Molnár F. Árpád blogbejegyzését teljes hosszában elolvashatják:
Mi eddig azt tapasztaltuk, hogy akik végigküzdötték az elmúlt éveket, hogy a gazdag magyar faj általi kilakoltatásoktól megvédjék a fiatalokat, időseket, gyermekeket, aggastyánokat, mindkét lábára amputált nagymamát, idős, beteg asszonyt, akit 68 ezer Ft köztartozás címén dobtak utcára, halálos beteget, mint pl. a Drégelyvár utcában, 90 év feletti idős asszonyt, cigány családokat vagy 10 gyermekes magyar családot, tehát akik ezen elévülhetetlen Emberiség elleni gaztettekben felléptek a kilakoltatásokkal szemben, vállalva minden üldöztetést, börtönt stb. (amiket a baloldalinak nevezett iszlamista lobbik egy az egyben eltitkoltak, hogy börtönbe is titokban kerüljünk kivétel nélkül mind), azoknak, tehát az otthonvédőknek nem kellenek az arab iszlamista analfabéták. Viszont mindazok, akik ezen – általában félig cigány jogvédő vezetőket és az összes ilyen otthonvédő csoportot – mocskolták, nácizták stb., azok idegbeteg módon kapkodnak az arab iszlamisták után azóta, amióta a történelmi menekültáradat beindult és Európa visszafordíthatatlan elözönlése és szellemi-kulturális-tudományos amortizációja elkezdődött. Tehát a hanyatlás és a folyamatos belháború, ami – mint Franciaországban látjuk – soha többé nem ér véget.
Senki nem próbálta nekünk megmagyarázni – nyilvánvalóan azért, mert nem léteznek ellenérvek -, honnan az a mélyen szántó, eltökélt és elvakult, bigott magyarellenesség és magyargyűlölet, hogy mindenkit, akik a magyarokért és a magyar cigányokért (tehát magyarokért) tettek, azokat egységesen gyűlölték, de amint szintén a magyarságnak kell ártani és Európát lelakni, mint egy szedett-vedett horda, ahogyan a kilakoltatások elkövetéséért és az immunitás felszámolásáért az első sorból tomboltak, úgy az iszlamisták beözönléséért is, ami szintén a magyarság és Európa ellensége, ugyancsak az első helyre álltak.
Tehát mi azt tapasztaltuk, hogy vannak olyan rétegek és lobbik, akik lényegében jellemzően mindig olyan döntést hoznak, ami egészen pofátlan nyilvánvalósággal ellenséges Magyarország és a magyarság érdekeivel. Az is jellemző momentum, hogy a valósággal és a lakosság valós akaratával és igényeivel nem hajlandók szembesülni, ezért pedig napról napra egyre több szavazót elveszítenek. Pl. az MSZP – amelyet sosem sikerült kilakoltatás megállítása céljából kilakoltatási helyszínre csábítani – már csak 8 %-on áll.
Ugyanakkor az iszlamistáknak és a magyar népnek van egy közös ellensége: a politikusok. És ez és a hasonló körülmények olyanok számára, mint pl. én, akik kiválóan tudnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, alapjaiban változtatta meg az arabokhoz való hozzáállásomat.
(A fentiek eredetileg kommentárként, Fodor Gábor (Liberálisok) Facebook-oldalán kerültek publikálásra.)