Ibolya Tibor fővárosi főügyész a hétköznapi igazságot is orbitális butaságnak nevezte, amikor a napokban minősítőleg próbálta leszólni Magyar György ügyvédet, mert az ügyvéd igazat mondott. Ráadásul olyat, amit letagadni sem lehet, mert a társadalom orra előtt hever. Ibolya Tibor fővárosi főügyész ügyészként viszont megszokta, hogy semmi az igazság és minden a hazugság és a korrupció. Láthatóan mintha kiesett volna a látóteréből, hogy más dolog az ügyészségen és a bíróságon, társaival, így a bírókkal közösen bűnszervezetben hamisítani és össze-vissza hazudozni, és megint más az ország teljes nyilvánossága előtt, amikor egy notóriusan hazug ügyész vagy bíró azonnal lebukik.

De hát az ügyészektől mindenki megszokhatta, hogy a legnyilvánvalóbb igazságot is - hiába tudja az igazat akár az egész társadalom - nyeglén, durván, agresszíven - családon, ügyészségen és bíróságon belül pedig súlyosan szociopata arcmimikával - söprik le az asztalról és a magyar ügyészek morális színvonala horrorisztikusan alatta van a hétköznapi társadalom felfogóképességének is. Az emberek el sem tudják képzelni, hogy létezik olyan erkölcsi mélység, morális és törvényességi kontraproduktivitás, ami a magyar ügyésztársadalom számára napi rutin, életmód, tulajdonképpen a munka- és az életesszencia.

A nép számára legemlékeztesebb esetekből említhetjük pl. azon botrányokat, amikor a 2006-os lakosság elleni állami vérengzések során a fejbe lőtt és/vagy csonttörésig vert ártatlan polgári lakosok (idősek és fiatalok stb.) az ellenük, az áldozatok és túlélők ellen indított állami koncepciós maffiaperekben azzal szembesültek a magyar bíróságokon, hogy az ügyészek azzal támadták a túlélő, lelkileg vagy testileg is egész életükre megnyomorított áldozatokat, hogy "de mé járt arra?!", "mé vót ott?!".

Az ilyen ügyészségi támadásokra a "demokrácia" valódi állapotával így már mindenféle szinten szembesülő túlélő áldozat általában azt tapasztalta, hogy a bűnözésre és a rosszindulatú falkákban vágtatásra erősen hajlamos ügyészkollégák, tehát a bírók jelentős része is ugyanúgy reagált, mint akiket felvillanyozott az ügyészség barbár és állat alatti sötétsége, és a bíró is azzal támadott: "igen! mért járt arra?! mért volt ott?!". A bírók között is csak esetileg akadt, aki csendesen az ügyész felé fordult, mondván: "ne haragudjon, ügyész úr, de azt kéri számon, hogy egy állampolgár miért jár az utcán?".

Az ügyészek azért nem tudnak viselkedni, mert a nyilvános szakmák közül talán egyetlen sincs, ami ennyire mélyen korrupt, beltenyész módon bűnöző, elborzasztóan és a civilizáltság fogalmával szélsőségesen összeegyeztethetetlenül szociopata életvitellel rendelkezne, mint az ügyészek társadalma. Itt nem csak arról van szó, hogy az ügyészek bűnszervezetbe és maffiába (tehát a politikai vezetés által irányítva) rendeződve követik el, életvitelszerűen a bűncselekményeiket, és echte bűnöző életmódot élnek, nekik ez az életük, ők így élnek, hanem túl ezeken a gondolatviláguk egy a társadalom szemszögéből elfogadhatatlanul torz, beteg, rendkívül súlyosan antiszociális és szociopátiás, meredeken rosszindulatú lelkivilág. Olyan szélsőségesen bűnöző és olyan szélsőségesen szociopata, amilyen a normális világban, az emberek között nem létezik. De az ügyészek ebben a maguk környezete szélsőségesen beteg világában élnek, és mivel patológiai (így pl. pszichopátiás és bűnöző alkatú, antiszociális pszichopátiás) mutatójuk rettentően kvantifikált, ezért - ez a pszichopátia diagnózisának gyakran perdöntő eleme: - mint súlyos pszichopaták nem látják át, hogy viselkedésük és tetteik, valamint védekezési reakcióik a társadalom szemében nem elfogadottabbá, hanem még inkább botrányossá, bukottá, lebukottá, lejáratottá teszik őket.

A pszichopaták és a dekompenzált pszichopaták számos nagyon súlyos eseteinél láthatjuk azt a védekezési mechanizmust, amikor a pszichopata - aki egoista - annyira narcisztikus és annyira irracionális és botrányos módon exponálja magát - hogy antiszociális önmagának és ugyanilyen tetteinek érvényt szerezzen -, hogy nem csak lejáratja magát a külvilág és a társadalom előtt, de miközben mindenki súlyosan megbotránkozik és levonja róla a konzekvenciát, aközben a betegesen hazug, antiszociális pszichopata annyira nem akar ezzel, tehát saját vereségével szembesülni, hogy ugyanúgy győzelmi dicshimnuszt hirdet saját magáról, extrémen patológiás és társadalomellenes tetteihez továbbra is ragaszkodva.

Ez tehát az ügyészek társadalma. Ők nem értik a külvilágot, mert rendkívül súlyos pszichopata bűnözőkként saját kontracivilizált beltenyész korrupt bűnbandák, maffiájuk foglyai. Ezt a bűnöző életmódú viselkedésmintát, ezt a horrorisztikus szocializációt szívják magukba nap, mint nap. Ezért az erkölcsi, a törvényességi, a civilizációs, a pszichés leépülésük garantált.