A kétgyermekes családot az orbánizmus azért lakoltatta ki, mert 38 ezer forintos parkolási díjhátralékból az uzsorások - a kamatos kamatos kamatos kamatos stb. kamatokkal - másfél millió forintos adósságot kreáltak, amit a család - igazságérzetből - nem volt hajlandó kifizetni. Ezért az orbán-pintéri maffiakormány - ami önmagát kereszténynek és családbarátnak nevezi - a kétgyermekes család 150 milliós házára tette rá világhirhedten enyves korrupt disznócsülkeit, és vetette utcára a kisgyermekeket egyedül nevelő házaspárt.
A lakosság elleni gyűlölettörvényeket az Orbán-kormány 2010 óta egyeduralkodóként hozza, kétharmados abszolút többséggel, az összes ellenzéki párt minden hasznos kezdeményezését kövér lászlós disznóröfögéssel és szó szerinti leugatásokkal lesöpörve.
A szociopata népgyűlölő maffiakormány - élén Orbán Viktorral - például 2015-ben, az EBRD-szerződésben azt is garantálta a bankoknak, hogy további törvényekkel segíti elő a bajba jutott magyar hitelesek ingatlanjainak elárverezését, további törvényekkel biztosítja a magyarok mind könnyebb és nagyobb létszámú tömeges kilakoltatását (nemzeti holokauszt), és törvényekkel szervezi meg, hogy a világ leggazdagabb 1 százalékát képező bankárok még nagyobb hasznot, azaz profitot tehessenek zsebre - a dolgozó magyar nép és a magyar nemzeti vagyon mind durvább kifosztásával. Így Orbán Viktor vált a bankokat, továbbá egyébként a multinacionális multimilliárdosokat a legfőképpen és a leghírhedtebb módon és eszközökkel támogató és pénzelő politikai vezetővé Európa összes országa és nemzete közül.
Orbán Viktor tébolyregnálása alatt többen menekültek külföldre, mint korábban bármikor a magyar történelem során, beleértve a világháborúkat és 1956-ot is. Természetes, hogy a néptől önmagát erdőkkel, mezőkkel, kastélyokkal, megabirtokokkal, több ezermilliárd európai uniós pénzekkel stb. felduzzasztott orbáni maffia e cikkben tárgyalt áldozatai is konkrét egy távoli országot neveztek meg, ahová a végleges elmenekülésüket megtervezték.
A statisztikák szerint Magyarország egész lakossága abban érdekelt, hogy elhagyja Orbánisztánt. Orbán Viktor országa ugyanis a legutolsó lett - csak néhány a halállistából - a gyógyítható betegségekben bekövetkezett elhalálozások terén Európa összes országa közül. Az utolsó lett, és állandóan Bulgáriával verseng a legkorruptabb, legbűnözőbb rezsimek moslékvágtájában. Orbán Viktor ugyancsak Bulgáriával küzd az utolsó helyért az Európa leghamarabb meghaló, legrövidebb életet élő lakossága koronájáért.
---
Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a halott, 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját:
Számlaszám:
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB
Jogvédő egyesületünket is keresheti segítségért és védelemért: Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesület. Telefon: +36/30/919-6386.
Aki bajban van, információi vannak vagy segítségre szorul, vagy Ő segítene nekünk bármiben: Tel.: +36/30/919-6386.
Ha Ön haragszik a (volt) munkahelyére, vagy ha rendőr, katona vagy hírszerző (volt) stb., várjuk jelentkezését együttműködésre: Telefon: +36/30/919-6386.
Hírháttér Multimédia: http://echelon8.org
HírAréna Online: http://hirarena.com
Tel.: +36/30/919-6386