Domján Tibor, Budapest
Csináljunk világbotrányt, hiszen leköptek egy megélhetési politikust, aki ráadásul teljesen köztudottan és nyomon követhetően éppen annyira képviseli országában a magyar kisebbségek érdekeit, mint idehaza az orbáni Fidesz a magyarok többségéét. A felültetés, az átverés és a kihasználás ugyanis nem képviselet, magyar politikustól pedig egyelőre nem nagyon láttunk többet, sem itthon, sem pedig külfüldön, visszatekintve akár csak az állítólagos rendszerváltásig.
Az ügy és a belőle kialakult "botrány" azonban jól példázza a politikusi fajtajelleget, mely mintegy vezényszóra képes - bár lehet, találóbb a gombnyomás kifejezés - elővágtatni a közpénzzel tapétázott, hazug álomvilágából és elhatárolódni bármitől, ami puszta disznó létét akár csak a legmarginálisabb módon is fenyegeti.
Miközben a Kishantost érintő bírósági döntés ellenére Orbán gátlástalan hűbérparasztjai már másodszorra tárcsázzák ki a vetést az éledő földekből, aközben az ország lakosságának - melynek "java" része, sajnos, egyre inkább hasonlít a vezető pártpreferált politikus disznaira, nyilván nem vagyongyarapodásban, csak abban, hogy egyedül saját boldogulásuk és rövidtávú haszonelveik mozgatják őket, bármiféle jövőkép vagy össznemzeti stratégia nélkül - mindössze maroknyi képviselője tüntetett a magyar föld végső kiárusítása ellen a parlament előtt.
Felsőbb hatalmi (vagy egyéb) szervezéseknek hála, éppen arra jár egy vajdasági politikus, ráadásul éppen az a közpénzhízott példány, amelyik szerint a vajdasági magyarverések és hatósági attrocitások,
saját (tehát magyar) szervezésű önmerényletek voltak, a megosztott délvidéki magyarság azonos politikai platformra
(VMSZ) tereléséhez.
Nem kell messzebb mennünk, gondoljunk csak a temerini fiúkra, akik öten, 61 évet kaptak egy szerb drogdíler megveréésért, miközben addig és azóta tucatnyi délvidéki magyart koncoltak fel kimondottan etnikai alapon, melyet sokszor még a szerbiai bíróságok is megállapítottak.
Mindezek tehát valójában igen hasznosak Pásztor István korábbi nyilatkozatai szerint, hiszen a délvidéki etnikai villongások az ő pártjuk, a Vajdasági Magyarok Szövetéségének (VMSZ) malmára hajtják a vizet, ezért véleménye szerint teljesen mindegy, hogy az úgynevezett "barátaink" követik, követték el azokat vagy "csupán" a hazai szélsőjobbhoz hasonlóan távirányított ostoba szerb nacionalisták vagy egyéb, bármilyen indíttatású sötét parasztok. Nem is véletlenül szimpatizál az ilyen típusú gusztustalan férgekkel Orbán Viktor, hiszen belügyminisztere és egyben sötét titkainak őrzője is, köztudottan és halmozottan érintett jónéhány hasonló, hazai, közállapot formáló terrorcselekmény kapcsán.
A politikában ezt lojalitásnak nevezik. A hazug lojális a hazuggal, a tolvaj lojális a tolvajjal, a tömeggyilkos pedig lojális a tömeggyilkossal. A politikus pedig lojális mindegyikkel, ha érdeke úgy kívánja. Mi sem példázza mindezt szebben, mint amikor az összes politikai platform képviselője, amelyik végre betehette a seggét az új parlamenti bársonyszékbe és egyébként teljesen közönyös bármilyen valós, a lakosságot érintő, fenyegető vagy szó szerint pusztító tényezővel szemben, most mégis világbotrányt színlelve határolódik el egy egyszerű köpéstől, amikor az az ő, alávaló közpénzmilliomos fajtáját éri.
Az összpolitikusi elhatárolódások pedig gyönyörűen megágyaztak, ennek a gyomorforgatóan és gusztustalanul álszent, egyenesen Orwell-i világvíziót előrevetítő demagóg okádásnak, amit Áder Jánosnak sikerült a nyilvánosság elé hánynia, rendkívüli sajtótájékoztató címszóval, melynek valójában egyetlen és világos üzenete van a nép felé:
Mi hazudhatunk, lophatunk, rabolhatunk és ölhetünk titeket kedvünk és kényünkre változtatható alkotmányunk szerint, ám ha te, az alávaló népből, akár csak nyáladdal is illetsz bennünket (kivéve a seggünk stb.) akkor bizony a törvény teljes szigorával sújtunk le rád, mint bűnözőre!!!
Kapcsolódó: