2024. 04. 19., Péntek
Emma névnapja

A németeknek már idén annyiba kerültek a migránsok, mint 19 év alatt összesen!

A németeknek már idén annyiba kerültek a migránsok, mint 19 év alatt összesen!
2015-09-08
A Németországba érkező migránsok pénzt nem kapnak, 1 évig tornatermekben stb., tömegesen laknak, sokak szerint jövőre már 2 billió forintnyi közpénz kell az ellátásuk biztosítására! - Nógrádi György, akit korábban az USA a világ 15 legjobb biztonságpolitikai szakértője közé sorolt, az Echo tévében nyilatkozott. Az ATV-ben mostanában nem szól; jó eséllyel azért, mert a balliberális lobbik a szakértelmet és a nemzetbiztonságot akadályozó tényezőnek tartják Európa oligarchaérdekekért végrehajtott iszlamizálásában és kulturális-gazdasági hanyatlása közvetlen előidézésében.

Cikk: Molnár F. Árpád
 
Nógrádi György tegnap, az Echo tévében kifejtette:

- A német kormányban három párt van: a CDU, CSU, SPD. Ebből a CSU közölte, a bajor kormánypárt, hogy egy darab új migránst ne vegyenek föl! Kár volt megnyitni a határokat, mert nem tudnak vele mit kezdeni. Én naponta kapom a bajor anyagokat. Horst Seehofer miniszterelnök azt mondja, hogy csak az idén többe kerültek a migránsok, mint az elmúlt 19 évben összesen. Azt mondják a tartományok, hogy kiutasítás tartományi feladat, nem tudják végrehajtani. Fantasztikus dolog tényleg. A németek adnak jövőre a költségvetésből 3 milliárd eurót pluszba menekültekre. [Ez 940 milliárd forint!] A tartományok közölték, hogy minimum 6-ra van szükség. [Ez 1 billió 878 milliárd forint! - a szerk.]

Nógrádi György elmondta (szögletes zárójelben továbbra is a cikk szerkesztőjének megjegyzései):

- A németek mindenben egyeztetnek Párizzsal. Egy mondat Párizsról: hát azért elnézést kérek, itt beszéltünk arról, hogy falat húznak és ellenünk beszélnek. [A francia külügyminiszter ugyanis durván leszólta Orbán Viktort, amiért kerítést épít, miközben a francia kormány ugyanezért, ugyanolyan kerítést épített fel.] Hát állandóan azt kérik [a franciák], hogy hadd bombázzák Szíriát, majd újjáépítik! Hát ugyanezt csinálták Jugoszláviával! Líbiába előbb szálltak föl a francia gépek bombázni, mint ahogy az ENSZ határozat megszületett! Tehát morálból ne adjanak; nagyon sok mindenből adhatnak példát, de morálból ne adjanak.

Nógrádi György azért említette Líbiát is, mivel a migránstenger külön roppant mennyiségben a szétbombázott, szétlőtt, megbuktatott Líbiából ömlik folyamatosan.

Nógrádi szerint minimális a valószínűsége, hogy a Németországba hömpölygő migránsáradatnak sikerül munkahelyet biztosítani és a nyelvtudást megadni, amit a német kormány célként nevezett meg. Mint azt Nógrádi elmondta:

- Tegnap este volt a német közszolgálati televízióban erről egy 50 perces műsor; végignéztem. Bemutatták a migránsokat egyenként. És kiderült, hogy körülbelül 1 évig tornateremben alszanak, ahol 80-an, 100-an, 120-an vannak együtt; minden van. Van víz, van vécé, minden van. De 100-120-an; ebben van férj, feleség, gyerek, egyedülálló stb. Na most így élni szörnyű nehéz! Közölték, hogy ők nem ezt várták! Mit vártak? Amit ígértek nekik: lakást, kocsit, jó jövedelmet!

A világhírű biztonságpolitikai szakértő közölte:

- Eddig a Nyugat-Európába ment migránsok nem tudtak integrálódni. Itt kezdődik a probléma. Tehát a migrációs kísérletek sikertelenek voltak, és beszéltünk róla: 6-7 hónappal ezelőtt azt mondta Merkel, Sárközy, Cameron [a német kancellár, a francia miniszterelnök és a brit miniszterelnök], hogy a multikulturális társadalom megbukott.

Az egyetemi professzor kijelentette:

- Nem mernek [a németek] pénzt adni a migránsoknak, mert nem arra költik, amire kellene. Ezért adnak nekik árut, ami miatt a migránsok tüntetnek. És nehogy félreértés legyen, a migránsokkal jó pár összetűzés volt Európa szinte minden országában. És(!): radikalizálódik Európa és radikalizálódnak a migránsok.
 
Nógrádi György közölte: a helyzet romlani fog.
 
 
A kapcsolódó irodalomból:
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda