2024. 05. 11., Szombat
Ferenc névnapja

Államtitkokkal - A terrorista Abdeslam titkosszolgálati is lehetett - mondja a kriminálpszichológus is

Államtitkokkal - A terrorista Abdeslam titkosszolgálati is lehetett - mondja a kriminálpszichológus is
2016-03-30
De ezen túlmenően olvasson szolgálati titkokat és államtitkokat, amiket kizárólag tőlünk tudhat meg, mert ezekről mindenki hallgat.

Cikk: Molnár F. Árpád
 
Végh József kriminálpszichológus szerint Salah Abdeslam, a hónapokon át keresett "terrorista", a párizsi merényletek egyik fő alakja a titkosszolgálatoknak dolgozhatott. Végh József a török titkosszolgálatot nevezte meg, hogy gyanúja szerint ez volt Abdeslam háttere.

Az összkép és a részletek miatt bennem is hamar felmerült, hogy Abdeslam titkosszolgálati beépített lehetett, de annyira bizonytalan ez, hogy véletlen sem mondanám, hogy gyanúm, hogy beépített ember volt.

Mint az kiderült, és a világsajtó is taglalja: a párizsi támadásokat követő, mostani, belgiumi merénylőkről, a terrortámadások előtt tájékoztatta Belgiumot Erdogan elnök Törökországa, az amerikai titkosszolgálatok pedig Hollandiát értesítették, akik hivatalos úton nyújtottak tájékoztatást - szintén - Belgiumnak. A terrorcselekmények mégis bekövetkeztek, holott a belgiumi merénylők a világ legfenyegetőbb emberei között voltak számon tartva világszerte.

Ezt megelőzően pedig a párizsi tömegmészárlások elkövetői kapcsán derült ki, hogy voltak, akik bolygószerte köztudottan közveszélyes szélsőségesek voltak.

Emlékeztessünk arra, hogy egyébként a magyarországi, romák elleni gyilkosságsorozat - amely 6 halálos áldozattal és 50 sebesülttel járt - szintén egy olyan szűk kör által került elkövetésre, akiket a fegyver-beszerzésekig nem csak bevallottan megfigyeltek a titkosszolgálatok, de az ország nagyjából 20 legfőbb radikálisához tartoztak, egyikük pedig - Csontos István Csaba - a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) (katonai titkosszolgálat) korábban már beszervezett ügynöke volt, és a későbbi gyilkosokról korábban jelentéseket tett.

A romák elleni gyilkosságsorozat kapcsán én is, és sokan tudtuk, hogy tervezett merényletekről van szó, és van egy kedvence a titkosszolgálatoknak. Formálisan próbáltam tenni az ellen, hogy a gyilkosságsorozat végigmenjen, de ezt csak lelkiismeretből tettem, mert közben én is tudtam, hogy a gyilkosságsorozat nekünk dolgozik, akik nem helyeseljük a cigányok elleni rasszizmust. A romák elleni mészárlások egy nagyon okos és tervezett operatív műveletsorozat volt, és nagyon sok hasznot hozott. Kívülállók előtt lelketlen dolognak tűnhet ezt ilyen nyersen kibökni, de én nem vagyok politikus, és akkor mondom el az igazat, amikor akarom. Mivel korábban a bűnüldözés terén én is titkosszolgálatoknak dolgoztam, aztán pedig nagyon sok minden történt világszerte (és erről most semmi többet), így megszokott volt számomra, hogy az emberölések rutin, a civilek élete pedig fabatkát sem ér. Ugyanakkor mivel a romák elleni gyilkosságsorozat kezdetekor már régen keresztény voltam, a titkosszolgálatokkal pedig annál is régebben hadban álltam (és állok), mindent mégsem hagyhattam teljesen szó nélkül.

Az én életem is nyitott könyv, ahogyan Orbán Viktoré, és az én könyvemből is hiányzik csaknem az összes lap, mint Orbán Viktoréból, míg a többi lapon találhatók zöme ki van takarva, mint Orbán Viktor esetében.

Lépjünk tovább:

Az egyik meghatározó tétel, hogy államnak, titkosszolgálatnak dolgozni sosem szabad, mert - a helyzetet illetően számtani kerekítéssel élve - a titkosszolgálatok abszolút megbízhatatlanok! A saját embereiket is eladják, bármikor, bárki célponttá válik, hűtlenek, megbízhatatlanok, rosszindulatuk és megbízhatatlanságuk pedig sokkal alávalóbb az agyukat alkohollal szétzúzott kocsmatöltelék alkoholista pszichopatákénál, vagy az alvilág szinte 100 %-ánál. Aki operatív vonalon akár a rendőrségnek, akár a titkosszolgálatoknak, akár a kettőnek együtt dolgozni kezd, kerüljön az ember a világ bármely titkosszolgálatával bármiféle kapcsolatba, meg fogja tapasztalni, ha viszonyuk nem túl felületes, hogy ott bizony az erkölcs, a becsület, a szakmai tisztesség, az emberi tartás, a gerinc még nyomokban sem lelhető fel szinte soha, semmikor. Aki akár rendőrséggel, akár titkosszolgálatoknak akar dolgozni, vagy azokkal csupán egyetlen alkalommal együttműködni, csak akkor tegye, ha nem számít a saját élete, és kész arra, hogy hamis vádakkal hosszú időre börtönbe vagy fegyházba kerüljön, avagy minimum életfogytiglant kapjon. A titkosszolgálatok megbízhatatlansága tekintetében fölösleges bármelyik országra mutogatni, mert e tekintetben semmiféle különbséget nem lehet tenni a magyar, a nyugat-európai, az arab és az amerikai titkosszolgálatok között.

Még egyszer mondom: bármiről legyen szó(!), legyen az sima emberölés, tömeggyilkos terrortámadások (azok bekövetkezte előtt vagy után), vagy legyen bármiről szó(!), soha(!), soha(!), soha(!) ne nyújtson segítő kezet senki titkosszolgálatoknak! Mondom: csak akkor, ha nem számít a saját élete!
 
Sokan megtanulják, akik tapasztaltabbak, hogy ha az ISIS legfelsőbb vezetőjének rejtekhelyét tudnák, azt sem szabad elmondani senkinek. A titkosszolgálatokkal összevetve gyorsan szimpatikussá válik nemhogy az úgynevezett alvilág egésze, de a terrorszervezetek és a világ legkeresettebb terroristái is mind. Az élet pedig megtanít sokakat arra is, hogy az emberölés egyébként is magánügy. Minél többet tudsz adott ügyekről, annál inkább. Ilyen esetekben általában akkor is magánügy az emberölés, ha azt az emberölést/emberöléseket az ellenség - csak a szemléletesség kedvéért említve: pl. Pintér Sándor - követi el.

Haladjunk tovább:

Amikor mi akciókat terveztünk, sosem számított, hány ártatlan embert kell elfogni közben, és őket - főleg a hivatal személyeinek szervezendő elismerés és dicsőség végett - hamis vádakkal rendőrségi és ügyészségi úton bíróság elé állítani, aztán a bíróval, a bírósággal ártatlanul elítéltetni olyan rendkívül súlyos bűntettekért, amiket nem követtek el, amikről még csak nem is tudtak, csupán annyi volt a cél, hogy a rossz helyre szervezzük őket a rossz időben.

A bírókra - jegyzem meg zárójelben - azért is lehet valamelyest számítani, mert amikor a bíró meglátja, hogy a vádlott bármilyen szerv beépített embere volt, szinte biztos(!), hogy nem fogja azt forszírozni, hanem megbízás nélkül is meg fog felelni a rendőrség, a titkosszolgálat stb. köztörvényes elvárásainak, azaz feláldozza az ártatlant az állami szervezett bűnözés (a maffia) sátáni oltárán. Mert a bíró a legtöbb esetben nem több egy néppénzen parazitáskodó Ott István-, vagy Téglás Péter- vagy Borbély Zoltán-féle féreg ügyészbűnözőnél, nem több egy Varga Magdolna-, vagy Bicskei Ferenc-, vagy Baur Péter-féle bíróbűnöző söpredéknél.

De kezdjük inkább a rendőrséggel és az ügyészséggel: a hivataloknál már alsóbb szinteken sem jelentett soha problémát, hogy a rendőrséget és az ügyészséget zsebre tegyük. Ezen belül a rendőrség és az ügyészség egy maffiaként volt számon tartva. Ez azt jelentette, hogy ha a rendőrségi vonal adott, akkor az ügyészség is zsebben van. Aggályok csupán a bíróságok terén merültek fel, hogy mi van akkor, ha a bíró nem a mi oldalunkra áll. Mi van akkor, ha olyan adatokat, bizonyítékokat stb. kér, amik alapján (és még csak idézőjelben) "nyilvánosságra" kerül, hogy állami akció/akciósorozat volt. Mert akkor a problémák tovább gyűrűzhetnek felfelé.

Egy akció során csak magasabb szinten adott, hogy a bíróságot úgyis megvettük. Tehát alsóbb szintű akcióknál nem biztos, hogy a kezünk elér a bíróig. És ha elérne, akkor sem garantált, hogy a per során nem fordul úgy a politikai széljárás, hogy a titkosszolgálat vagy a kormány inkább mégsem biztosít teljes körű védelmet, azaz nem úgy nyúlnak bele a bíró hülye fejébe, ahogyan szeretnék, illetve nem szólnak a bíróság illetékes vezetőjének, hogy olyan bírót válasszon, aki a bírósági vezető elvárásainak vagy utasításainak mentén a titkosszolgálatnak dolgozik, avagy a bíró nem, vagy hiába kapcsolata a titkosszolgálatnak, ha egyszer nem azt az utasítást kapja, amit az eredeti operatív team szeretne. Azaz bárki lebukhat. Nyilván elsősorban nem azzal, hogy a titkosszolgálatnak dolgozott, hanem azt kihagyva, és a titkosszolgálat tekintetében hallgatásra kötelezve, egyszerűen mint hétköznapi bűnözőt megbuktatják és börtönbe kerül, illetve főleg korábban gyakori volt Magyarországon, hogy legyen öngyilkos, és ezeket az öngyilkosságokat szinte mindig sikerült is biztosítani.

A másik:

Gyakran mondom és írom sok éve, hogy a gyilkosságok és terrorcselekmények nem azért vannak, hogy megakadályozzuk, hanem hogy megszervezzük, végrehajtsuk, és használjuk őket. Én is a titkosszolgálatoknak dolgoztam. Sem a magyar, sem a nyugati, sem az arab és a kínai titkosszolgálatoknál nincsenek erkölcsi aggályok, ha ölni kell. Nincsenek szabályok. Nincsenek törvények. Gyakran hivatkoznak a médiában törvényekre, de én soha nem találkoztam ilyesmivel, és egy-egy akció kapcsán törvényi és az azzal való elszámolási aggályokkal is kizárólag a rendőrség részéről, operatív akciók tervezése és szervezése során szembesültem. Azaz a titkosszolgálatoknál bármi, amire jóváhagyás van, vagy nincs, de utólag jóváhagyják, az elkövethető és - így alakul át az ember fogalmi szótára is - legális. Azaz embert ölni legális, bombákat robbantani törvényes, háborúkat kirobbantani nem kifogásolható. A titkosszolgálatoknál akképp torzul az ember személyisége, hogy pl. embert ölni azért legális, mert a titkosszolgálat jóváhagyta vagy engedélyezte. A hatályos törvényeknek tehát semmi jelentősége nincs. Valami attól törvényes, mert mi azt mondjuk, hogy törvényes és kész!

Amikor bárki tudni akarja, mennyire veszélyes egy titkosszolgálat, akkor ezt meg kell értenie és fel kell fognia!

És még egyszer: senki, semmiért ne engedelmeskedjen egyetlen titkosszolgálatnak sem, és senki ne hagyja magát beszervezni! A titkosszolgálatok az állati alantasság és a féktelenségbe hajló barbárság melegágyai! Akinek nem számít a saját élete, aki kész arra, hogy vétlenül vagy ártatlanul hosszú-hosszú évekre börtönbe vagy fegyházba kerüljön, aki kész a halálra, az szervezkedjen titkosszolgálatokkal!

Terrorszervezetek éppen úgy, mint alvilág, nincsenek titkosszolgálatok nélkül. Terrorszervezetek és a belgiumihoz hasonló tömeggyilkos merényletek is csak azért vannak, mert a titkosszolgálatok célja, hogy legyenek.

Hát akkor legyenek. A mi célunk pedig az legyen, hogy bármilyen szervezetekről és bárkikről legyen szó, a halálos áldozatok az ellenségeink legyenek. Azaz a nép érdekeit elárult rendőrök, ügyészek, bírók, politikusok stb., és amikor lehet, az adott ország miniszterelnöke. Ők az ellenség.
 
Mindannyiunk ellenségei.

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda