SZBU kárpátaljai magyar vezetője a nép elé állt és azt állította: a lakosság mellett áll és semmilyen törvénytelen parancsot nem fog végrehajtani.

A tömeges lakosság elleni vérengzéseiről világhírhedté vált ukrán elnök diktátor, Viktor Janukovics helyzete az 1989-es román forradalom szelét is felidézi, amikor a román belbiztonsági erők és egyes tábornokok - miközben a román tömeggyilkos diktátor a lakosság elleni tűzparancsokra adott utasítást - elkezdtek átállni a nép oldalára.

Mint arról a nemzetközi sajtó is beszámolt: az ukrán fővárosban, Kijevben a kormány mesterlövészeket vezényelhetett ki a lakosság bármely tagjainak rejtekből agyonlövésére.
 
 
Villámcikk: Molnár F. Árpád
(orosz, angliai és magyarországi médiumok hírei alapján)
 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda