Domján Tibor, Budapest
Forrás: aranylaci.freeweb.hu, EnigmaTv
Dolgozott a NASA-nál is, és rengeteg cikket publikált magyarul olyan témákban, melyekről abban az időben (már jócskán az ezredforduló után) a magyar lakosság még érintőlegesen sem hallott, hiszen a közszolgálati és kereskedelmi csatornák, rádiók, vagy éppen a magyarnak meg tudományosnak nevezett akadémia nem tartotta fontosnak az információk közlését, mint pl.:
Habár nincs egyértelmű bizonyíték a HAARP működésére, a kutatók számos részeredménnyel rendelkeznek, miszerint a rendszer teljes kapacitással működik. Ez pedig azt jelenti, a HAARP képes az amerikai katonai körök szolgálatában szelektíven megváltoztatni a „barátságtalan nemzetek” éghajlatát, vagy „megrendítő helyzetbe” hozni őket gazdasági destabilizálásukkal. A fejlett és a fejlődő országok mezőgazdasága egyaránt krízishelyzetben van, köszönhetően az Új Világrend politikának, a piaci szabályozások megszűntetésének, árúdömpingnek, stb. Bőségesen állnak dokumentumok rendelkezésre az IMF-nél és a Világbanknál a Harmadik Világ és a korábbi szovjet blokk államainak folyamatosan katasztrofális helyzetéről saját mezőgazdaságukat illetően. Ezzel párhuzamosan a Világkereskedelmi Szervezet lelkesen ajánlja a maga nyugati mezőgazdasági-biogazdálkodási telepeit a génkezelt (GMO) és olykor az emberi és állati életre egyértelműen végzetes termékeivel… Ezekkel akarják jóllakatni a világot…
Fontos a kapcsolatok megértése a gazdaság, a stratégia és a katonai tevékenység között, hogy megismerhetjük az Új Világrendet a maga valójában. Amint azt fentebb láttuk, a klíma megváltoztatása a HAARP égisze alatt nagyszerűen megfelel ezeknek a célkitűzéseknek, egyértelműen gyengíti számos nemzet gazdaságát, lerombolva infrastruktúráját, megrázza pénzügyi rendszerüket, tönkretéve a mezőgazdaságból élőket és családjukat hatalmas területeken. Az egyes nemzetek kormányainak és az ENSZ-nek mindent meg kellene tenni ezek megakadályozására, örökre el kellene tiltani a HAARP és egyéb „nem-konvencionális” fegyverek alkalmazását.
Azóta, persze sokat változott a magyarok tájékozottsága, ami jelentős mértékben köszönhető a HírAréna főszerkesztőjének, Molnár F. Árpádnak is, aki a Hírháttér Multimédia alapítójaként, vitathatatlanul a legtöbb filmet szerkesztette és publikálta ezen és más hasonlóan agyonhallgatott TopSecret témákban.
Visszatérve Arany Lászlóhoz, teljesen véletlenül bukkantam rá egy felvételre, ahol az Enigma TV egyik műsorában arról beszél, hogy a Mars, nemhogy élettelen, hanem az élővilágán kívül, már az emberi faj is megvetette a lábát a bolygón, sőt, már közel ötven éve tevékenykednek odaát. Mindez azért is érdekes, mert a tanítás helyett, az éppen lázadás állapotában leledző oktatási rendszerünk, karöltve, többek között a MTA vonatkozó "igehirdetéseivel", még mindig a szinte légkör és víz nélküli bolygó elvét "vallja", miközben, ahogy az a beszélgetésből kiderül, a világ számos publikus tudományos intézete, már nem is tagadja ezen elavult nézetek ellenkezőjét.
Annak ellenére, hogy a műsor vége felé elhangzottak néhány részletével nem feltételenül értek egyet, azért mindenképpen érdemes megtekinteni az alábbi beszélgetést, mert sokkal hasznosabbnak tartom az ilyen és hasonló dolgokkal kapcsolatos eszmefuttatásokat, mint a közbeszéd jelenlegi, zombiapokalipszis szintű rendszerhülyített csámcsogását.