Faragó Ferenc Mihályné (Emőke), a médiában, az emberjogvédők, a civil szervezetek számára fölöttébb népszerű 10 gyermekes családanya közölte lapunkkal, hogy március 4-én lesz a bírósági tárgyalása. Ugyanis - mondta - tudta nélkül őt és egyik fiát is elmarasztalta a rendőrség jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség címén, mondván, hogy nem akarta beengedni a rendőröket a lakásába, amikor családjával együtt utcára akarták dobni, a család lakását pedig elkobozni. Faragóné és családja eme súlyos jogsértéséről az őket kilakoltató X. Kerületi Rendőrkapitányság arra a címre küldte az értesítéseket, ahonnan ugyanők kilakoltatták, ezért az eljárásról nem értesültek, a leveleket átvenni nem tudták, a végzések ellen fellebbezni nem tudtak, továbbá a kirótt, fejenként kb. 40 ezer Ft-os pénzbírságot nem válthatták át közmunkává, azaz ingyenmunkára, mert annak határidejéről is lecsúsztak.
![](/_user/image/orban_viktor_pinter_sandor_despotikus_masirozas.JPG)
Azaz maradt a fizetsz vagy börtönbe viszünk alternatívák. A rendőrség eljárása tehát a régi rendőrvicceket idézi, miszerint keresve sem találni ott értelmes embert, hiszen csak rendőrök, bár Faragóné számára is kétséges, hogy valóban a rendőri szakmai és logikai zsenialitás abszolút fokba hajló hiányáról van-e szó vagy egyszerűen arról, hogy a rendőrök eme részletben is bűnözők és rosszindulatú szociopaták.
A 10 gyermekes, Orbán Viktor rezsimje részéről széles spektrumban üldözött édesanya, Faragóné Emőke azt is kifogásolta, hogy felnőtt korú fiát, aki a lakásban volt, szintén a távollétében és ugyancsak a baracskai börtönben letöltendő, 8 nap szabadságvesztésre ítélték, pedig - nyilatkozta Faragó Ferenc Mihályné - "részt sem vett az otthonvédelmi akcióban, hanem bent ült a szobában, a Zoli fiam meg sem szólalt, nem is törődött vele, hogy mi van."
Faragóné Emőke következtetése szerint ezek csak megerősítik azt a tényt, hogy Orbán Viktor közveszélyes skizofréniás elmebeteg, ami látszik a mozdulataiból és a gesztusaiból is. Mint azt lapunknak elmondta: jó volna, ha már kibukna ennek a közveszélyes elmebetegnek [mármint Orbánnak] a grazi pszichiátriai kezelése is, mert nagyot robbanna. A 10 gyermekes, családjával együtt a Fidesz által üldözött édesanya közölte, hogy Orbán Viktor - idézzük - "képzelt démonjaival folytatja a háborút". "Kezdte a fülkeforradalommal" - mondta Faragóné -, "meg hogy a fülkeforradalmat megnyerték, folytatta azzal, hogy megvédjük a rezsiháborút, meg Magyarországot megtámadták és támadják Magyarországot, meg a magyar népet, és támadást indított Brüsszel Magyarország ellen". Mint azt a nagycsaládos, üldözésével és talpraesettségével nemzeti hőssé lett asszony megfogalmazta:
- Tényleg jó volna, ha előjönne végre az az orvos, aki kimondaná, hogy Orbán Viktor megállapított súlyos elmebeteg.
![](/_user/image/farago_ferenc_mihalyne_molnar_f_arpad_eli.jpg)
Faragó Ferenc Mihályné (Emőke), a 10 gyermekes, nemzeti hőssé avatott édesanya szabadságvesztéséről szóló bírósági tárgyalás - mint azt Faragóné Emőke nyilatkozta - Budapesten lesz, 2014. március 4-én, délelőtt 9 órakor, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB), de nem a Markó utcában, hanem a Varsányi Irén u. 40-44. szám alatt (megközelíthető a 4-es és a 6-os villamossal).
Faragóné és családja fideszes polgármesteri utasításra végrehajtott utcára dobására 2013. június 11-én került sor. A családon kívül a lakásban tartózkodott számos olyan civil és újságíró, akiket a rendőrség, az ügyészség és a bíróság annak ellenére egy sor hamis váddal illetett, megrágalmazott, eljárás alá vont, valamint bíróság elé állított és elítélt, hogy a rendőrség, az ügyészség és a bíróság hamis vádjai teljes egészében, adekvát bizonyítottsággal megdőltek, mert bár a hatóságok minden filmfelvételt, amit ők készítettek, gondosan lenyeltek - hiszen azokra hiába hivatkoztak volna, hiszen éppen az ellenkezőjét tartalmazták annak, amiket jelentéseikben, feljelentéseikben, valamint a bíróság előtt állítottak -, ugyanakkor az általunk, a lakásban készített filmfelvételeket világszerte publikáltuk és elérhetők a világ majdnem minden pontjáról jelenleg is. A bűntettekbe tevékenyen, abszolút megszegve a Büntető Törvénykönyv szabadságvesztéssel is büntethető pontjait, elkövetőként belefolyt a BRFK X. Kerületi Rendőrkapitánysága (rendőrkapitánya
![](/_user/image/pinter_sandor_gyetvai_tibor.JPG)
Gyetvai Tibor), továbbá a Készenléti Rendőrségtől kezdve, a Hatvani Rendőrkapitányságon át, a Polt Péter által kinevezett főügyészségi és vezető ügyészig, Ott Istvánig bezárólag mindenféle rendőr és ügyész. A Multimédia Hírháttér, az Alsóörsi Hírhatár, valamint a HírAréna újságírója, az emberjogvédő és állatvédő Kovács Adrienn Nikoletta a bírósági tárgyalás előtt áll, míg engem (Molnár F. Árpádot) már elítélt a bíróság.
Ahogyan azt a pszichiátriai visszaélésekben és bűntettekben, kivétel nélkül az összes megbukott és nyilvánosságra került bűnügyben láthattuk, ugyanazt tapasztaljuk a hatóságok részéről is. Egyik emlékezetes példát arról, miféle állapotok uralkodnak, említsük pl. a 2006-os, a lakosság elleni tömeges hatósági vérengzéseket. 2006-ban a rendőrség és az ügyészség által megvádolt, a bíróság által szabdságvesztésre ítélt 147 esetből utóbb 143 esetben ki kellett dobni a kukába a bírósági ítéleteket, mert az elkövetőket felmentették, az áldozatokat és a túlélőket pedig, mint bűnözőket bebörtönözték. Vagyis a bírói ítéletek 98 %-a sima köztörvényes bűntett volt. Ha csak ebből indulunk ki, akkor azt látjuk, hogy ha Magyarországon egy civilt ártatlanul a rendőrség perbe fog, akkor csaknem 100 % az esélye annak, hogy elítélik, amennyiben ő az áldozat. De ha az elkövető rendőr, akkor viszont voltaképpen 100 %, hogy felmentik. A rendőrök kivétel nélkül, minden vizsgált esetben osztatlanul, kategorikusan bűnözőkként összekapaszkodtak, amikor bármelyikük bűncselekményeket követett el a polgári lakosság ellen vagy tömegek egész életükre történő megnyomorítására.