Hasonlóan fájdalmas helyzetekre képes, mint a Szaturnusz, viszont azzal a különbséggel, hogy láttatja velünk a valóságot, rávilágít önmagunk korlátaira. A Plútó ezzel szemben úgy idézi elő a lelki válságot, hogy úgy érezzük kicsúszik a lábunk alól a talaj, a körülmények egyre tehetetlenebb helyzetekbe kényszerítenek, mint az örvény ránt egyre mélyebbre, miközben bizonytalanság érzetünk egyre erősödik.

 

 

 

Mindenki hazudik magának, jó esetben legbelül tudjuk, hogy becsapjuk önmagunkat. Önmagunk becsapásával a Plútó keményen szembesít, amikor ennek eljön az ideje, méghozzá éppen azokon az életterületeken, ahol a legkevésbé szeretnénk változtatni.

Aminek nincs már helye az életünkben, annak mennie kell.

Emberi kapcsolatokban a Plútó az erő ás az erőtlenség viszonyáról szól. Amikor felborul ez az erőegyensúly, vagyis az egyik fél elkezd fejlődni, a másik viszont lemarad, nem tudja vele tartani az iramot, a kapcsolat felbomlik. Ilyenkor a kapcsolat vagy képes újjászületni vagy a fejlődés egyénileg megy végbe. Az elengedés vagy megfosztottság fájdalmas tapasztalat. Amikor el kell engednünk valamit, ami korábban fontos volt nekünk, vagy azt hittük, valaminek elkerülhetetlenül vége szakad, és aminek nincs helye az életünkben, annak mennie kell. És ezt nem mi döntjük el.

 

A Plútói átalakulásnál az egyik aranyszabály, minél jobban akarsz valamit, annál távolabb kerülsz az áhított céltól, de ha le tudsz róla mondani, garantáltan megkapod. (Csak nem biztos, hogy még akkor is akarni fogod).

Teremtsük meg mivé szeretnénk válni és hagyjuk elmúlni a dolgokat, engedjük el azt, ami menni akar.