2024. 04. 19., Péntek
Emma névnapja

13. pont: Követeljük a rezsi és a jogaink folyamatos csökkentését!

13. pont: Követeljük a rezsi és a jogaink folyamatos csökkentését!
2014-03-16
Az, hogy az Orbán kormány, szisztematikusan építi le az elődeink által kiharcolt, de legalábbis megszenvedett demokratikus intézményrendszereket, a napnál is világosabb. A  '48-as 12 pontból, mára mindennek az ellenkezője van érvényben, melynek deklarálását, egy újabb passzus beiktatásával sikerült ennek a gyalázatos kormányzatnak aktualizálni: a rezsicsökkentéssel, mely - az ábra szerint - mindent felülír a rajongói agyában. 
 
Csak hab a pofátlanság ünnepi tortáján, hogy a legújabb PTK-s törvénymódosításának - nem is csak a sajtót érintő, valójában fotócenzúrát bevezető - életbe lépését is, éppen a szabadságharc ünnepének március 15-i dátumához igazították, tehát megint fölösleges elvonatkoztatni, a népet folyamatosan szembeköpdöső, tudatos Fidesz tempótól. 

Domján Tibor, Budapest
Fotók:444.hu
 
Mától, nemcsak a publikáláshoz, de már a felvételek elkészítéséhez is engedélyt kell szereznie a sajtónak az érintett személyektől, amennyiben azok nem közszereplők és nem nyilvános rendezvényen vesznek részt, áll a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) erről szóló fejezetének már jóváhagyott módosításában.
 
Péterfalvi Attila, adatvédelmi őskövület, de ma már, mint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint semmi gond nincs ezzel, hiszen ez eddig is így volt: „Az 1992-es adatvédelmi törvényben is benne van, hogy a személyes adatok kezelése csak az érintett engedélyével történhet. A képkészítés ennek minősül”.
 
Orbán ismét hálás az időjárásnak, bárki vagy bármi is csinálja éppen 
 
„Nem kér a bíróság írásos hozzájárulást, elég az érintett ráutaló magatartása is” – nyugtatta meg az aggodalmaskodókat Pataki Árpád. A Kúria Polgári Kollégiumának bírája szerint tehát a sajtósok munkájában nem lesz változás, hiszen ez eddig is így volt - tudósította az Index,Főszerkesztők Fórumának hétfői kerekasztal-beszélgetésről, melyet a Magyar Fotográfusok Házában rendeztek, természetesen utólag. 
 
Pataki Árpád, persze csak azt felejti el - nyilván nem véletlenül - hozzátenni, hogy a ráutaló magatartást, a bíróság csak akkor fogadja el, ha olyan kedve van, de politikai hátterű, koncepciós ügyekben eddig sem jogalap kellett a bíróknak, hanem felsőbb utasítás vagy kenőpénz, a valósággal ellentétes ítélkezéshez, ezzel a törvénnyel pedig már a jogalapot is biztosítják a számukra. 
 
„Nem a változtatás szándékával szerkesztettük meg az új törvényt” – hangsúlyozta Székely László, az új polgári törvénykönyv megalkotásáért felelős miniszteri biztos, továbbá azt is megemlítette, hogy: „A Ptk. miatt nem avatkozhat közbe a rendőr, erre legfeljebb a rendőrségről szóló ágazati törvény adhat valamilyen módot."
 
A gyakorlat azonban itt is azt fogja mutatni, hogy például a kilakoltatási moratórium elmúltával újrainduló, zömében törvény vagy jogszabály ellenes kilakoltatásokon garázdálkodó - gyakran köztörvényes bűnöző - végrehajtók, most még nagyobb pofával fogják követelni személyiségi jogaikat - miközben éppen családokat hajigálnak az utcára -  és ahogy eddig is, utasítani fogják a rendőrséget a fotózás megtiltására, amit azok készségesen végre fognak hajtani, talán éppen Székely László, miniszteri biztosra hivatkozva. 
 
Gyakorlattá válhat, hogy mindenféle állami, vagy állami szerv által védett bűnöző, éppen erre a törvénymódosításra hivatkozva indíthat, kizárólag anyagi ellehetetlenítésre irányuló pereket olyan újságírók ellen, akik posztolni merik az illető pofáját, amint éppen bűncselekményeket követ el, ipari parkok alapköveit rakja le, európai úniós pénzek eltüntetéséhez, amik aztán sohasem készülnek el, vagy éppen emberjogvédőként különböző maffiák érdekeit sérti meg, csak mert az nem kérte előzetes hozzájárulásukat - ráadásul már nem is a kép közléséhez - hanem immár a fotózáshoz.
 

Csillag Ösvény Jósda