A Munkáspártot megkeresve, annak otthonvédelmi frontembere, Urbán Éva szír ügyekben a Munkáspárt Központi Bizottságából Benyovszky Gábort ajánlotta.
Szíria kapcsán azért kerestem a Thürmer Gyula által vezetett Munkáspárt magját, mivel jó párszor személyesen tapasztaltam meg, hogy Thürmer Gyulát és a Munkáspártot már évekkel ezelőtt is kifejezetten szerette az Aszad-rezsim és szerették a Szíria egysége és békéje mellett álló szírek. A célom pedig most is az volt, hogy a világsajtó hírei helyett hozzáértőbb személyek számoljanak be a helyzetről.
A Munkáspárt rögtön tudott is ajánlani olyan személyt, aki nem focidrukkerként nyilatkozott, hanem a valós alapokon, a reális helyzetet igyekezvén felvázolni.
Benyovszky Gábor elmondta: az Egyesült Államok szervezte az egész szír válságot, amikor meg akarta buktatni Aszad elnököt.
Az Aszad szíriai elnök mellett és ellen állást foglalt szírekkel személyes kapcsolatokat ápoló Benyovszky Gábor többek között elmondta:
- 2011-ben Szíria állam meghívására látogatást tehettem Damaszkuszban, Hama városban és a szíriai vidéken. Akkor már azt lehetett látni, hogy egyes helyeken már robbantások történtek. A polgárháborúnak, a fegyveres harcnak már a kezdete volt. Azt is láttuk, hogy már a 2011-es eseményeknél nagyon sok külföldi vett részt ezekben a harcokban. Tehát mi azt láttuk, hogy elsősorban nem a szíriai belső emberek kezdtek ott mocorogni, és akár fegyveres eseményeket és akciókat végrehajtani. Az Egyesült Államok kimutatta, hogy Aszad elnök ellen van, ebbe bevonta a NATO-t és bevonta Európát, köztük Magyarországot is. Aminek nagyon erősen kézzel fogható jele az, hogy Magyarország kitiltotta Szíria állam budapesti nagykövetségének a működését, és a magyar állam és a Külügyminisztérium kijelentette, hogy Szíriát a Szíriai Szabad Hadsereg és a Nemzeti Tanács, tehát Aszad elnök ellenfelei képviselik.
Egyébként a Munkáspártról és
Thürmer Gyuláról kevesen tudják, hogy gyakran látogatnak el és szívesen látott, valamint meghívott vendégek olyan országokban - így Belorussziától kezdve, Szírián át Észak-Koreáig -, amikről a magyaroknak talán legalább a fele azt sem tudja, hol vannak a térképen.
Benyovszky Gábor - nem pártlobbistaként, hanem reálisan felmérve a helyzetet - közölte:
- Innen nézve azt kell mondanom, hogy a mai helyzetért az Egyesült Államok, a NATO, az Európai Unió és benne Magyarország, sajnos, én nagyon sajnálom, Magyarország is felelős, mert a NATO, Európa, Magyarország és az USA a felkelést támogatta. Elsősorban annak idején még a Szabad Szíriai Hadsereg volt kikiáltva, hogy ők a felkelők. Aztán kiderült, ugye, most már tudjuk, hogy az igazi felkelő az ISIS. Az ISIS a maga terrorista felállásával, a szélsőséges, vahabita, szalafista, mohamedán iszlámnak, tehát a szélsőséges iszlámnak a képviseletével. Ez a szélsőséges iszlám Szíriában egyáltalán nem volt jellemző. Szíria Aszad elnök vezetése alatt egy sok nemzetiségű, sok vallású ország.
Mint azt el szoktam mondani (ezeket nem Benyovszky Gábor nyilatkozta, hanem az én meggyőződésem): az arabokat és a hozzájuk hasonló keleti népeket kizárólag kemény kezű királyságban vagy elnöki diktatúrában, valamint despotizmusban lehet egységben és békében tartani. De amint megbontják ezt a vaskezű kormányzást, vagy amint európai jogokat kapnak, rögtön egymás torkának is nekiugranak és pillanatok alatt polgárháborút vagy nemzetközi háborút robbantanak ki. Ezért nem mutatkozik más megoldás Szíria stabilitására - és ezzel Európa biztonságának jelentős javítására -, mint az, hogy Szíriában ismét egyetlen kézbe illetve egyetlen család kezébe helyezzük vissza a kormányzást és a nép feletti hatalmat. Jelenleg kizárólag
Bassár el-Aszad az, akivel ezt meg lehetne valósítani. Őt viszont az amerikai-török összefogás - kiváltképpen a szunnita vezetésű Törökország - megbuktatni akarja. Ennek az amerikai síitagyűlöletnek az előhangjai közé tartozott az USA Irán elleni világkampánya is, minthogy Irán síita vezetésű volt. Magyarország is a nyugat utasításaira lett nyíltan ellenséges Iránnal, nem holmi erkölcsi okokból, amikkel a politikusok és a média a mindig lenézett és butaságba döntött népet - egyébként minden ügyben - eteti. És mivel a nép - ahogyan a történelem nagyjai mindig elmondták - hitvány és alávaló, ezért mindig el is hiszik a politikusaiknak, hogy erkölcsök, nem pedig érdekek mentén szólnak és cselekszenek.
A lobbizás helyett a valóság talajára helyezkedve
Benyovszky Gábor elmondta, hogy a 4 millió szír, akiket - Benyovszky álláspontja szerint - Erdogan török elnök ugyancsak Szíriából való elmenekülésre csábított (erről Erdogan szavait is idézte), tehát ha ezt a 4 millió szíriait megindítják Európába - mondta el Benyovszky -, az jelentősen meg fogja gyengíteni Európát. Mellesleg e cikk írója is felhívta a figyelmet arra, hogy Erdogan, az erős ember, a magához gyűjtött sok millió menekülttel zsarolhatja Európát és bármikor bosszút is állhat a kontinensen, a néptömeg Európába vezénylésével. Ugyanis - hadd fogalmazzak így - a mi fajunk nem a népnek szánt állati abrakon él, hanem képes gondolkodni, tervezni és nem veszi be az erkölcsökről szóló demagóg és nemzetbiztonsági csődtömeg marhaságokat, amiket morális rokkant Gyurcsány Ferencek, vagy halmozottan ügynökgyanús, illetve tehetségtelen előre tolt senki Szabó Tímeák erőltetnek. A mi fajunk mesék és érzések helyett gondolkodásra, stratégiákra, tervezésre és kiterjedt felemelő és megtorló akciókra képes.
Benyovszky Gábor véleménye az, hogy sokan eddig is szervezetten jöttek. Mint azt a keleti lelkületről és szervezettségről elmondta: jönnek, elhatározva, hová akarnak jönni, ha áttörik a kordont, akkor az át van törve, ahány halott van, annyi halott van, de akkor is jönnek, ha egyszer el van döntve, hogy jönni akarnak és el van döntve, hogy hova, melyik országba akarnak jönni.
Benyovszky Gábor azt állította: Szíriában az a helyzet, hogy amely területek Aszad elnök irányítása alatt állnak, onnan útlevéllel lehet külföldre távozni, amely területek viszont az ISIS uralma alatt állnak, onnan bárhová lehet menni, bármelyik országba, és Szírián belül bárhová, kivéve az Aszad elnök által uralt területeket.
Benyovszky Gábor szavai tehát azt erősítik tovább, amit mi is tudunk, és amit pl. a
"Török állami gyilkosság is végezhetett az amerikai újságírónővel" című februári cikkemben is érintettem, hogy az ISIS és az ISIS-szel szövetséges országok - amilyen Törökország, valamint lényegében az Egyesült Államok - gyakorlatilag totálisan korlátlan mozgást biztosítanak az Iszlám Állam terroristáinak Törökországtól kezdve, továbbá ezzel Magyarországon át egészen Európa nyugati határaiig. Eközben az USA a saját kormánytévéjén, a CNN-en keresztül nyíltan uszít - pl. Gyurcsány Ferencet felhasználva
(olvassa erről egyik tegnapi cikkünket is!) - arra, hogy mindenki megbélyegzésre kerüljön, aki bármilyen szinten korlátozni akarja az ellenőrizetlen menekültáradatot.