2024. 04. 18., Csütörtök
Andrea,Ilma névnapja

A T-Com-nak is komoly kára származhat a magyar állami hackerbűnözésből

A T-Com-nak is komoly kára származhat a magyar állami hackerbűnözésből
2014-09-18
Ok és okozat: Pintér számítógépes bűntettei és emberei likvidálása - olvasható, mintegy címként, újabban Molnár F. Árpád (Eli) Facebook oldalán, hiszen nem sokkal az államilag indukált, védett és dédelgetett hackerbűnözéssel kapcsolatos cikkünk és a frissen eltüntetett Multimédia Hírháttér Facebook profil után, szinte közvetlenül megszűnt a Hírháttér Multimédia T-Com-os, feltöltőkártyás telefonos elérhetősége is, ahogy a gépi hang mondta: átmenetileg ki van kapcsolva a forgalomból. Utólag derült ki, hogy nem csak a feltöltött egységek tűntek el róla, de eltűnt a T-Com rendszeréből az egész éves számlatörténet, feltöltések ideje, összege stb.
 
A kérdés, mennyire bízhat ezek után bárki a T-Com nyilvántartásában, ha mindenféle jöttment titkosszolgálati bűnöző hibridek, kényük-kedvük szerint kapcsolhatják ki, be a szolgáltatást és módosíthatják a könyvelést az előfizetők és felhasználók nyilvántartásában?

Szerkesztette: Domján Tibor
 
 
Az alábbi értekezés Molnár F. Árpád (Éli) facebook oldalán került publikálásra, a Multimédia Hírháttér elérhetőségének eltulajdonítása folyományaként, melyek természetesen megküldésre kerülnek nem csak a bűnözésben korlátlanul kollaboráns magyar hatóságok, hanem különböző külföldi szervek és hatóságok részére is, továbbá amennyiben a T-Com nem igyekszik érdemben kimosni magát az ügyből, igyekszünk értesíteni a befektetőit, részvényeseit is a fejleményekről, kicsiket és nagyokat egyaránt.
 
Molnár F. Árpád mai facebook bejegyzése:
 
Amikor ma telefonon értekeztem Domján Tibor kollégámmal, a Multimédia Hírháttér főszerkesztő-helyettesével, a HírAréna lapigazgatójával a magyarországi Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, Alkotmányvédelmi Hivatal, Nemzeti Nyomozóiroda, Terrorelhárítási Központ, tehát Orbán Viktor és Pintér Sándor totális bűnszervezeti irányítása alatt álló bűnszervezetekről és az általuk lassan fél évtizede védett interkontinentális számítógépes hekkerbűnözőikről, valamint a Pesti Srácok nevű leleplező hírportál állami titkosszolgálati számítógépes hekkerbűnözéssel kapcsolatban írt esetről, amely kapcsán Domján Tibor a mai napon cikket írt, Domján Tiborral megbeszéltük telefonon azt is, hogy feljelentést írok Pintér Sándor és Orbán nemzetközi számítógépes hekkerbűnözőiről és az világszerte elküldésre kerül.

Ezt követően a Multimédia Hírháttér központi telefonszáma teljes inaktiválásra került, amire még sosem volt példa. Hirtelen - és ezt semmiféle, a telefontársaságtól küldött SMS stb. nem előzte meg - minden kimenő és bejövő hívás lehetetlenné vált. A telefon egyenlege úgy került lenullázásra, hogy arról kimenő hívás nem történt. Az egyenleg lenullázásra került. Ugyanakkor a bejövő hívásoknak akkor is működnie kellett volna, hiszen egy feltöltő kártyás telefonszám hívását attól még nem tiltja be a telefontársaság, mert azon hirtelen nullára csökken az egyenleg.
 
Mivel én is dolgoztam a titkosszolgálattal, ezért jól tudtam, hogy ilyen és más elterelő műveleteket gyakran eszközlünk például azért, hogy valakit távozásra bírjunk pl. egy ingatlanból, hogy az aztán betörésnek álcázva, a titkosszolgálat embereivel vagy az általuk megbízott bűnözőkkel kifosztásra kerüljön, és/vagy azért, hogy a helyet betechnikázzuk. Ezért amint a telefonért mentem, elhatároztam, hogy halálos csapdát állítok azon személyek első tagja számára, aki az ingatlanba először kíván behatolni vagy oda beteszi a lábát. Ilyen halálos csapdákat a hadseregtől tanultam, igen régen. Emellett ezekről egyebeket is tanultam, de ezekről csenddel tartozom.
 

Már elkezdtem volna a halálos csapda felállítását, amikor eszünkbe ötlött, hogy más is bemehet oda, akinek engedélyezve van. Emiatt azonnal több olyan csapda került elhelyezésre, amik nem halálosak, viszont garantálják azt, amit kell. Egy ingatlanban vagy gyártelepen, bárhol több illetve jó néhány halálos és nem halálos csapda felállítható. Így kívánságunk szerint több illegális betolakodót is meg tudunk ölni. Egy titkosszolgálatnak pl. a hulla eltakarítása komoly gondot és kockázatot jelent. Konkrétan a teljes állami lebukást okozhatja az is, ha Pintér Sándor egyik ilyen köztörvényes és szemétláda, semmire sem méltó söpredék bűnözőjét, a mi pénzünkön eltartott hulladékát megöljük. Ezek nagyon jó katonai likvidálási módszerek, amik senki mást nem veszélyeztetnek, az állami bűnözőket viszont garantáltan megölik. Az ilyesmit pedig a polgári lakosság is élvezettel várja és kívánja, ugyanis Orbán Viktor és Pintér Sándor néppénzen eltartott hulladékát és szemetét mindenki rühelli és mindenki kártékony, parazita, élősködő szemétnek tartja.

A telefontársaság - minden szavuk rögzítésre került - azt közölte, hogy a telefonszám csak akkor kerülhet ilyen kétoldalú inaktiválásra, ha arra nem került feltöltés több, mint egy éve. Erre többen is, akik erről értesültek, rávágtuk, hogy maximum két vagy három hónapja ment rá az utolsó feltöltés. Ennek tanúja nem csak én vagyok, de pl. újságíró és emberjogvédő munkatársam, az emberi jogok védelme miatt politikai üldözött Kovács Adrienn Nikoletta is, akit bűnszervezetben üldözött, koncepciós pert szervezett és a nyilvánosan is publikált és mindent bizonyító filmfelvételek ellenére is bűnösnek minősített és elítélt Kőbánya rendőrkapitánya (Gyetvai Tibor és bűntársai), Ott István (a Polt Péter legfőbb orbáni ügyész által kinevezett főügyészségi és vezető ügyész, a rendőrbűnözés leghírhedtebb ügyészi védelmezője, az újságírók és az emberjogvédők elleni politikai üldözések leghírhedtebb ügyészbűnözője), Czinege László (Heves Megye rendőrfőkapitánya és bűntársai), Juhász János (Hatvan rendőrkapitánya és bűntársai), Nádas Katalin (a Hatvani Járásbíróság elnöke és bűntársai). A felsorolt állami bűnözők bűncselekményeit az Interneten publikált filmfelvételek adekvát módon, teljes egészében és hiánytalan módon bizonyítják. Írom ezt úgy, hogy közben holnapra Pásztóra idézett a Pásztói Rendőrkapitányság, mert az imént említett Gyetvai, Czinege és Juhász János-féle rendőrvezető bűnözők, miután fegyházzal büntetendő módon és bizonyítottan bűncselekmények folytatólagosan szervezett sorával, hamis vádjaik alapján elítélték az újságíró és emberjogvédő Kovács Adrienn Nikolettát, nagyon elhamarkodottan és rekord közeli következetlenséget bizonyítva ellenem is büntető hadjáratot indítottak azzal a váddal, hogy csúnyát írtam róluk és ez az ő lelküket arra sarkallta, hogy bűntetteiket további bűntettek tömegeivel reklámozzák körbe a Föld bolygón, retardált és az egész világon kiutált elnök diktátoruk, Orbán Viktor és tömeggyilkos keresztapa csicskája, Pintér Sándor számlájára.
 

Én és mások azonnal felvetettük azt is, hogy amennyiben a telefontársaság számítógépes rendszerében bármi más áll, tehát pl. az, hogy több, mint egy éve nem történt a számra feltöltés, akkor rendszerszinten nyúltak bele - itt a titkosszolgálatok egyik leghírhedtebb üdvöskéjéről, a T-Comról beszélünk - a számítógépes rendszerbe. Ez annál is lényegesebb, mivel az általam írt büntető feljelentés, aminek telefonos megbeszélésére és a feljelentés megírása közben hirtelen lenullázásra került a Hírháttér telefon egyenlege, továbbá az összes bejövő hívás is teljes letiltásra került, többek között éppen azt fogalmazta meg, hogy Pintérék rendőrbűnözés és a Fidesz vezérkara által látványosan és agyonbizonyítottan köztörvényes módon védett emberei hogyan kérkedtek nyilvánosan azzal és többek közt hogyan bizonyították, hogy be tudnak hatolni a rendőrség számítástechnikai rendszereibe és abban bármilyen, szó szerint bármilyen adatbevitelt, adatcserét és törlést eszközölni tudnak és ennek semmiféle büntetőjogi következménye sincs, mivel őket személyesen Pintér Sándor védi. Ezért ők bármilyen bűncselekményt elkövethetnek Magyarországon - hirdetik évek óta.

Azonban most nem róluk beszélek, hanem a hivatalos állami titkosszolgálatról. Amiképpen azt Domján Tibor kollégám a telefon feltöltés ellenében a Hírháttér központi számának újra aktiválása után, konkrét belsős ismeretek alapján elmondta, a titkosszolgálatok külön helyiségekkel és számítástechnikai rendszerekkel rendelkeznek, ahonnan bármilyen telefontársaság stb. rendszerébe be tudnak hatolni, bármire, amire akarnak, rálátásuk van, és bármit törölni, eltüntetni, meghamisítani stb. módjukban áll és ezeket napi szinten gyakorolják is.

Ingatlanokba való behatolást már 2001 óta ellenőriztem, amikor Orbán Viktor és Pintér Sándor titkosszolgálatai rám álltak és egy minden addigit messze meghaladó mélységi beszervezésre kerültem, csak hogy hallgassak, de a politikai üldözést sem akkor nem hagyták abba, sem azóta. 2001-ben ezért tudtam és tettem hamar nyilvánossá, hogy a titkosszolgálat úgy jár-kel ki-be az akkor kecskeméti ingatlanomba, mint más a lengőajtón keresztül. Rendszeresen értesültem arról, hogy a lakásomban járnak, de halálos csapdát akkor talán eszemben sem volt felállítani.

Viszont ma már nagyon sokaknak javasolni tudom, hogy öljék meg, akik az Orbán-Pintér-banda megbízásából számukra illetéktelen területre vagy ilyen külföldi tulajdonba illetve külföldi diplomáciai illetékességű és/vagy fennhatóságú területre merészelnek betörni. Ugyanis senki nem tulajdona ennek a két mitugrász tömeggyilkos, a nép pénzén nyíltan bűnöző és multimilliárdossá hizlalt diktátornak, ezért mindenkinek joga van megvédenie magát és családját, valamint emberi jogait és emberhez méltó életét ezektől a kapzsi és szociopata, csakazértis minden téren bűnöző, terrorista, tömeggyilkos, az egész világon hírhedt megbízhatatlan söpredék betolakodóktól, akik a lakosság tömegeinek életére törtek és azok életét értéktelennek merték minősíteni!
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda