Az ember fia, aki lány. Vagyis „az ember gyermeke”.

Mindenkinek látnia kellene a 2000-es évek filmjei közül egyértelműen kiemelkedő alkotást. Számomra most jött el annak az ideje, hogy megnézzem "Az Ember gyermeke" című filmet.

2027-et írunk. 18 éve egyetlen gyermek sem született. Káosz van világszerte, az egyetlen működő állam Anglia.

Képzeljük csak el, milyen lenne az élet gyerekek nélkül, gyerekzsivaj nélkül, céltalanul, hiszen ha nem születnek gyermekek, akkor belátható időn belül kihal az emberiség. Akkor értelmét veszti minden, amit az emberiség vívmányainak, kollektív tudásának szoktak nevezni. Senki sem járna többet óvodába, iskolába, majd színházba, kocsmába, meg focimeccsre. Az emberek utód híján a jövőt veszítenék el.

 

(Magyarországon ebben is a kétharmad nyert. Évente csak kétharmad annyi gyerek születik, mint a korábbi években. 150 ezer helyett évi 100 ezer.)

A filmben a terméketlenségen kívül a másik legnagyobb probléma a bevándorlókkal szembeni ellenszenv. Összegyűjtik, menekülttáborokban helyezik el és minden méltóságuktól megfosztják a menekülteket. Az életük nem ér fabatkát sem, sőt, vadásznak rájuk.

(Ehhez már nem kell túl nagy képzelőerő, hogy felismerjük a tendenciát. A mai Angliában már szemmel láthatóan erősödik a bevándorlással szembeni ellenállás. Munkát ugyan még kapnak a bevándorlók, az ittenihez képest még jó fizetést is, de szigorították az ellátási rendszert, sőt, a politikában is olyan pártok szereztek mandátumot, amelyeknek bevándorlás-ellenesség szerepel a programjukban. A demokrácia szétverésére pedig szintén példa a kétharmad - csak más vonatkozásban.)

A rendet diktatórikus módszerekkel tartják fenn - ennek kiépítése napjainkban történik, szinte kiböki a szemünket.

Egy középkorú, kényelmes életet élő kissé szétcsúszott állami alkalmazott, Theo kalandjain keresztül bonyolódik a történet, aki fiatalabb éveiben még a változás élharcosa volt, A cselekmény akkor indul be, amikor elrabolja egy terroristacsoport és annak vezetőjében elvált feleségére ismer, aki azt kéri tőle, hogy segítsen egy menekültet a tengerpartig eljuttatni. A bolygó egyetlen terhes nőjét kell biztos helyre vinnie. Ő ezt nem tudja és vonakodva, de kötélnek áll, majd kíséretül szegődik, amikor már nincs számára visszaút.

A kiábrándultságot és a csüggedést azonban hamarosan felváltja a remény, amint napvilágra kerül, hogy a bevándorló gyermeket vár és hamarosan szülni fog. Abban a társadalomban, ahol kilátástalan a jövő, a nők elvetéltek vagy meddővé váltak, ahol minden mindegy alapon irtja egymást a lakosság, hiszen ha úgyis kihal az emberiség, akkor miért ne csinálhatna mindenki azt, amit akar.

Egy gyermek születése azonban felcsillantja a reményt. Ráadásul egy emberszámba nem vett bevándorló ivadéka jelenti az emberiség túlélésének ígéretét. Egy kislány.

Rémisztően reális és közeli a 2027-es esztendő negatív utópiája. A díszlet nagyon is ismerős, csak lerobbantabb, sötét tónusú és militáns. Az Alfonso Cuarón rendező (ő a Gravitáció rendezője is) látványtervezői által létrehozott világ pedig ellenállhatatlan.

Tulajdonképpen a film egy születéstörténet. A klasszikust mindannyian ismerjük a várva várt Messiásról és ezt olvashatjuk róla a Máté evangéliumban: "Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk."

A párhuzam ellenére a filmbeli gyermeket nem szűz szüli, nem a várva várt fiúgyermeket, de a születés hasonlóan nyomorúságos körülmények között zajlik le, fegyverropogás kíséretében kell menekülniük és nem a gyerek apja a segítő. A kitaszítottság és a nyomor ellenére azonban a remény elpusztíthatatlan ugyanúgy, ahogy 2000 évvel ezelőtt.

Azért mert ember született a világra.

2027. augusztus 2-án napfogyatkozás lesz. Tudjuk, hogy az „Ember fiának” és Isten fiának jele a napfogyatkozás. Az ég jele, az Úr napja. Talán ezért játszódik 2027-ben a történet.