Domján Tibor, Budapest
Az MNB által, immár
másodjára kiírt pályázat keretösszege 80.000.000 Ft volt, amelyet ezúttal 17, önmagát civilként meghatározó, sikeresen pályázó szervezet között terveznek kiosztani. A szerződés szerint azonban: "...A civil szervezetekkel szemben elvárás, hogy tevékenységüket oly módon folytassák, amely nem sérti vagy veszélyezteti az MNB jó hírét..."
"Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Háló" elnevezésű MNB projekt lényegében tehát egy paktum a Magyar Nemzeti Bank, valamint azon civil szervezetek között, akik elfogadják a partneri együttműködést, melyre az MNB eddig valamivel több mint 155.000.000 Ft összeget tervezett elkölteni a pénzügyi érdekvédő szervezetek lecsendesítésére. Ezek a szervezetek tehát, innentől fogva nem kőkemény érdekvédelmi szempontok szerint fognak szerepelni, hanem a pályázatnak álcázott paktumot igyekeznek érvényesíteni. A nyertesek között számos olyan szervezet, cég és alapítvány található, melyek előéletéről, vagy valódi civil érdekvédő tevékenységéről, eddig még hírből sem lehetett hallani:
Dél-Alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület, Dél-Alföldi Teleházak Regionális Közhasznú Egyesülete, Energiatudatos Fogyasztók Társadalmáért Egyesület, Érdi Fogyasztóvédelmi Egyesület, Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség, Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, Fogyasztóvédők Országos Egyesülete, Indra Biztosítottak és Pénzintézeti Ügyfelek Országos Érdekvédő Egyesülete, Józsefvárosi Szabadidős Egyesület, Jövő Ifjúságáért Egyesület, K&H Magyar Tudományért, Műszaki Haladásért és Közgazdászképzésért Alapítvány, Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület, Merkating N Kft., Mozgáskorlátozottak Dél-Alföldi Regionális Egyesülete Gyula, Nyugdíjasok Országos Szövetsége, OTP Fáy András Alapítvány, Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdekképviseleti Egyesület, Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület, Széchenyi Hitelszövetség, Veszprémi Egyetem Civil Szerveződéseiért Alapítvány (Az első pályázat nyertesei - a szerk.)

A Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet, a szép summa ellenére, végül nem ugrott bele ebbe a játékba, hanem a következő nyílt levelet intézték az MNB pályázati illetékesének:
Tisztelt Tóth Sándor Géza úr !
A szerződéstervezet végleges változatát megkaptam, azt az Egyesületünk elnöksége részére továbbítottam.
Tájékoztatom Önt, hogy az Egyesület elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy a szerződést "nem írjuk alá".
A határozott véleményünk, hogy a korábbi pályázatokkal kapcsolatban, az MNB rossz tapasztalata (pályázati pénzek nem megfelelő felhasználása) nem kellő hivatkozási alap arra, hogy az MNB önállóan, véleményünk szerint akár elfogult, szubjektív szempontok alapján, a vissza nem térítendő támogatást, kamataival együtt a Támogatott szervezettől visszakövetelje.
Az Egyesület céljait, függetlenségét és működését súlyosan veszélyezteti, ha a pályázattal összefüggő tájékoztatási tevékenysége során, az MNB súlyosan kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja. Az elnökség számára további döntéshozatali szempont volt, hogy a pályázat elbírálása, az eredményhirdetés és a szerződéstervezet megküldésének az időpontja, indokolatlanul elhúzódott, amely már a projekt megvalósítását lehetetlenítette.
A hozzánk forduló pénzügyi fogyasztók részére, - a pályázati támogatás hiányában is - lehetőségeinkhez mérten, az elszámolási és a kapcsolódó törvényekkel kapcsolatos tájékoztatást nyújtani fogunk.
Tisztelettel :
Falus Zsolt Ferenc
Elnök
Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet