2024. 03. 28., Csütörtök
Gedeon,Johanna névnapja

112: Korrupció, halottak, nyalás, besúgások és rettegés Pintér Sándor segélyhívó központjában

112: Korrupció, halottak, nyalás, besúgások és rettegés Pintér Sándor segélyhívó központjában
2020-05-22

Egy velünk kapcsolatba lépett belsős beszámolóját közöljük eltussolt, ártatlan civil halottakról, beépített állami téglákról, munkahelyi megfélemlítésekről és terrorról, TEK-szexről, pintéri korrupciós bűnügyekről, a dolgozók pszichiátriára zárásáról stb., az Egységes Segélyhívó Rendszer, vagyis az ESR-112-es rendszeréből. Bár a leírtak az írásos forma miatt lájtosnak tűnhetnek, a tényleges és nyers helyzet ennél sokkalta durvább.

Tapasztalataimról a hazai 112-es segélyhívó kapcsán, ami az ORFK Ügyeleti Főosztály alá tartozik, ahol Dr. Hablicsek Nikoletta ezredes asszony az országos vezető.

Több mint fél évtizede dolgozom a segélyhívó központ miskolci, Miskolc, Hatvanötösök útja 2 szám alatt levő központjában. Eleinte 4, majd 3 műszakban dolgoztak ott a segélyhívó operátorok. A központ megalakulásakor a miskolci rendészeti szakközépiskolában egy kb. 3 hónapos képzést követően, a képzésben résztvevők szinte mindegyike segélyhívó operátor, illetve supervisor lett (azaz sorvezető), illetve 4 fő műszakvezető. Mára ez megváltozott, már a 3 hónapos képzés sincs a rendőr szakközépben, csak helyi 2-3 hetes oktatás és utána szinte szimpátia alapján ültetik be hívást fogadni az operátorokat. Komoly esetek is futnak be ezekbe a központokba, ahol emberi élet vagy életek veszélyben lehetnek, így komoly munkafigyelmet és szaktudást is igényelnének ezek a pozíciók. Igaz, az Európai Uniótól az elvárás annyi volt, hogy az operátor felismerje, hogy zavaró, rosszindulatú hívásról van szó, néma hívásról, zsebhívásról, mentálisan sérült emberről, vagy valóban készenléti szervek beavatkozását igénylő hívásról. Ez esetben csak annyi lenne a dolga, hogy a hívást átkapcsolja a mentőknek, rendőröknek vagy tűzoltóknak. Más elvárás nem volt. A többi elvárást az operátoroktól a magyar rendőrség aktuális vezetői tették meg.

Maga a szombathelyi és a miskolci központ 5,5 milliárd Ft-ba került, el lehet képzelni, ennyi összegből vagy a feléből kórházakat újítanak fel. A magyar állam egy olyan cégtől vette meg közel 800 millió Ft-ért a szoftvert, ami kínai érdekeltségű, egy évekig ismeretlen és bonyolult program volt, amit mára lassacskán kezdenek megismerni, 2013-14-től. A német Siemens cég is kínált szoftvereket, olcsóbban, szóbeszéd szerint könnyebben kezelhetőt, azonban egy Pintér Sándor ismeretségi köréhez közeli cég, az M & S Informatikai Zrt. nyerte el a pályázatot és egy kínai szoftver, amihez a szoftver ismertetési használati útmutató is kínaiul volt. A rendszergazda szerepét az állandóan jelenlevő NISZ látja el. (Nem tudom, mennyire kompatibilisek ehhez a programhoz, néha a hozzáállásuk után szaktudásuk megkérdőjelezhető volt, mikor egy-egy hiba után annyit mondtak az operátoroknak, hogy indítsátok újra a gépet.)

A miskolci segélyhívó központ egy volt katonai laktanya helyén épült, egy udvarban, a miskolci, azaz 7-es számú TEK-központtal és most már a Készenléti Rendőrség Épületével. Sok TEK-gyakorlatot figyelemmel lehetett kísérni, közös dohányzó van velük és a készenléti rendőrökkel, el lehet képzelni- mennyire betámadták már az akkori 2013-14-es években a segélyhívós kislányok a TEK-es fiúkat, így aztán minden rettenetesen titkos és a híres TEK-hez méltó volt.

Az első alkalommal még se program, se semmi nem volt közel jó fél évig, de az embereket muszáj volt alkalmazni, és muszáj volt jópofizni, a városvezetés előtt is, hogy a központ elindult. Mivel akkoriban új épület volt még és munkaruha nem volt (ami a mai napig nincs megfelelő, csak hivatalos személy, média látogatáskor kell ezeket felvenni az operátoroknak), a fal előtt állva, mezítláb sorakozva, mint kb. egy koncentrációs táborban, úgy kellett várni az operátoroknak, hogy leválthassák kollégáikat. Program hiányában jó fél évig, írás gyakorlás, szöveg gépelése illetve éjszakánként filmnézések voltak a programok, illetve sokszor helyi kapitányságok vezetői jöttek elmondani, melyik megyében mi, hogy volt náluk eddig.

Nagy nehezen a program beindult. Az a program, amin gyakorlatilag emberi életek múlhatnak vagy múlhattak volna. Sok negatív cikk került a média nyilvánosságára anno, azonban mára ez a helyzet megváltozott: a belügyminisztérium vagy ORFK valószínűleg elhallgattatta a médiát.

Tudni kell az operátoroknak, közel napi 100-180 hívása van a nyolc óra alatt. (Éjszakás műszakban ez a szám kevesebb jóval.) Számítógépes, képernyő előtt végzendő munka, így a 8 órából 30 perc szünet és másfél óra oktatás kellene legyen. Csakhogy az oktatási idő is szünettel telik. Na nem is az operátorok kárára vagy hibája miatt, hanem nincs szakszerű oktató. A supervisorok, sorvezetők kellene tartsák az oktatásokat. Supervisor, sorvezető úgy lehet valaki, hogy van egy bármilyen diplomája, antropológus, rádiós műsorvezető, szociológus, óvónő, tanító néni... stb., mindegy. Nem találnak nyilván erre megfelelő szakembereket. És mellette jó hosszú nyelve kell legyen az illetőnek, nagyon jól kell tudnia nyalni a műszakvezetőknek, az osztályvezető helyettes Úrnak, Huszti Tamásnak és az osztályvezetőnek, aki Dr. Bóna Gyula. Az osztályvezető helyettes Úr sem rendelkezik rendvédelmis, katasztrófavédelmis vagy orvosi diplomával, hanem jókor volt, jó helyen. Sajnos, az előző osztályvezető helyettes súlyos betegség miatt távozásra kényszerült, így a Huszti Tamás lecsapott a helyére, előtte egy jó pár éves nyalizás meg is tette a hatását. Természetesen, mint sok műszakvezetőnek, neki is a párja a hívásfogadó központból való, itt kapcsolatok születnek, alakulnak, operátor-supervisor, vezető és helyettese, operátor és készenlétis rendőr, TEK-es és operátor..., minden ment itt, csak a lényeg döcögött.

Mivel a program olyan rossz volt, és hibáztak a program miatt az operátorok, eleinte megjelentek negatív médiacikkek. Nem a szerencsétlen operátor tehetett róla, hogy nem működött a térkép a rendszerben, de ordítva jöttek le BP-ről a nagyfejes rendőrök és az akkori helyi vezető, Nánássy Miklós is fenyegetve, azonnal rúgta ki az operátorokat, 1 hibáért. Hozzáteszem, érdekes módon valahogy sikerült mindig úgy megfélemlíteni a dolgozót, hogy közös megegyezésre beszélték rá az embereket. 1 illetékesség tévesztés, 1 kirúgás. Akkoriban sok ember élete ment tönkre, remegve jártak be az emberek dolgozni, de birka fejet hajtottak a rendőrség hatalmas ereje előtt.

Az okos miskolci és budapesti vezetők, hogy a szoftver hibáját kiküszöböljék, mit találtak ki? Minden egyes hívásnál, aki mentőt kért, be kell írni, hogy poli: xy km (azaz a bemondott cím és a térképes cím között hány km van) és nem elég, ha valaki bemondja, hogy XY vagyok, Debrecen, XY utca 12 szám alá szeretnék mentőt, hanem bizony megkérdezik, melyik megyéből telefonált, mi az irányítószám? Ezzel értékes másodpercek mennek el! Egy agyi érkatasztrófánál, szívinfarktusnál 5-10 másodperc is számít, egy aortavérzésnél szintén, de pl. egy lakástűznél sem megfelelő, hogy még az operátor, aki szakmailag semmit nem ért a katasztrófavédelemhez vagy egészségügyhöz, még protokollnak megfelelően kérdezősködjön. 7 másodperc alatt pl. a tűz iszonyatosan terjedhet.

Minden állampolgár érdeke, hogy amennyiben életveszélyes helyzetben van, azonnali segítséget kapjon az illetékes szervektől, és nem az a közösségi érdek, hogy előtte még kérdezősködjenek a rendőrség segélyhívó központjából és csak úgy kapcsolják tovább. Persze, vannak egyszerűbb esetek, amikor konferencia hívást alkalmaznak az operátorok, de néha a rendszer miatt ezek a hívások szétkapcsolnak, lefagynak, SIM nélküli hívót ugye nem lehetséges visszahívni, illetve van, hogy egy sima adatlapot küldenek az illetékes szerveknek.

Azonban például a mentőknek szinte az esetek legnagyobb részében át kell kapcsolni a hívásokat, és nem mindegy egy beteg és súlyos állapotban levő ember mennyi idő után jut szakszerű ellátáshoz. Sokáig az OMSZ nem tetszését nyilvánította ki a rendszerrel szemben, ez teljesen érthető is volt, de az állami kényszer ugye nagy úr, a belügyminisztérium nagy úr!

Saját ismeretségi körömben volt, hogy 4-szer, 5-ször hívták a segélyhívót és fél óra alatt érkezett ki a mentő, valószínűleg nem az OMSZ, hanem a rendszer hibája miatt addigra a személy sajnos elhunyt szívinfarktusban. Gondolom, nem ez az egy eset volt az országban!

A segélyhívó operátorokkal titoktartási nyilatkozatot iratnak alá, így információ bentről nem származhat. Ha mégis, annak komoly retorziói lehetnek, erre minden munkavállalót figyelmeztet a munkaadó, azaz az ORFK! Sok dolgozó megfélemlített, nem mer beszélni a munkahelyi főnöki atrocitásokról, hiszen nemcsak azonnali felmondással, hanem bírósági következményekkel is megfenyegetik őket. Sok dolgozó pedig úgymond nem hivatalosan beépített ember. Akik mindent elmondanak kollégáikról a műszakvezetőknek, azok pedig az osztályvezető helyettes vagy osztályvezető Úrnak, ők fel az ORFK-ra és már megy is a retorzió az ORFK gépezetein belül.

Messzebbre megyek, egy dolgozó kirúgásában szerepelt, hogy közösségi médiában a rendőrség ellen uszító, provokáló megjegyzést tett, ami negatívan mutatja be az ORFK-t, így táppénz alatt azonnali hatállyal felmondtak neki.

Azóta szemfülesebb a cég, aláíratott egy saját jogászuk által megfogalmazott rendeletet, miszerint a rendőrség megfigyelheti az ott dolgozók közösségi médiafelületen tett nyilatkozatait, például a facebookos oldalaikat. Természetesen mindent aláíratnak a dolgozókkal, azt is, hogy megfelelő, rendszeres, napi szintű oktatást kapnak és ha valaki nem írja alá, az számolhat a következményekkel.

Kitaláltak egy eljárási rendet, amit többször újraírtak már. Ezt az eljárási rendet például ki oktatja? Egy kb. tanító néni diplomával rendelkező hölgy, akinek a férje rendőr a tevékenységirányító központban és egy bölcsész végzettségű hölgy. Semmi katasztrófavédelmi diploma, se rendvédelmi, nemzetvédelmi egyetem, se orvosi diploma, és ők az oktatók!!! Az operátoroktól akik a hívásokat veszik az alapkövetelmény egy erkölcsi és egy érettségi. Persze, természetesen a helyi képzés, ami nem egy akkreditált képzés!

Ám egy operátor feladata az is lehet, hogy egy öngyilkossal beszélgessen. Az sem egy egyszerű feladat. Külön jutalom ritkán jár érte! Max kapnak egy ORFK-s bögrét, kulcstartót, ezzel is a céget reklámozzák. Természetesen a rendőrség learatja a babérokat. Természetesen olyan eset is előfordult, hogy a budapesti TIK-es, azaz tevékenység irányító rendőrnek sikerült átkapcsolni egy öngyilkos jelöltet, aki ordítva, cinikusan mondta a bejelentőnek, hogy vegyen be egy doboz Xanaxot és úgy ugorjon, hogy biztos legyen!

Volt eset, amikor egy kiskutyát bántalmaztak, de a tevékenység irányító rendőr egyszerűen lezárta az adatlapot, azaz nem foglalkozott az üggyel, vagy nem volt kedve, vagy egyéb okok..., mindenesetre mivel az eseteket érzékelték, mekkora súlyú, és nem kerülhet ki nyilvánosságra, elsimítottak. Számtalan esetet lehetne írni, de mivel a hangfelvételeket nem adja ki a rendőrség egyszerűen, így bizonyításuk nehézkes!

Sajnos, itt emberi életekről is lehet szó. Amerikában nemhiába ezt a munkát főiskolához kötik. Itt, Magyarországon a lényeg az volt, hogy felvegyék az uniós pénzeket, gyorsan létrehozzanak egy segélyhívó rendszert, mert ez az unió elvárása. Ám előtte ebben tapasztalata senkinek sem volt. Így a rendőrség alkotott a belügyminisztériummal együtt. Ez az alkotás úgy sikerült, ahogy.

Akinek negatív tapasztalata volt, aki hívott már 104, 105, 107, 112-es számot (mindegyik egy helyre fut be), az maga tudhatja, hogy milyen élményei, tapasztalatai vannak. Mivel emberi életekről van szó, remélem, jók, de sajnos ez nem így van minden esetben.

A dolgozók magánéletét megfigyelik, sokszor pont azok, akikre nem is gondolnak. Valaki vagy beépül a rendszerbe és fejet hajt, vagy kipereg.

Több ember, aki a 112 segélyhívó központjában dolgozott, került már pszichiátriára, persze, sosem merték megnevezni, hogy a munkáltató miatt! Erre bizonyíték nem volt, így elsüllyedt a süllyesztőben minden ügy. Nem maga a munka miatt kerültek az emberek akut vagy krónikus pszichiátriai betegségbe, hanem a munkakörnyezet, a kollégák és a vezetőség illetve maga a rendőrség miatt!

Alapvető elvárás lenne például a vezetők nyelvismerete is, ám nem mindegyik sorvezető rendelkezik megfelelő nyelvismerettel. Pedig külföldi betelefonálók is vannak. Arról nem beszélve, hogy nyilván az operátoroktól nem elvárt a nyelvismeret, csak maximum előny, amiért kb. havi nettó 5 ezer Ft-ot fizet a nagyra becsült rendőrség.

Rengeteg esetet lehetne felsorolni, ami a rendszer hibája miatt tragédiába torkollott vagy majdnem tragédia lett. Azonban minden hangfelvétel a rendőrség birtokában van, kiadni nem fogják, vagy véletlenül eltűnik a rendszerből.

Aki pedig ott dolgozik, az vagy fejet hajt vagy benyeli a rendszer. Mindent aláíratnak a dolgozókkal, így sajnos esélyük sincs a dolgozóknak elmondani a valóságot! Ma már akár az is megtörténhet, hogy a "nagy fekete autó" megáll a ház előtt és elviszi az illetőt egy kis kihallgatásra, és még ki tudja, milyen vádakat tesznek a nyakába!

 

 

 

 

---

Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a halott, 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját. Továbbá míg az olyan fake news gyűlöletmédiák, mint az m1 vagy a HVG hazugságokat és államilag megengedett tartalmakat tesznek közzé, addig mi soha, sehol nem látott ismeretekkel gazdagítjuk a lakosságot. Ezért (is) aki tenni akar a közjóért, anyagilag is segítheti munkánkat, hogy ne csak a HVG-hez hasonló klikkvadász hazugsággyárak és központilag engedélyezett szennylapok működhessenek, hanem azok is, akik páratlan információkkal és kordokumentumokkal szolgálhatnak.
Számlaszám (a főszerkesztő Molnár Ferenc Árpád nevére):
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB

Médiáinkon kívül a Jogvédő Egyesületünket is keresheti, ha segítségre vagy védelemre szorul: Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesület. Telefon: +36/30/919-6386.

Aki bajban van, információi vannak vagy segítségre szorul, vagy Ő segítene nekünk bármiben: Tel.: +36/30/919-6386.

Ha Ön haragszik a (volt) munkahelyére, vagy ha rendőr, katona vagy hírszerző (volt) stb., várjuk jelentkezését együttműködésre: Telefon: +36/30/919-6386.

Hírháttér Multimédia: http://echelon8.org
HírAréna Online: http://hirarena.com
Tel.: +36/30/919-6386

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda