Domján Tibor, Budapest
Közlegelők tragédiája
A kísérleti eredmények egy speciális játék alapján születtek. Ez a Public Good Game (Közjószág Játék). Négyfős csoportban azt játszattak 15 különböző ország játékosaival, hogy mindenki eldöntheti, hogy a rendszeres jövedelméből mennyit ad a "közösbe". Minden befizetett összeg mondjuk, megkétszereződik, amit aztán egyenlő arányban osztanak szét a résztvevők között. Ez a játék az adózás kérdését próbálja modellezni. Mivel, ha mindenki befizeti a teljes lehetséges összeget, akkor mindenki kétszer annyit kap vissza. Ahogyan, ha mindenki jól fizeti az adót, akkor azt hatékonyan fel lehet használni és így mindenki jól jár. Viszont stratégiailag ez nem egyensúly, mert bárki mondhatja azt, hogy ha ő nem fizet be semmit, akkor még mindig megkapja a többiek által befizetett összeg ráeső részét és egyben a saját pénzét is megtarthatja. Ahogyan az adózás esetén is, ha elkerüli valaki az adót, attól még ugyanúgy használhatja az ingyenes utakat (kórházakat, iskolákat), de közben a saját pénze is megmarad.
Egyszerű megjósolni, hogy a játékban nagyon hamar az lesz az egyensúly, hogy senki nem fizet be semmit. Ez is történik.
Büntetés lehetősége
Viszont sokat változik a játék képe, ha a hozzájárulás mértéke alapján az emberek megbüntethetnek másokat. Ebben az esetben, aki büntet az fizet egy egységet (költséges valakit megbüntetni), hogy egy másik ember elveszítsen három egységet. Ez egy lehetséges eszköz arra, hogy az együttműködést fenntartsák a játékosok és ne akarjanak kibújni a közös teherviselés alól. Megfelelő mértékű lehetséges büntetés esetén ez többnyire elég is ahhoz, hogy beálljon egy magas szintű együttműködés, ahol az emberek közösen hozzájárulnak a közjóhoz és így arányosabban és hatékonyabban részesülnek belőle.
Antiszociális viselkedés
Viszont érdekes módon nem mindig az bünteti meg a másikat, aki együttműködni akart, de a másik visszaélt ezzel. Hanem vannak olyan résztvevők is, akik eleve nem járultak hozzá a közöshöz annyival, mint mások és ezek után még meg is büntetik azokat, akik hozzájárultak. (Mindezt úgy, hogy a büntetés költséges annak is, aki büntet.) Ezt hívják a szerzők antiszociális viselkedésnek.
Antiszociális viselkedés és egy ország sikeressége
15 különböző ország városában játszották ezt a játékot és érdekes összefüggésekre bukkantak. Országonként változó volt, hogy mekkora az antiszociális játékosok aránya. Minél több volt az antiszociális, annál kevésbé sikeres országról beszélhetünk általánosságban. A legantiszociálisabb Muscat, Athén és Riyadh városa volt, míg a legszociálisabb Boston, Melbourne és Nottingham.
Érdekes módon az antiszociális viselkedés mértéke szintén szignifikánsan összefüggött azzal, hogy mekkora az ország "rule of law" index-e, ami azt méri egy országban, hogy a társadalomban mennyire fogadják el és bíznak a saját szabályaikban.
Magyarország hogy teljesített
Magyarország nem volt a vizsgált országok között, de ha elfogadjuk, hogy a "rule of law" index jól megbecsüli ezt az antiszociális viselkedési formát, akkor a középmezőnybe sorolhatjuk magunkat Dél-Koreával egy szintre a 2006-os adatok alapján.
Végszó gyanánt, a szerkesztőségünk üdvözli és nagyra tartja a fent ismertetett "játékot", ám a magyarországi megállapításával kapcsolatban nem látja ennyire rózsásnak a helyzetet. A blog által említett 2006-os időszkban, európai környezetet és magyarország nem kozmetikázott KSH jelentéseit, hanem valódi tényadatait figyelembe véve, már javában az élmezőnyben kellett volna, hogy szerepeljünk, a helyzet ráadásul azóta igen sokat romlott. Köszönhető ez leginkább annak, hogy az országot - csak a rendszerváltásig visszatekintve - világviszonylatban is rekordantiszociális elemek vezetik, irányítják, tudat és véleményformálják, a nép jelentős hányada pedig azokról veszi a példát, aminek következtében ma - ha velük és nem pl. diákokkal játszatnák ezt a "játékot" - bizonyosan dobogós helyen végezne az ország, sőt, talán a dobogó legtetején.
