Mivel minden szabályt nem is akartunk betartani, és a mókáról sem akartunk lemaradni, így inkább nem tartottunk be egyet sem. Azokat semmiképpen, amiket a bankok szerettek volna megszabni számunkra.
 
Kitaláltuk, hogy most nem ügyintézni, hanem véleményt nyilvánítani megyünk.
Mivel a vonatkozó törvények értelmében jogunk van bárhol véleményt nyilvánítani, valamint bejelenteni sem kell azokat, amik nem közterületen történnek, így rajtaütésszerűen megjelentünk egymás után több bankfiókban. Némán tartottuk a nagysikerű feliratokat, melyeket szinte szó szerint bírósági ítéletek, és banki elszámoló levelek is tartalmaztak:
„Ez a bank éveken keresztül tisztességtelen volt az ügyfeleivel…”
 
Nem tetszett nekik. Nagyon nem. Fáj az igazság. Rettegnek, hogy – látva az eredményeket – példánk hatására százak kapnak kedvet ahhoz, hogy ne érdekelje őket, hogy miket gondolnak, és hazudnak a bankárok.
 
Miből látjuk, hogy rettegnek? Miből látjuk, hogy a győzelem már csak rajtunk múlik?
Íme néhány részlet a bankok Feketepéntekjéről.
Mikor közöltük, hogy ez itt egy csendes véleménynyilvánítás, és felszólítottuk őket, hogy ne zavarják sem az ügyfeleket, sem minket hangoskodással a fiókvezető, és a biztonsági őrök is suttogva könyörögtek, hogy menjünk ki.
 
Más bankokban már azt sem kérték, hogy menjünk ki. Csupán az miatt rimánkodtak, hogy ne kamerázzunk, vagy volt ahol azzal is megelégedtek, hogy csak ők ne kerüljenek az Internetre.
 
Olyan is akadt, ahol hozzánk sem szóltak, hanem csupán suttogva telefonon jelentették a történteket. Beolvasták a feliratot. Rettegve remélték, hogy hamarosan befejezzük. Szerintem volt, aki imádkozott is. Elhangzott olyan is telefonban a felettesek felé, hogy: „Nem, most nem plakátolnak. Csak csendben tartják a feliratokat…”
 
Nagyon tetszett a biztonsági őrök tehetetlensége.
A lefújós rafiban nagyon fel voltak pörögve. Volt ott minden. Könyörgés, fenyegetőzés, meggyőzési kísérlet… Egy hölgy a hátsó szobából hosszas telefonálás után a következőket mondta a púposkodó biztonságiaknak: „Bocs, fiúk! Nem nyúlhattok hozzájuk”
 
Volt, ahol a biztonsági őrök keresztnevünkön szólítottak minket, és volt, ahol a telefonba idegesen a következőket mondták: „Itt vannak a Pókáék, és feliratokat tartanak”
 
Volt, ahol hosszú percekig hazudták az őrök, hogy hívták a rendőrséget. Majd újból könyörögtek, hogy menjünk ki. Aztán ismét fenyegetőzés a rendőrséggel…
Később mindenütt meglepődtek, amikor jó hangulatú beszélgetés kezdődött a kiérkező hatóság és a jogaikkal élő véleménynyilvánítók között.  Sehol nem menekültünk el a rendőrök elöl. Még fényképezkedtünk is a kiérkező járőrautókkal. Ez leginkább az V. kerület azon vezetőinek szólt, akik sorozatosan bankárparancsokat teljesítve indítanak, és folytatnak megalapozatlan eljárásokat a sárgapólósok ellen.
 

 
Ezt követően néhányan egy rutinigazoltatás részesei is lettünk.
 

 
Az egyik bankban távozáskor igazán intim jelenet fültanúja voltam. Az előtte meglehetősen idegesen viselkedő biztonsági őr hátam mögül odahajolt. Fülemen éreztem a leheletét, miközben az alábbiakat suttogta: „Én egyébként Önökkel értek egyet.”
 
Az ügyintézők is változatosan fogadták az akciót.
Volt olyan fiókvezető aki suttogva könyörgött, hogy hagyjuk el a fiók területét, és akadt olyan is, aki ki sem mert jönni az odújából.
Olyan fiókvezető helyettessel is találkoztunk, aki inkább bezárta a bankot, csak hogy ne kelljen velünk tovább egy légtérben lenni. Majd ezen a tettén annyira meghatódott, hogy elsírta magát. Mikor jeleztük, hogy hamarosan újból jövünk, szemlesütve mondták szinte egyszerre többen, hogy: „Mi nem fogjuk várni, hogy jöjjenek.”
Az ügyintézők többsége mosolygott. Remény látszott az arcukon. Olyan volt ez, mint amikor a rabszolgák látják meg a felszabadítóikat. Szerintem többség várja már, hogy végre ne kelljen falazniuk a csaló főnökeiknek.
 
Most örömmel fogadták, és többen el is vették a korábban sorozatosan elutasított, nekik szóló szórólapot, melyben közös cselekvésre hívjuk őket.
 

 
Még az is megtörtént, hogy néhányan szóba elegyedtek velünk. Na nem voltak túl bőbeszédűek. Ilyenek hangzottak el:
„ Nem nyilatkozom” – arról kérdeztük, hogy milyen érzés tisztességtelen munkahelyen dolgozni
Olyan ügyintézővel is találkoztunk, aki úgy fogalmazott, hogy magánszemélyként teljesen mást mondana, mint a bank alkalmazottjaként.
Az egyik bankban az őr, aki azt hitte, hogy be tudta zárni előttünk az ajtót, elmondta, hogy a rendőrség értesítette őket a Sárgapólósok hadjáratáról. Köszönjük, Kékpólósok! Sokat segítettetek!
Ez az őr csak akkor lepődött meg, amikor kiderült, hogy nem minden Sárgapólós látszik Sárgapólósnak. Leginkább hűvös időben tudjuk magunkat könnyedén álcázni. Míg sokan kívül kötöttük le a figyelmet, ketten a fiókban folytatták a véleménynyilvánítást.
 
A tervünk része volt, hogy különböző kerületek között szaladgáltunk ebben a sorrendben: V. XIII. VI. V. XIII. V. VI. V. VI.
Ezért volt, hogy nehezen értek utol a rendőrök. Igazából szerintem nem is nagyon akartak. Csak akkor találtak ránk, amikor a bankárok már minden telefonvonalon habzó szájjal követelték, hogy állítsák meg a Sárgapólós vezsedelmet.
Ez a VI. kerületben, az Erzsébet térnél a cib bankban történt meg. Hat villogó rendőrautóval két sávot elfoglalva érkeztek, majd hasukat fogva intézkedtek.

 

 
Mivel a bank egyik ablaka be volt törve, így a járókelők között el is terjedt gyorsan, hogy szétvertük a fiókot. Többen fotóztak, tanakodtak, és sokan helyeselték, mait csinálunk.
 
Nagyon bátor tett volt a Sárgapólósoktól. Bátor volt azért, mert bár a legtöbben nagyon izgultak, mégis tették, amit a szívük diktál. Nem kellett senkit noszogatni mindenki tudta a dolgát. Állt némán felirattal a kezében, szórólapot osztott, teletette a banki tájékoztató anyagokat a feliratainkkal… Szóval megállíthatatlanul ment a Sárgapólós henger.
Figyeltem a csapatot. Néztem, hogy ki hogyan kezeli feszültséget. Volt, aki egész nap csacsogott, volt, aki külön vonult a többiektől, volt, aki feladatokat talált magának…
Nem az a bátor, aki nem fél. Az igazán bátrak akkor is cselekednek, amikor hatalmas erőfeszítéssel le kell győzniük a félelmüket.
 
Büszke vagyok a Nem adom a házamat mozgalom Sárgapólósaira.
 
A bankároknak, a kifosztásnak, az igazságtalanságnak vége. Azok számára biztosan, akik cselekednek.
 
Fontos, hogy mindenki vegye észre a mostanában, az dósoknak kedvező ítélek mögött rejlő csapdát.
Egyrészt ezek mögött lehet az a szándék, hogy elaltassák az ellenállást, a NeFizess-t, hogy aztán majd hozzanak olyan törvényeket, amik ezeket a pereket is ellehetetlenítik.
Másrészt ne felejtsük el, hogy a pereskedés nem lehetőség mindenkinek. Különösen azok számára nem járható, akik a legnagyobb bajban vannak.
 
Továbbra is nyomni kell az ellenállás mindegyik ágát: Nefizess! Perelj! Tiltakozz!
 
További képek, és részletek az alábbi albumokban, és a hamarosan elkészülő videó összeállításban lesznek elérhetők.
 
Ez a sorozat számomra nagyon kedves. A megalázott bankok előtt pózoló Sárgapólósok úgy állnak ott, mint ahogyan az orrszavúk mutatják ki fölényüket legyőzött riválisukkal szemben: Ők egyszerűen levizelik a magukat megadó ellenfelet.