Kedves Barátaim,

 

és mindenekelőtt, ti, külföldi újságírók és szerkesztők!

 

Az elmúlt napokban rengeteg kérés érkezett részetekről, hogy írjam le, mi zajlik jelenleg Kijevben és egész Ukrajnában, értékeljem a helyzetet, jósoljam meg, mi várható a legközelebbi jövőben. Mivel nem adottak a fizikai lehetőségek, hogy minden újságnak írjak egy részletes elemző cikket, úgy döntöttem, elkészítem ezt a tömör és velős nyílt levelet, melyet mindegyikőtök a maga szükségletei szerint használhat fel.

A legfontosabb dolgok, melyeket mindenképpen el akarok mondani, a következők…

 

Janukovics rezsimje kormányzásának nem egész négy évében tűrőképessége határára juttatta az országot és a társadalmat. És ami még rosszabb, egy olyan kiúttalan helyzetbe sodorta saját magát, amelyben mindenáron fenn kell tartani ezt a hatalmat. Ellenkező esetben súlyos ítélet várja az országot. A lopás és a kapzsiság minden emberi ésszel felfogható és elképzelhető mértéket meghalad.

 

A rezsim egyetlen válasza az elmúlt három hónap békés tüntetéseire az erőszak, méghozzá egy széles körben alkalmazott, „összetett” erőszak: A rendőrség különleges alakulatai támadást indítottak a kijevi Majdan (Függetlenség) téren a tüntetők ellen, de eközben egyesével is üldözik az ellenzék aktivistáit és a tüntetések egyszerű résztvevőit (követik, megverik őket, felgyújtják az autójukat, a lakásukat, berontanak az otthonukba, letartóztatják őket, szigorított bírósági eljárások zajlanak). A megfélemlítés a kulcsszó. Mivel ez nem működik, és egyre erőteljesebbé válnak a tiltakozások, a hatalom egyre több korlátozó intézkedést vezet be. Ehhez január 16-án teremtette meg magának a „jogalapot”, amikor is az elnöktől teljes mértékben függő képviselők semmibe véve a szabályzatokat, az ülés rendjét, a szavazás menetét, kézfeltartással (!) néhány perc alatt (!) megszavaztak egy sereg törvényt, melyek gyakorlatilag valós diktatúrát és hadiállapotot hoznak létre az országban, de úgy, hogy utóbbit ki sem hirdették. E sorokat írva és terjesztve például már meg is szegek néhány, a „rágalmazásról” és az „uszításról”, stb. szóló paragrafust.

 

Röviden szólva, ha be akarjuk tartani ezeket a „törvényeket”, muszáj figyelembe venni, hogy Ukrajnában minden tilos, amit nem engedélyez a hatalom. Az pedig csak egy valamire ad engedélyt – arra, hogy megalázkodjunk előtte.

 

Az ukrán társadalom nem értett egyet ezekkel a „törvényekkel”, és január 19-én tömegesen lépett fel saját jövője védelmében.

 

A televízióban olyan képek láthatók a kijevi eseményekről, ahol a tüntetők sisakokat és maszkokat viselnek, időnként fabotokat tartanak a kezükben. Ne higgyétek el, hogy ezek az emberek „szélsőséges elemek”, „provokátorok” vagy „jobboldali radikálisok”. Én és a barátaim is ilyen és hasonló felszerelésekkel érkezünk ezekre a tüntetésekre. Ha így értelmezzük, akkor ebben a pillanatban én, a feleségem, a lányom, a barátaim is mind „szélsőséges elemek” vagyunk. Nincs más választásunk: A saját és a hozzánk közel állók életét, egészségét védjük. A rendőrség különleges alakulatai lőnek ránk, barátainkat orvlövészek ölik meg. Különböző források szerint az elmúlt két napban csak a kormánynegyedben 5-7 ember vesztette életét. Az egész Kijevben megölt emberek száma már több tucatra rúghat.

 

Nem hagyhatjuk abba a tüntetéseket, mert az azt jelentené, hogy elfogadjuk így ezt az országot, vagyis az életfogytig tartó börtönt. A fiatal ukrán nemzedék, amely már a szovjet éra után nőtt fel és tanult, természetéből fakadóan elutasít bármiféle diktatúrát. Ha a diktatúra győz, Európának keleti határain túl Észak-Korea perspektívájával, és – különböző források szerint – 5-10 millió menekülttel kell számolnia. De senkit sem akarok ijesztgetni.

 

Ez a fiatalok forradalma. A hatalom mindenekelőtt ellenük folytatja ezt a háborút. Miután Kijevben leszáll az est, ismeretlen, „civil ruhás emberekből” álló csoportok verődnek össze, amelyek aztán a fiatalságra vadásznak, főleg azokra, akik az Euromajdan vagy az Európai Unió szimbólumait viselik magukon. Elkapják, és bevonszolják őket az erdőbe, letépik a ruhájukat, és a zord jégen kínozzák őket. Hogy, hogy nem, de az áldozatok leggyakrabban fiatal művészek – színészek, festők, költők. Mintha a „halál repülőszázadai” köröznének a városban, és az lenne a feladatuk, hogy azt öljék ki belőle, ami a legszebb.

 

Még egy nagyon jellemző részlet: A rendőrség a kijevi kórházakban igyekszik rajtaütni a sérült tüntetőkön, elkapják őket (ismétlem, a sérülteket!), és ismeretlen helyre rángatják őket kihallgatásra. Már egy közönséges járókelő számára is, aki véletlenül sérült meg egy rendőrségi gránát szilánkjától, borzasztó veszélyessé vált, hogy a kórházban kérjen segítséget. Az orvosok csak a vállukat vonogatják, és átadják a betegeket az úgynevezett „törvényőröknek”.

 

Összefoglalva, Ukrajnában teljes mértékben emberiségellenes bűncselekmények zajlanak, amelykért a jelenlegi hatalom a felelős. Ha léteznek ebben a helyzetben szélsőséges elemek, akkor azok a legfelsőbb állami hivatalnokok.

 

Visszatérve a két, már-már hagyományosnak mondható kérdésetekre, nem tudom, mi lesz ezután, és azt sem, hogy mit tehettek értünk. A lehetőségeitekhez és a kapcsolataitokhoz mérten terjeszthetitek ezt a levelet. Emellett érezzetek együtt velünk. Gondoljatok ránk. Így is, úgy is győzni fogunk, akárhogy is dühöng a hatalom. Az ukrán nemzet, és ezt túlzások nélkül mondom, saját vérét ontja egy szabad és igazságos társadalom európai értékei védelmében. Remélem, értékelitek.

 

Felelős főszerkesztő: Molnár F. Árpád