2019. 06. 17., Hétfő
Alida,Laura névnapja

Az ATV főhíre Merkel zsinagógai útja volt (Egy spirituális háború anatómiájából)

Az ATV főhíre Merkel zsinagógai útja volt (Egy spirituális háború anatómiájából)
2015-02-03
A legfőbb hírként számolt be 22:25-ös, 20 percnél hosszabb híradójában az ATV arról, hogy Angela Merkel ellátogatott a dohány utcai zsinagógába, 20 percig sétált, megemlékezett a Holokauszt áldozatairól (mint mindig, kihagyva, lényegében kukába dobva a 6 millió zsidó genetikai hátterű áldozaton kívüli többi, 24-44 millió halálos áldozatot) és beszélt a zsidóság magyarországi vezetőivel. A török, az osztrák, a szlovák, a szuahéli, a cigány stb. kisebbségnek a közelébe sem szagolt. Ők nem olyan gazdagok és nem olyan erőszakosak és rátartiak. Meg sem nyikkannak, ha leszarják őket, a zsidó lobbi viszont kiforgatná a világot a helyéből. Nyilván amiatt is, ha az ő 6 millió halottjukat egy lapon emlegetnék, pláne, ha azonos szinten emlékeznének meg a többi 24-44 millió halottról is. Persze, ki győzne annyi helyre ellátogatni és annyi emlékművet megkoszorúzni? Elég, ha csak a zsidókkal foglalkozunk, bárhová megyünk, mindenki más pedig le van szarva. Sőt: tabutéma, ahhoz hasonlóan, mint a törököknél az örmények elleni népirtás.

Az ATV is így vélte ezt, és miután elintézte a zsidó lobbi előtt való, genetikai alapon (tulajdonképpen fasisztoid kezelés szerint eugenikusan, fedőnévvel liberálisan) történő megemlékezést, minden más csak ezután következett. Angela Merkel német kancellár Orbán Viktor magyarországi miniszterelnökkel való találkozójának híre már nem volt ilyen fontos. Mintha nem is Magyarországon járnánk, hanem egy olyan Izraelben, ahol nem történik semmi, a napi piárhíreken kívül: jött ez, meg az a vezető politikus, megkoszorúzta az emlékművet, sajnálkozott a régi idők halottjain, aztán hazament. Mint valami sztálini híradás a láthatatlan Szovjetunióról.

De nem csak Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor és a német kancellár, Angela Merkel találkozója szorult abszolút háttérbe, hanem Merkel asszony egyetemen tartott beszéde és az összes többi téma, hogy mi történt a nagyvilágban és Magyarországon.
 
Cikk: Molnár F. Árpád

Az ATV szerint a Kozmosz, a Világegyetem e téridőben legfontosabb és legfőbb híre tegnap az volt, hogy a német kancellár zsidókkal találkozott Budapesten. Legalábbis erről így tanúskodik az ATV 22:25 órás, 20 percet meghaladó esti híradója. Sok minden egyéb mellett ez a fajta műsorszerkesztés arról is szól, mi mindenért szúr az ilyesmi szemet minden független gondolkodó és nem független, de elemző munkára alkalmazható, azaz racionálisabb elme számára.

Merkel asszony rólunk, keresztényekről elfelejtett megemlékezni, hiszen nem csak a zsidókat irtották a II. Világháború idején, hanem minket - hogy fajról beszéljek, alkalmazkodva a liberálisnak nevezett gyakorlathoz -: a mi fajtánkat, a keresztényeket is. A mi halottjainkról nem történt említés, mert mi nem vagyunk fontosak, inkább titkolni való hulladék és szemét. De így van ez a világháború többi halottjával is, akik nem rendelkeztek zsidó genetikai háttérrel. Pedig - ahogy ezt írtam pár nappal ezelőtt is - zsidónak vagy bármely más nép tagjának lenni csupán állapot, de kereszténynek lenni és ezért irtatni már nem egy állapot, hanem kifejezetten minőségi helyzet! Mert a keresztényeket Hitler a felsőrendű erkölcsei, a békessége, a kereszténység szeretete, az erőszak elutasítása, a Jézus Krisztus tanításainak megtartása miatt irtotta, ahogyan a nem zsidó civilek tízmillióit is, az erkölcsi minőségük miatt, amivel nem voltak beilleszthetők a hitleri fasizmus mocskos rendszerébe és ahogyan a Jézus Krisztus meggyilkolásáért is azért őrjöngött a csőcselék 2000 évvel ezelőtt, mert egy gyilkos mellé állították, ezért logikus, hogy a csőcselék ártatlan vért akart! De nem csak arról van szó, hogy Merkel asszony és az ATV rutinszerűen elfelejtette, hogy nem csak zsidókat irtottak 70 esztendővel ezelőtt, hanem keresztényeket is, ahogyan az USA is alaptermészeténél fogva így jár el, mint radikálisan feledékeny, udvariatlan, hanyag, érzéketlen, és ha az izraeli lobbit érné ilyesmi, akkor Benjamin Netanjahu-san fogalmazva: ellenségesen! Hanem - maradjunk az izraeli retorikánál - ugyanilyen ellenséges mindig Angela Merkel, a nyugat és az USA a II. Világháború összes többi áldozatával szemben is! Ellenségességük kiterjed minden más áldozatra és a világ összes többi népének áldozataira is! Mindenkire, aki nem zsidó genetikai állománnyal született!

Hogyan beszélhetünk zsidó génekről? Úgy, hogy a - politikai megfogalmazással - zsidó lobbi ráerőltette a világra, hogy ha II. Világháború és 50 millió halálos áldozat, akkor lényegében kizárólag arra a 6 millióra emlékezzünk, akik zsidó genetikai háttérrel, zsidó génállománnyal rendelkeztek és rendelkeznek. Minden más nép és mindenki a Földön, akiket erkölcsi minőségük miatt irtottak ki, azok abszolút mellékes, gyakran említést együttvéve sem érdemlő járulékos hordalék! Ez pedig - Kedves Barátaim - lényegében nem más, mint náci ideológiával mérgezett eugenika. Csak másféle szempontok szerint, nem pont úgy, ahogyan Hitler hirdette. Az eugenika eme rendszerében a zsidóság, mint genetikai állomány, minden más nép és minden erkölcsi minőség és morális közösség, lobbi, vallás stb. felett áll. Ezért jár neki, mint kisebbségnek Európa legmocskosabb országában is olyan nagy babiloni glória és dicsfény, ami az összes többi népnek és lobbinak együttvéve sem jár a Föld bolygón!

Ez nem más, mint fasisztoid eugenika! Házon belül, zsidókként nyíltan beszélünk erről, a hülye nép meg azért van, hogy - nem szép, de realistább kifejezéssel - beszopja azt a sok baromságot, amit az ATV-n és a vele ebben is egy húron pendülő Hír tv-n stb. keresztül a szájukba nyomunk!

A zsidóság 6 millió halottján kívül ugyanis van még további 24-44 millió II. Világháborús halott! Ők nem kapnak emlékkövet, de egy szál szekfűt sem, mivel lobbijaik együttvéve sincsenek olyan rátartiak, erőszakosak és agresszív, egoista, kizárólagosan ön-érdekérvényesítők, amilyennek a zsidó lobbi megszervezésre került. A zsidó halottak száma messze csak töredéke a hitlerizmus többi áldozatának, de echte arról van szó, hogy az ő életük (minden nem zsidó áldozaté) a hajléktalan és földönfutó milliókat gyártó nyugati világbirodalomban nagyjából semmit sem ér, értékük a nullával egyenlő, nem fontosak, nem érdekesek! Sőt, izraeli észjárással - ha zsidókat érne ilyen incidens -, azt jelenti: kifejezetten ellenséges a nyugat velünk, keresztényekkel, gyűlöl és üldöz minket, megfosztanak minket alapvető jogainktól, és ezt minden olyan minőségi lobbi elmondhatja, akiket szintén messziről leszar a nyugat, amikor a II. Világháború áldozatairól van szó. Objektíve egy nyavalyás emlékfát sem érünk Angela Merkel, Barack Obama stb. számára, bár igaz: ki hall olyanról, hogy kvázi ahányszor nyugati vezetők Amerikába vagy Afrikába mennek, akkor hosszas emléktúrákat rendeznek az apartheid sok-sok millió halálos áldozatának emlékére, a fehér emberek (az izraeli észjárást lekövetve: a fehér fajok, beleértve a zsidókat is) által rabszolgáknak elhurcolt színes bőrű halálos áldozatok emlékére, vagy éppen a kiirtott indiánokért stb.

De miért nem? Nem csak azért, mert a világ népei nem elég agresszívek, követelőzők és egoista érdekérvényesítő képességük is alacsonyabb, mások kulturáltabbak annál, hogy saját maguknak nemhogy kizárólagosságot követeljenek, de ahhoz is, hogy valamiféle partnerséget megpróbáljanak kikényszeríteni, hanem azért sem, mert tehetségtelenebbek is, mint a - politikai megfogalmazással - zsidó lobbi.

Önt is jobban érdekli Magyarország lakosaként, hogy Angela Merkel milyen unalmas, száz tucat egy darab rutinköröket írt a magyarországi zsinagógában és a II. Világháború zsidó áldozatai körül, mint az, hogy az Ön és családja életére milyen közvetlen hatásokkal járnak azok a megbeszélések és történések, amik Angela Merkel és Orbán Viktor találkozásából, valamint szavaikból és tetteikből stb. következnek? Ha Önt jobban érdekli Merkel zsidó kisebbséget látogatása, akkor Ön jobbára országot tévesztett, ez ugyanis nem Afganisztán (ezért nem lehet fő hír az, ha Merkel az afgán kisebbséget meglátogatja és előttük az afgán háborúk áldozataira emlékezik), de hazánk nem Palesztina (ezért a palesztin áldozatok tengeréről sem kell Magyarországon palesztinok elé járulnia és hajbókolnia egy külföldi világvezetőnek, bár aktuálisan volna miért, szemben a régmúlt II. Világháborúval, ami a mai és a héten következő mészárlásokhoz képest pokoli régen volt), és pl. nem Szovjetunió, hogy a kommunizmus igen-igen friss áldozatainak több tízmillió halottjára hivatkozván kelljen búslakodnia és imára kulcsolnia a kezét Merkel asszonynak, ahogyan a dohány utcai zsinagógában tette a sokkal régebben meghalt zsidó áldozatokért. Kukába dobva a keresztény áldozatokat és mindazt a 24-44 millió halottat, akiknek nem azért kellett meghalniuk, mert zsidók voltak, hanem sok millióan azért, mert túl jó emberek voltak! Túl jók voltak az ATV-s, nyugati, amerikai, német és magyar álszent, ganéj világhoz, hogy akár csak említést tegyenek róluk lényegében bárhol a világon, ahol a zsidó lobbi megvetette a lábát!

Önnek van emléke olyanról, hogy amikor akár Orbán Viktor vagy bárki más politikus Ukrajnába megy, akkor ellátogat a Holodomor (állami halálra éheztetés) nem 6 millió, mint a zsidók esetében, hanem 10 millió ukrán halálos áldozata emlékére? Nekem egyetlen ilyen emlékem sincs. Igaz, udvariasság is kell ahhoz, nem csak rátarti és számító agresszivitás, hogy az ember állandóan mindenki másra erőszakolja a saját népcsoportja elleni bármely bekövetkezett népirtást. Ez minden más nép esetében rendkívül ellenséges és udvariatlan dolog lenne és tényleg kizárólag a zsidók tehetik meg.

Amikor a gazdag nyugat az állampolgárai életét annyira sem becsüli, hogy az emberhez méltó minimális feltételeket, a puszta lakhatást (ami semmibe sem kerül!) sem biztosítja, hanem minden nap hatalmas nyugati tömegeket foszt meg a puszta lakhatás jogától is, az utcára dobálva őket, amikor milliókat kergetnek öngyilkosságba, miközben a vagyonokat néhány oligarcha bűnöző zsebébe ömlesztik az egész világon, amikor a nyugati államokban, e kicsiny Magyarországon is százezrével állnak az üres ingatlanok, és úgy folytatják a gazdagok megrendelésére elkövetett tömeges kilakoltatásokat, hogy a hajléktalanok tizedannyian vannak, mint ahány teljesen üres ingatlan, amikor minket a politikai üldözésekben - élükön a zsidó lobbi leghangosabb képviselőivel, mint az ATV - kivétel nélkül minden esetben úgy hagynak cserben és úgy árulnak el, ahogyan a teljes baloldalt eladta Orbán Viktornak Izrael, a Moszad és Benjamin Netanjahu, kétszer is kétharmadra juttatva Orbán Viktort, majd Netanjahu tanácsadójával, Arthur J. Finkelsteinnel az Európa Unió 28 tagállamának legutolsó diktátorává tették, akkor mi, akiktől az emberhez méltó életet is sajnálták ezek a gonosztevő, mihaszna himpellér paraziták, egyre hangosabban emeljük fel szavunkat és egyre erőteljesebb ellenállást tanúsítunk árulóinkkal és hóhérjainkkal szemben! És egyre kevésbé érdekel minket, mi volt 70 évvel ezelőtt, hiszen miközben 70 éveznek és a világháború töredék-halottjaira emlékezgetnek, mindenki mást kirekesztve, és nem sajnálnak évente milliárdokat költeni puszta emlékművekre is, aközben családjainkat - mint pl. az idős és beteg Almási Mária kilakoltatásánál is jelen voltunk, ahonnan ugyancsak bilincsben, teljes ATV-titkolás mellett hurcolt el a burzsoázia nyugat politikai rendőrsége - 68 ezer forintos köztartozás címén lakoltatták ki! A tények az általam és munkatársaim által készített és publikált filmfelvételeken láthatók és hallhatók!

Tehát ilyen barbár és imperialista, fasiszta, elnyomó és kizsákmányoló, intoleráns, kirekesztő, faji alapon szegregáló és gyűlölködő, rosszindulatú és elfogadhatatlan, sőt, élhetetlen moslék körülmények között nagy ívben üríteni kezd az ember a II. Világháborúra, a hajléktalanok pénzéből évente milliárdokat elpocsékoló dohány utcai zsinagógára és a zsidó halottakra emlékezgető, hetente legalább egy emléknapot szervező dúsgazdag imperialista, beltenyész, korrupt és szélsőségesen megbízhatatlan lobbira.

A napokban írta egyik ismerősöm, amikor munka után érdeklődtem és pénztelenségre panaszkodtam, mert itt nem lehet megélni, rákérdezett: "Érdekes, hogy a zsidók elfogadják a segítséged, de amikor neked lenne munkára szükséged, akkor meg ...."

És tudják, hogy ez egy örök igazság? Tudják, hogy miért bukott el és vágódott hasra pl. a 2010-es és 2014-es választásokon is a teljes baloldal? Mert azok, akiknek évtizedek óta szolgáltak, Izrael és a zsidó lobbi úgy elárulták őket, hogy a magyar történelem két leghatalmasabb bukását szenvedték el! Izrael teljes kormányzata és Izrael titkosszolgálatai Benjamin Netanjahu legbizalmasabb tanácsadóját, Arthur J. Finkelsteint szerződtették Orbán Viktor legfőbb tanácsadójának, az USA ezt az izraeli akaratot szépen ki is szolgálta, így aztán Finkelstein már 2010-ben eldicsekedhetett saját honlapján, hogy neki köszönhető Orbán Viktor kétharmados, mindent felemésztő győzelme! Eztán következett program szerint a magyar demokratikus intézményrendszer közös lebontása, totális finkelsteini retorika és módszerek szerint, míg Magyarország az Európai Unió 28 tagállamának demokratikus és emberjogi sereghajtója, legutolsója, leghitványabb csökevénye és selejtje lett! De hiszen a minőség hozta az eredményt! Akik még saját barátaikat is elárulják, mi a fészkes fenét hozhatnának létre Magyarországon, ha nem Európa legbüdösebb és legundorítóbb rendszerét!

De mi mozgatja ezt a sátáni, saját barátait Júdásként eláruló és a Jézus Krisztusként megfeszítő Izraelt? Csak egy példát: ahányszor annak idején a politikai üldözés miatt Izraelhez fordultam menedékjogért, bármely országban is tettem, szinte annyiszor kaptam meg válaszul: 'mennyi pénzed van!?' Ugyanis Izraelben olyan, hogy lojalitás vagy emberi jogok nem léteznek - én sosem találkoztam ilyesmikkel -, mintha az értékek amolyan európai devianciák lennének, hanem a szempontok legfőbbje: mennyit tudsz fizetni?! Ha nincsen vagyonod vagy nem adsz kenőpénzeket - én titkosszolgálatokkal dolgoztam, halálosan pontosan, belülről tudom -, akkor Izrael kész eladni akár a teljes izraeli titkos ügynöki állományt is, felőle szó szerint lehet akár világháború is, de emberi jogokra vagy következetes, nem ellenségességből fakadó mentalitásra és magatartásra éppúgy nem képes, mint ahogy Benjamin Netanjahut is, még a szövetségesei is arrogáns, bunkó, konfliktusgyártó, önfejű és tahó szociopatának nevezik!

De visszakanyarodva az imperializmus által beltenyész bűnöző lobbik által fosztogatott és milliószám utcára dobott nyugati lakosságra. Tudják, mi az az egyik, amit az ATV és Bánó András annyira utál hallani és olvasni? Az, hogy 'nekünk is élnünk kell!'. Bánó András és az ATV, mint kollektíva, mint szellemiség, mint az árulás és a D-Notice izraelien megbízhatatlan példája, utál ezzel szembesülni! Nekik kell az árulásból szerzett jólét, az állandó haza- és emberárulásból szerzett hamis dicsőség, az ATV oligarchái által szervezett, gátlástalan és minősíthetetlenül ocsmány titkolózás és kontraszelekció, mert - ahogyan régen mondták nem az ATV, hanem az egész médialobbi, amikor a titkosszolgálaton belül a médialobbi egyetlen nagy egészet alkotott, a disznóólra mondták, amiben a nép elől mindent elrejtve élősködtek: "nekünk így jó!"

Aki tehát nem érti például azt, hogyan lehet, hogy míg polgártársai tízezrével utcára kerülnek, kormányoktól függetlenül hogyan lehet közben több százezer ingatlant üresen tartani és hagyni, hadd rohadjanak meg ott, ahol vannak, hogyan lehet közben 70 éve halott zsidókra főműsorban és főhírként emlékezni, a többi tízmillió halottat pedig ugyanúgy leszarni, mint ezen kormányok és médiumok a nyugat sok millió hajléktalanját, nyomorba döntöttjét és öngyilkosát, és közben ismét: hogyan lehet 70 éves hullákra emlékezni és kimondottan aszerint, hogy a hullák zsidó genetikai állománnyal rendelkezzenek, a válasz ez: mert a gazdagoknak így jó. Ha Bánó András és az ATV munkatársai tükör elé állnak és felteszik a kérdést: miért csinálják mindezeket, a válaszuk ez: "Mert nekünk így jó!"

A Holokausztra emlékezés nem az áldozatokról szól. Hanem a gyilkosok minőségi utódjainak vélt érdekeiről, barbárságáról, beltenyész, imperialista rablásáról és gátlástalan, végeérhetetlen fosztogatásáról. Az egoizmusról és az árulásról. Arról, amiért ugyanők 2000 évvel ezelőtt sem a gyilkost, Barabbást, hanem a Jézus Krisztust akasztották és irtották ki.

Keresztényként: igen: ez egy spirituális háború. Ahogyan Brice Taylor, Henry Kissinger programozott elnöki szexrabszolgája nyilatkozta: Ez egy spirituális háború a jó és a gonosz között. A Jó és a Rossz küzd egymással.


A kapcsolódó irodalomból:

 

Csillag Ösvény Jósda