2024. 04. 19., Péntek
Emma névnapja

A rendőrség törvénytelenül választotta szét, zárta körbe és bírságolta meg a tüntetőket és a médiát

A rendőrség törvénytelenül választotta szét, zárta körbe és bírságolta meg a tüntetőket és a médiát
2019-01-24

Miután Orbán Viktor örök embere, Polt Péter legfőbb ügyész és társai abszolút helyesnek minősítették a parlamenti ellenzék összes érintett képviselőének leteperését, megverését és kidobását az MTVA Magyar Televízió - úgynevezett köztévé - épületéből, és az összes ellenzéki képviselőt több éves börtönbüntetéssel fenyegető hatósági eljárásokat helyeztek kilátásba, az emiatt lett tüntetés után - szintén  halmazatban és bűnszervezetben törvényt sértve - a magyar állam - amit Orbán óta világszerte maffiaállamnak neveznek - törvénytelenül, illetve bűnszervezetben lépett fel a békés és törvényesen tüntetők ellen.

Cikk: Molnár F. Árpád

1. BEVEZETÉS:

Orbán Viktor - akit Európa legdiktatórikusabb vezetőjének, illetve világszerte Európa egyetlen diktátorának tartanak - megelégelte a törvényes spontán tüntetéseket, és e téren is halmazati, és bűnszervezetben szervezett köztörvényes ámokfutásba kezdett.

Közben a civilizált világ azzal fenyegeti, hogy 100 %-ban megvonják tőle azt, amit a hatalom mellett a világon legjobban imád: a pénzt. Nevezetesen az európai uniós pénzforrásokat. Mondván: akik nem tartják be az elemi emberjogi és jogállami szabályokat sem, azok ne részesüljenek az európai uniós tagállamok ilyetén befizetéseiből.

Mivel Orbán Viktor - ahogyan az elnöki diktatúrákban szokás - az európai uniós pénzek fölött is abszolút teljhatalommal rendelkezik, ezért szociopata diktátorként annak gyakorlatilag teljes összegét ellopja és szétosztja a saját családja zsebeibe és a bűnöző haverok között. Így világos, hogy mivel a magyar népnek semmiféle haszna nincs az európai uniós pénzek bűnözők zsebébe elkótyavetyéléséből, ezért az EU-s pénzek folyósítását nem csak be kell fagyasztani, hanem teljes egészében meg kell szüntetni.

Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió egy nyíltan épülő európai diktatúrát évente 1500 milliárd forinttal pénzeljen!

 

2. EZ TÖRTÉNT TEGNAP, ÍGY SÉRTETTE MEG TÖRVÉNYEK ÉS NEMZETKÖZI JOGOK SORÁT AZ ORBÁNI RENDŐRSÉG:

Az ellenzéki parlamenti képviselők csoportos megverése és utcára dobása bűntetteinek eltussolása, és az ellenzék egészének koncepciós perekkel fenyegetése miatt lett, tegnap esti ellenzéki tüntetésen, a beszédek után mintegy 1000-1200 fő spontán tüntetésbe kezdett és elkezdett vonulni a Markó utcából a Nyugati pályaudvar irányába. A tüntetésről a helyszínen tudósítottunk, személyes szem- és fültanúi vagyunk a történteknek.

A spontán tüntetés európai jog. Olyan, hirtelen kelt tüntetést jelent, ami nem lett előre bejelentve, hanem spontán, tervezés nélkül került rá sor. Ez minden európai országban kötelezően biztosítandó jog.

A magyar törvények úgy rendelkeznek, hogy ekkora tömeg számára a rendőrség már köteles, hogy a tömeg számára az úttest egészét biztosítsa, mégpedig az autós közlekedés elterelésével.

Orbán Viktor ezért - mint ahogy azt mostanában már megtette, és nyilvánvalóan rendszeres bevezetésre tervezte - először is abszolút törvénytelenül, előbb a rendőrséggel gyorsan ketté választotta a tüntetőket, majd másodperceken belül - szintén erőszakkal - körülbelül négy részre.

Így már nem volt egyben 1000 ember. Hanem akik az úttesten mentek a nyugati téri felüljárón, már maradhattak talán 100-an vagy 150-en. Így viszont a hatályos törvények szerint már nem biztos, hogy az úttesten vonulhatnak.

Tehát az orbán-pintéri rendőrség először is megsértette az európai uniós törvényeket, amik a spontán tüntetésre vonatkoznak, aztán - szintén példát mutatva törvénytelenségből - azzal folytatta, hogy tehát akik az úttesten vannak, hagyják el azt, mert különben megszegik a KRESZ nevű törvény közlekedési szabályait.

Az orbán-pintér rendőrség további törvénytelenségekkel folytatta. Először is lezárta a teljes felüljárót mindkét irányból, és azonnal körbezárta a tüntetőket, ezzel megakadályozva, hogy a felüljárót elhagyhassák.

Ezután - miután a teljes menet megállásra kényszerült a felüljáró közepén - az orbáni hatóság, mint akit a grazi diliházból szalasztottak, elkezdte kihangosítón nyomni a felszólításokat, hogy mindenki hagyja el az úttestet, mert különben eljárás alá vonják őket.

A felszólításokat az orbán-pintéri rendőrség azért eszközölte, hogy utóbb hivatkozhasson arra, hogy az 1994. évi XXXIV., a rendőrségről szóló törvényben foglaltak szerint a kötelező három felszólítás bőségesen meglegyen. Enélkül ugyanis nem lehet eljárást kezdeményezni. Először a tömeget mindig fel kell szólítani, jól hallhatóan háromszor, és csak aztán lehet eljárás alá vonni szabálysértés címén.

A felszólítások meg is történtek, csakhogy az orbán-pintéri maffiaállam maffiaként működő rendőrsége hermetikusan lezárta a felüljárót, hogy senki ne tudja azt elhagyni.

Ismerősek a diktatúrák ezen módszerei? Igen.

A tömeg először egyesével, majd kórusban kezdte kiabálni, hogy el akarják hagyni az úttestet, azaz engedje őket a rendőrség a felüljáróról levonulni.

Míg ha a rendőrség nem akadályozza és zárja le a forgalmat a nyugati téri felüljárón, akkor a felüljárón való autós közlekedés részleges vagy teljes akadályoztatása nem tartott volna tovább 5-6 percnél, addig az orbán-pintéri rendőrség - aminek célja a tüntetők köztörvényes maffiamódszerekkel való zaklatása, politikai üldözése, megfélemlítése és megbüntetése volt -, tehát az orbáni hatóság talán teljes egy órán át tökéletesen lezárta a közlekedést. Így az egyetlen, akik gondoskodtak a forgalom  teljes megbénításáról, az ismételten maga Orbán Viktor és örök maffiatársa, a tömeggyilkos belügyminiszter Pintér Sándor maffiavezér pártszolgálatos rendőrsége volt, méghozzá halmazatban törvénytelenül.

A rendőrség mára egy a kormány és Orbán Viktor által irányított, halmazatban köztörvényes, minden kormányzati bűnözést egységben védelmező és kiszolgáló bűnszervezetté vált. A rendőri állományban kötelező a lakosság elleni szervezett bűnözői szervezkedés és nyílt végrehajtás. A rendőrség létezésének mindenekfelett álló célja és lényege Európa leghírhedtebb bűnözőjének, Orbán Viktornak és maffiatársainak kiszolgálása és minden bűncselekményeik, valamint lakosság elleni gyűlölettörvényeik köztörvényes védelme.

Ahogyan Orbán Viktor 2018-as választási győzelmekor megfogalmazta, hogy - nem szó szerint, de lényegileg pontosan idézve - és most leszámolhatnak azokkal, mind erkölcsileg, mind büntetőjogi módszerekkel, akik nem őt szolgálták.

A hermetikusan körbezárt tüntetők és újságírók ellen megkezdődtek az igazoltatások. Majdnem mindenkit igazoltattak, és a rendőrség megígérte, hogy több tízezer forintos büntetésre számíthatnak.

Miután az orbánisták talán egy órára vagy hosszabb időre abszolút mértékben megbénították a Nyugati pályaudvar felüljáróján a közlekedést, a felüljáróra zárt tömeget, pár részletben lekísérték a felüljáróról a Nyugati pályaudvarnál álló Westend City Center mellé. Ellenállást senki nem tanúsított, és mindenki, magától értetődően a járdára ment. Sokak ellen ott folytatódtak az igazoltatások.

 

3. KONKLÚZIÓK ÉS ELREJTETT TITKOK:

A rendőrség nem tarthatta be a hatályos törvényeket és az emberi jogokat, valamint a nemzetközi normákat, hiszen ezzel Orbán Viktor meghazudtolta volna például azt, hogy Európa leghírhedtebb diktatórikus vezetője, mára szinte egészében nyilvánvalóan diktátora, minden magyar idők leggazdagabb bűnöző haverjait előállító keresztapaként, akinek az örök rendőrminisztere is az a Pintér Sándor volt és maradt Orbán összes kormányzati ideje alatt, aki annak idején Európa leghírhedtebb tömeggyilkos politikusa volt, az olajmaffia örök időkre leghírhedtebb keresztapa bűnözője, valamint pl. a budapesti, száznál több bombarobbantásos merénylet és terrorcselekmény legfőbb háttérszervezője és legfőbb eltussolója, akit az alvilág mind a mai napig "az isten" néven illet.

Így néz ki tehát egy orbáni "demokrácia", amiről 2018 nyarán elmondta egy minket megkeresett zsidó származású külföldi személy (akkortájt jó pár külföldi zsidó keresett meg a világ különböző országaiból), hogy Benjamin Netanyahu izraeli elnök belső köréhez tartozik/tartozott, és mindennapos téma Izrael kormányzati és titkosszolgálati köreiben, hogy Netanyahu és az izraeli mag Orbán Viktort egy a Szovjetunió volt tagköztársaságai jelenlegi mintájára elnök diktátornak tervezte, Magyarországon 2010 óta ennek a kiépítése zajlik, Donald Trump amerikai elnök pedig kiszolgálja ezt, Trump Netanjahu zsebében van, és azt csinál, amit Netanjahu akar.

Az illető személy hitelességét az is alátámasztotta, hogy e cikk írójára vonatkozóan olyan államtitkokról számolt be, amiket rólam csak az első Orbán-kormány titkosszolgálatai és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) tudott, ezek a nemzetközi titkosszolgálati hálózatokban voltak nyilvánosak csupán, és soha, senki részéről, egyetlen pontjuk sem került nyilvánosságra. (Bele is bukhatnának sokan, így pl. ezek akár csak egy részének bármely titkosszolgálat részéről való nyilvánosságra hozása teljes mértékben alkalmas lehetne Orbán Viktor totális megbuktatására.)

Netanyahura visszatérve: tehát Magyarországot elnöki diktatúrának tervezték, és jelentős részben már azzá is vált.

Ideje tehát ekként is kezelni, és elzárni végre az orbán-netanjahu-féle maffiabűnözést évente 1500 milliárd forinttal finanszírozó és maffiaállammá szervező európai uniós pénzcsapokat. Vagy az EU-nak kell átalakulnia egy diktatúrákat tagállami szinten pénzelő bűnszervezetnek és maffia államszövetségnek, ami EU majd megbukik, és a történelem szemétdombjára veti a világ, a maffiaállamot gigászi horror vagyonokkal felépített eurosöpredékkel együtt.

 

Aki bajban van, bármiféle üldözés alatt áll, segítségre szorul vagy Ő segítene nekünk: Telefon: +36/30/919-6386.

Csillag Ösvény Jósda