Domján Tibor, Budapest
A törvényhozás felsőházának rendkívüli, nyílt ülésén, melyet a Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió élőben közvetített, a parlament - határozata szerint - szabad kezet adott Vlagyimir Putyinnak ahhoz, hogy bevethesse az orosz fegyveres erőket Ukrajna területén.
Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes szerint ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az orosz elnök élni is fog a felhatalmazással, ami azért is sántít egy kicsit, mert azt éppen Putyin elnök kérvényezte és nyilván nem úri passzióból.
Az orosz törvényhozás felsőháza sérelmezte továbbá, hogy Barack Obama amerikai elnök megfenyegette és ezzel meg is sértette Oroszországot, ezért lépéseket tett az Egyesült Államok orosz nagykövetének hazarendelése ügyében is.
Az orosz döntéshozók némileg túlpörögni látszanak az ügyben, Barack Obama ugyanis - azon túl, hogy az elmúlt napokban többször is egyeztetett Putyin elnökkel - javarészt inkább aggodalmát fejezte ki illetve konstruktív kommunikációt folytatott:
Mély aggodalommal töltenek el most bennünket az Oroszországi Föderációnak Ukrajna belsejében végrehajtott katonai csapatmozgásairól szóló jelentések - mondta az elnök a Fehér házban és folytatta: -
Oroszországnak történelmi kapcsolatai vannak Ukrajnával, beleértve a kulturális és a gazdasági kötődéseket, és katonai létesítménye is van a Krímben, de Ukrajna szuverenitásának és területi épségének bármilyen megsértése nagyon destabilizáló hatású lenne, ami nem áll érdekében Ukrajnának, Oroszországnak vagy Európának.
Az Egyesült Államok a nemzetközi közösség mellett fog állni annak megerősítésében, hogy Ukrajnában minden katonai beavatkozásnak ára lesz - szögezte le végül Obama, amit az orosz Duma feltehetően fenyegetésnek és sértésnek értékelt.
Az érdekes - de inkább szomorú - az, hogy az Oroszországhoz és az USA-hoz hasonló nagyhatalmi kérdezz-felelek játékokban, a katonai beavatkozások valódi árát gyakran azok is busásan fizetik, akik nem is tudják, hogy játszanak, sőt, egyáltalán nincs is kedvük játszani.