2024. 03. 29., Péntek
Auguszta névnapja

Amerikának majdnem sikerült elnökké választania egy sátánistát

Amerikának majdnem sikerült elnökké választania egy sátánistát
2016-11-13
Jól megkavarta az amerikai elnökválasztás a világpolitika híg fostengerét, és ahogy mindig, minden fontosabbnak tűnő globális döntés születésénél bebizonyosodik, amikor nem a büszke toleráns álcájában tetszelgő érdekcsoportok számára kedvez a "szerencse", azonnal világméretű hisztériakeltés veszi kezdetét.
 
Most éppen azért cirkuszolnak, mert az amerikai nép nem "választotta" meg a világ, talán egyik legnépszerűbb sátánistáját. 
 
Domján Tibor, Budapest

 
Nyilván jelzésértékű, de semmi csodálkozni való nincs azon, hogy a népek egyre vállalhatatlanabb figurákat választanak vezetőjükké, aminek egyik oka az, hogy a "szerencsések", példamutatás és a nép vagy nemzet felemelése helyett, évszázadok óta inkább züllesztik annak erkölcsét és józan gondolkodását, a másik pedig az, hogy a politika és más hatalmi tényezők, mára az egész világon olyan belterjes fertőt alkotnak, ahová becsületes és jó szándékú ember nem merészkedik, ha pedig mégis odaveti a végzet, akkor mint a gyöngyöt, felzabálják a disznók, kivéve persze, ha egy idő után maga is beáll közéjük. 
 
Jelen társadalmunk láthatatlanná gazdagodott tervezői, már régen kifundálták az Amerikában legnépszerűbb kétpólusú társadalmat, melyben a pólusok (tehát nem konkrét személyek) úgynevezett ideológiai erényeket vallanak magukénak, amikkel a lakosságot kényszerítik, látszólag önkéntes alapú betagozódásra a két, felváltva uralkodó irányzat valamelyikébe.
 
 
 
Itt, az egyik a demokrata, a másik a republikánus. Az egyik a világpolgár, a másik a hazafi, az egyik a fegyvertartás ellen küzd, a másik a szabad fegyverviselésért. Az egyik a szabad piac híve, a másik a hazai iparban és gazdaságban hisz. Az egyik az emberi szabadságjogok mindenekfelettiségét hirdeti, a másik a rendpártiság bármi áron történő megvalósítását odahaza és szerte a világban, de sorolhatnám a végtelenségig azokat a hívószavakat és eszméket, amivel ezek a pólusok megszólítják és maguk mögé állítva, valójába pedig éppen egymással szemben sorakoztatják fel a lakosság azon részét, akiknek az előbb felsorolt dolgok még valóban bírnak jelentéssel. Ez az a réteg, amely rendszerépítésre, szellemi és anyagi támogatási bázisként (ki)használható mindkét oldalnak, ha a helyzet úgy kívánja.
 
A népnek azonban ők csak a kisebb részét alkotják, mert a nagyobbik része már olyan morális és szellemi színvonalon van, amelyik pont telibe szarja a "fennkölt" eszméket, csupán a saját üres vagy éppen teli pénztárcájában hisz, a médiából ömlő szart pedig saját szubjektív megítélése szerint választja, fogyasztja és "értelmezi", ami pedig úgy van kialakítva, hogy mindenki megtalálja benne, a rohamosan csökkenő értelmi színvonalának megfelelő tartalmat és üzeneteket. Ez az a "valóvilág" réteg, amelyik a leginkább fogékony az üres és hazug ígéretekre, az uszításra, és bármikor bevethető, ha utcai villongásokra, balhéra, rombolásra, vagy éppen tömeggyilkos intézkedések "tömegek általi" legitimálására van szükség. 
 
Eközben a háttérhatalom, Amerika és a világ politikájának titkos iránytói és gazdaságának valódi működtetői a háttérből, természetesen mindkét pólust támogatják, éppúgy, ahogy az elmúlt évszázadok jelentősebb háborúinak főbb pólusait megszervezték és finanszírozták, a hidegháborút is beleértve. A háttér számára a népek ideológiái csak eszközök, a láthatatlanságra pedig azért van szükség, mert így, ők soha nem kerülhetnek célkeresztbe a tömeggyilkos ideológiai szarkeveréseik eszkalálódásának következtében, miközben strómanjaik, hol az egyik oldalon, hol a másikon folyamatosan hullanak mint a legyek. 
 
Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, a kinek akarom; 
 
- mondta a Sátán Jézusnak, aki persze nem tartott rá igényt, ezért a Sátán azóta is osztogatja, hiszen itt a földön valóban minden az övé, és valóban annak adja, akinek csak akarja (talán, más dolga sincs, minthogy kísértsen). Vevő pedig a gazdagságra, hatalomra és dicsőségre, manapság több jelentkező akad, mint valaha élt a földön, igaz, Jézustól sem kért kevesebbet érte, minthogy imádja őt, amit manapság, egyre kevesebben tartanak drágának.  
 
Ezzel az utóbbi mondattal pedig el is érkeztünk Amerika és a világ "szabad" demokratáinak és liberálisainak legnagyobb reménységéhez, legfényesebben ragyogó csillagához: Hillary Clintononhoz, akinek nemrég elszenvedett veresége, az amerikai elnökválasztási kampányban egyáltalán nem Donald Trump erényeinek és géniuszának, hanem egy nyíltan sátánista háttérhatalmi lobbitársulat ösztönös elutasítottságának is volt köszönhető, de a valódi végeredmény tekintetében, akár csodának is nevezhetjük.
 
Mindeközben, bizonyára Trump sem veti meg a Sátán által kínált hatalmat és dicsőséget, hiszen akkor esélye sem lett volna indulni a posztért, de legalább a Baphomet kultusz Hillary szintű művelése nem tűnik rá jellemzőnek, legalábbis egyelőre, és amíg az emberi gyarlóságok az Isten előtt bocsánatot nyerhetnek, a Sátán nyílt és önkéntes imádata semmiképp nem tartozik ezek közé. 
 
Persze, azt se feledjük el, hogy a valódi nyertes mégsem Trump, hanem mindig és minden esetben a mindkét oldalt finanszírozó, támogató és természetesen bábuként mozgató háttérhatalom, aminek bizonyára Hillarynál is több köze van a Sátánhoz és az ő kis világához itt a földön. Ennélfogva pedig az, hogy a háttér milyen módon hajtja be Trump-on bizalmának belévetését, maradjon a jövő zenéje, de azt gondolom, hogy az emberiség - bármi is következzék ezután - mindenképpen nyert egy kis időt magának ahhoz, hogy megpróbáljon rátalálni a helyes útra, szemben azzal, hogy gyorsforgalmi utakat építsen magának a kénköves pokolba. 
 
Az elkövetkező Trump éra legnagyobb veszélyét egyébként abban látom, hogy amíg a Baphomet ringyó a kisujjából is kirázza a politikának nevezett emésztőgödör híg fossal borított útvesztőjének cölöptérképét, mely segítségével kényelmesen randalírozhat Mestere birodalmában, addig Trump, az üzleti életben sem mindig tudta elkerülni az ingoványos részeket, tanácsadói között pedig minden valószínűség szerint hemzsegnek a háttérhatalmista beépített elemek, akik, miután stratégiai szaktanácsadásaik mellékeseként kikaparják a hatalmuk megszilárdításához szükséges követező lépéselőnyöket és profitot, könnyen ott hagyhatják a keletkezett takonyban, természetesen Amerikával együtt, amennyiben pedig ellenük fordul, tehát pl. adósságmentes pénzt nyomtat, akkor egészen egyszerűen megölik, mint tették azt annak előtte is, nem is csak egyszer.
 
 
Mindenképpen figyelemreméltó azonban, hogy azok a liberális, demokrata körök, akik állítólag az emberi jogok, a demokrácia, a tolerancia és rengeteg álszent, hazug koholmány élharcosai, illetve mindenféle deviancia ádáz védelmezői és propagálói, már néhány nappal a választás után is Trump meggyilkolásával hadonásztak, felbujtott sötét parasztjaik pedig az utcákon törnek zúznak veszett elkeseredésükben, mert nem egy gyakorló sátánista ült az ország trónjára, melyhez akarva-akaratlanul, sajnos idomul az egész világ. 
 
Hát, mi mást mondhatnék ezek után: Isten áldja Amerikát! Szüksége lesz rá.

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda