2024. 03. 29., Péntek
Auguszta névnapja

A felcsúti Mészáros és a fiktív(?) disznó biznisz

A felcsúti Mészáros és a fiktív(?) disznó biznisz
2014-02-27
Nem hiába mondom mindig, hogy óvakodj a disznótenyésztőktől - fogalmazta meg igen nyomatékosan egy fiktív maffiafőnök, a Blöff című, nagysikerű Guy Richie filmben. Mészáros Lőrinc, a miniszterelnökünk háztáji oligarchája, pedig éppen ezzel tevékenységi körrel bővítette nemrég, az egyébként is igen komoly ütemben "fejlődő" vállalkozási arzenálját, amihez természetesen a magyar lakosság adóforintjait is büszkén igénybe veszi. 

Domján Tibor, Budapest
 
 
„Nagyon gondolkodom a sertéstartásban is, de a sertéstartás nem a csúcsközelben van. (…) Ha a sertésüzletág plusz nullás állapotban van, akkor általában azt mondják a parasztemberek, hogy össze lehet tenni a kezünket”  - vélekedett még 2012-ben Mészáros Lőrinc, a felcsúti oligarcha, de nem sokáig gondolkodott, mert egy év múlva már meg is igényelte az állam által biztosított sertésjóléti támogatást, Búzakalász 66 Kft-jén keresztül, amit persze azonnal meg is kapott, nehogy  már a megérdemelt közpénz nélkül fejlődjenek szegény cocái.  
 
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) adatai szerint Mészáros, nagyjából 7,4 millió forint sertésjóléti támogatást kapott, ami - tekintve, hogy tavaly átlagosan 2150 forintnyi állami hozzájárulás jutott egy sertésre - azt feltételezi, hogy a felcsúti polgi, rögtön nem kicsibe kezdte a bizniszt és ami alapján elképzelhető, hogy akár 3400 röfire is igényelhette és kaphatta meg az említett összegű támogatást.
 
Amennyiben, esetében mégsem beszélhetünk ilyen komoly állatállományról, úgy akár azt is feltételezhetnénk,  hogy az illetékes szervek, esetleg kivételeztek a felcsúti disznókkal még annak ellenére is, hogy a támogatás összege esetenként változhat, annak függvényében, hogy azt mire igénylik. Disznóknak, a támogatás igénybevégeléhez ugyanis feltétlenül lenni kell, hiszen az ő jólétüket támogtja a program.
 
 
Nos, a hvg.hu munkatársai körülszaglásztak kicsit Mészáros Lőrinc sertéstelepein, a nyilvános cégadatbázisban bejelentett telephelyeken és az állami állat-nyilvántartási rendszerben szereplő gazdaságokban, melyből a székesfehérvári címet egyből kizárták, ugyanis az egy panelbe van bejelentve, ahol elég necces jelentős sertésállományt tartani. 
 
Maradt tehát a csákvári Móric major, ami ugyan egy 7200 m2-es állattenyésztő telep, ennek ellenére a helyiek mindössze néhány tucat mosléktúró röfiről tudnak, az Alcsútdobozhoz közeli Göbölöspusztán pedig egy alkalmazott nyilatkozott, szintén hasonló méretű kondáról, sőt,  nem is nagyon tudnak nagyobbról a környéken. 
 
A fantomdisznó jelenséget az is alátámasztani látszik, hogy a mezőgazdasági hivatal, szintén a hvg.hu kérdésére elmondta, hogy az állatjóléti támogatás, csak az egyes telepeken már meglévő vágósertésre és tenyészkocasüldőre vehető igénybe, amelyek szerepelnek az ENAR,  Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerben, tehát fiktíven - majd megveszem a disznókat csak add ide a támogatást - nem igényelhető. Nos, Mészáros Lőrincnek - a hvg.hu információ szerint, legalábbis február 18-ig - egyetlen darab disznaja sem volt bejelentve az ENAR rendszerbe. 
 
 
Mészáros veszprémi hentesüzeme, a Bakonyhús Kft., a fentiek ellenére heti 2000 disznó vágására van berendezkedve, ami nem is csoda, hiszen a már saját termékeket is gyártó cég, azonnal beszállítójává vált olyan jelentős multicégeknek, mint az Auchan és a Penny Market, ami egyébként induló cégek esetén, nem túl gyakori a jelenlegi piaci viszonyok között.  Nyilván nem véletlen, hogy Mészáros klánnak az összes Auchan-ban van trafikja is, illetve az sem, hogy a felcsúti focimezek elején a Penny logoja díszeleg. 
 
Végezetül, az is megérne egy misét, hogy vajon mennyiért jutott hozzá a felcsúti oligarcha a vágóhídhoz, hiszen a 2009-ben, a felszámoló által, még 1,6 milliárdért kínált ingatlant, már csak mindössze 470 millióért vette át, a - korábbi igazgatója révén, komoly Fideszes kötődésű - Kinizsi Bankhoz, aki aztán - nyilván jobb híjján - tovább értékesítette a Mészáros és Mészáros Kft.-nek. Egyáltalán nem csodálkoznánk rajta, ha még ennél az összegnél is nyomottabb áron. 
 
Nem hiába mondom mindig,  hogy óvakodj a disznótenyésztőktől!

Csillag Ösvény Jósda